NBI

Korosztály: 

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Békéscsabát fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidő szorosabb eredménye után a második játékrészben nagy előnyt alakított ki a vendég csapat és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

A K&H Liga 24. fordulójának összecsapásán Hadfi Gréta és Ábrahám Noémi nélkül kellett felvennünk a versenyt a frissen kinevezett Farkas József vezetőedzővel érkező Békéscsabával. A meccs elején egyáltalán nem érződött az érdi lányokon, hogy az utolsó esélyt ragadhatják meg a bennmaradásért vívott küzdelemben. Gerháth Kincső vezérletével villámrajtot vett az Érd és a 3. percben 3-0-ra vezetett. Az 5. percben született az első vendég találat, majd pár minutummal később már az egyenlítésért támadhattak a lilák, de Kántor Kamilla ziccert hárított, így ezt sikerült elodáznunk. Sőt, a 11. percben Fekete Bozsana góljával ismét visszaállt a közte három (7-4).

Ezután egy hosszan tartó rövidzárlat következett csapatunknál és egy 9-1-es sorozattal fordított a Békéscsaba, így az első félidő hajrájához közeledve nagy előnyt alakított ki (8-13). A hátralévő időben sikerült közelebb zárkóznunk és hiába köszönt be régi ismerősként Kiss-Walfisch Mercédesz is a túloldalon, végül Fekete Bozsana zárta le az első etapot, beállítva a 13-15-ös félidei állást.

A fordulás után Dávid-Azari Fruzsina révén rövid idő alatt sikerült egy gólra csökkenteni a hátrányt (15-16), majd ismét elléptek a békésiek (15-19). A két-három gólos különbség kezdett állandóvá válni, a 43. perctől kezdve azonban állva hagyott minket Farkas József gárdája. 7 perccel a vége előtt már 10 is volt közte, együttesünk pedig csak apró momentumoknak örülhetett a második játékrészben. Háfra Luca első gólját szerezte az Érd színeiben, míg a legeredményesebb hazai játékosként Gerháth Kincső 8 találatig jutott.

A mérkőzést végül 37-24-re nyerte a Békéscsaba, így biztossá vált, hogy a hátralévő két meccs eredményétől függetlenül, 13 év után az Érd kiesett a női kézilabda NB I-ből.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló 
Érd - EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE  24–37 (13–15)
Érd Aréna

ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 3, Kerekes 4, Gerháth K. 8 (2), Sztankovics R. 3, Kopecz, Fekete B. 2. 
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Horváth D., Paróczy 1, Csáki L., Gerencsér, Csiszár-Szekeres, Csáki Zs. 2, Háfra L. 1.

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Utolsó előtti hazai bajnokijára készül csapatunk, amely a K&H Liga 24. fordulójában, szombaton 18 órától a Békéscsabát fogadja.

Új edzővel érkezik a Békéscsaba, ugyanis az előző fordulóban a Kisvárda elleni hazai vereséget követően a csabaiak megköszönték Papp Bálint vezetőedző munkáját. A hátralévő fordulókban Farkas József irányítja majd az együttest, aki így Érden fog bemutatkozni. Érdekesség, hogy januárban Simics Judit is a Békéscsaba elleni ki-ki mérkőzés előtt került kinevezésre csapatunk élére. Akkor az számunkra sült el jól és a félidei három gólos hátrány ledolgozva, 26-25-re sikerült megnyeri a mérkőzést és elhozni a két pontot.

Az új impulzusoknak köszönhetően úgy nézett ki megindulhatnak felfelé az érdi lányok, sajnos azonban a NEKA elleni sikert leszámítva nem sikerült újabb pontokat gyűjteni.  Három fordulóval a vége előtt így már csak matematikai esély van a bennmaradásra. Ettől függetlenül egészen biztos, hogy mindent megtesznek majd a lányok a győzelemért. De nem lesz ez másképp a túloldalon sem. A viharsarkiaknak is szüksége van még a pontokra, ugyanis a 13. helyen álló NEKA sem adta fel a harcot és nagy hajrába kezdett a bajnokság végéhez érve, három pontra megközelítve a Békés vármegyeieket.

A vendégek az Alba elleni meglepetés-siker, majd a NEKA legyőzése után hat mérkőzés óta nyeretlenek. A leggólerősebb játékosuk Marija Lanisztanin, 147 találattal a harmadik helyen áll a góllövőlistán. Hasonlóan termel csapatunkban Kopecz Barbara is. Ő az előző körben érte el a 130 gólt.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló
ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE
Érd, Érd Aréna

2023. május 13. (szombat) 18:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=635

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Újabb játékost jelenthetünk be a formálódó jövő évi keretünk kapcsán. A DVSC-től kölcsönbe érkezik a balátlövő Panyi Anna.

A debreceni kötődésű játékos a 2020-2021-es szezonban a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott az NB I-ben, sőt rögtön első mérkőzésén a Békéscsaba ellen gólt is szerzett 16 évesen. Azonban eleinte többnyire az NB II-ben, ebben a szezonban pedig már az NB I/B-ben kapott főleg lehetőséget. A bizalommal pedig élt is, hiszen ebben a idényben már 103 találatnál jár a másodosztályban 22 mérkőzésen. Ráadásul a DVSC U19-es csapatával a középmezőny első feléhez tartoznak az NB I/B-ben.

A korosztályos válogatottakban is rendre szerepet kapott Panyi, sőt 2021-ben Európa-bajnoki címet szerzett az ifjúsági kontinensviadalon.

Sok sikert kívánunk neki Érden!

Fotó: Derencsényi István

Korosztály: 

A K&H Liga 23. fordulójában a Budaörshöz látogattunk. A döntetlen első félidőt követően a fordulás után sajnos egyre jobban elfogyott csapatunk és végül megérdemelten nyert a hazai együttes.

Remekül kezdték a térségi rangadót Simics Judit tanítványai és Kopecz Barbara góljaival gyorsan két gólos előnyre tettek szert. Hadfi Gréta sérülés miatt nem került be a keretbe, de Horváth-Csapó Kyra kiváló teljesítménnyel rukkolt elő a kapunkban, így sokáig tudtuk tartani a vezetést. A kezdősípszót követően csak a  11. percben lett ismét egál az állás (5-5), majd pár perc múlva a találkozón először került előnybe a Budaörs (8-7). A játékrész hátralévő részében felváltva vezettek a csapatok és a szünetre végül döntetlennel mehettek a felek. A 14-14-es félidei állást Fekete Bozsana állította be.

A fordulás után úgy kezdtünk, mint a találkozón legelején és ismét két gólra növeltük a különbséget (14-16). Innen azonban gyorsan fordított a házigazda és a 39. percben már három gólos előnynek örülhettek Pálos-Bognárék. Ahogy telt az idő, egyre jobban fáradtak az érdi lányok, így megszaporodott a technikai hibák száma is, valamint Varjas-Sipeki Flóra is elkapta a fonalat a hazai kapuban. A hajrához közeledve hét találatra is elhúzott a Budaörs (27-20). Kopecz és Kerekes góljával még megpróbáltunk zárkózni, azonban ezt gyorsan visszaverték a hazaiak és végül magabiztosan 32-24-re megnyerték a mérkőzést.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Moyra-Budaörs Handball – ÉRD 32–24 (14–14)
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari 4, Ábrahám 2, Gerháth K. 4, Sztankovics R. 1, Kopecz 8 (2), Fekete B. 4.
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Kerekes, Kiss D. Zs.

Simics Judit: – Úgy gondoltam, nem szeretnék sok kockázati tényezőt beletenni a játékunkba. Most megpróbáltam kevés cserével, és tovább kitartott a csapat, de ez sem volt elég.  A második félidő egy bizonyos szakasza után már nem tudtunk megújulni. Látom a lányokon, hogy küzdenek, hajtanak és szeretnének pozitív élményeket szerezni. Köszönöm a szurkolóknak, akik még itt vannak és a csapat mellett állnak.

Hajrá Érd!

(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)

Korosztály: 

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt matematikailag még mindig van esély a bennmaradás kiharcolására. Ehhez azonban szombaton mindenképp el kell hozni a két pontot a Budaörs otthonából.

A K&H Liga 23. fordulójában járunk, ahol szomszédvári csatára indulnak a lányok. A Budaörs több mint két és fél hónapot követően, azaz 8 mérkőzés után tudott ismét győzelmet aratni a bajnokságban. Az előző fordulóban a Békéscsaba ellen szerzett két pontot a Pest vármegyei csapat. Buday Dániel együttese március közepén a Dunaújvárostól egy döntetlen formájában még elcsípett egy pontot, így összességében 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 13 vereséggel a 11. helyen áll a tabellán.

Januárban egy végig kiélezett mérkőzést játszottunk az Érd Arénában, ahol mindössze egyetlen találat döntött a vendégek javára és végül 28-27-re nyertek a budaörsiek. Azon a találkozón Kopecz Barbara 11 góllal volt a mezőny legeredményesebb játékosa. A krónikához hozzátartozik, hogy Horváth Roland akkor irányította utoljára az Érdet.

A Budaörs házi góllövőlistáját Pálos-Bognár Barbara vezeti 85 találattal, akivel hosszabbítottak a következő évre is. Továbbá a klubnál bejelentették, hogy nyáron újonnan érkezik Debreczeni-Klivinyi Kinga, a NEKA-tól Szabó Anna és Uhrin Lili, valamint a kapuba Mistina Kitty a Mosonmagyaróvártól.

Csapatunk is hasonló negatív szériát próbál megtörni a szombati találkozón, mint a Budaörs tette azt az előző körben. Ahhoz, hogy maradjon tétje a hátralévő fordulóknak mindenképp szükséges lenne egy győzelem kiharcolása.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Moyra-Budaörs Handball – ÉRD
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand

2023. május 6. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó - Balogh István

Korosztály: 

A következő idénynek újabb kapussal vág neki felnőtt csapatunk. Az ifjúsági Európa-bajnok Imre Szofi kölcsönbe érkezik a Ferencvárostól.

Imre Szofi sportoló családban született, édesapja az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó, Imre Géza, édesanyja pedig az Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, Kökény Beatrix.

A fiatal kapus a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, majd az összes korosztályt végigjárva jelenleg az U19-es együttessel az NB I/B-ben szerepel. 2021-ben Európa-bajnokságot nyert a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott tagjaként.
Teljesítményére Elek Gábor is felfigyelt, így csatlakozhatott a Fradi felnőtt keretéhez, majd februárban egy mérkőzésen pályára is lépett az NB I-ben. A Budaörs elleni bajnokin remekül szállt be, és két védést is bemutatott.

„Simics Jucó az előző szezonban volt edzőm és tőle érkezett a felkérés, hogy jövőre szeretne a csapatában tudni. Nagyon izgatott vagyok, mindenképp kihívásokkal teli lesz a következő idény. Szeretnék minél többet játszani és minél stabilabb tagja lenni az Érdnek. Szerintem egy nagyon fiatal és motivált együttes van kialakulóban, meg akarjuk mutatni, hogy magasabb szinten is tudunk kézilabdázni. Elsődleges célom, hogy odakerüljek a felnőtt élvonalba. Hosszú távon pedig mindenképp BL-induló csapatban szeretnék majd védeni és egyértelműen a felnőtt válogatottság elérése a cél." – nyilatkozta Imre Szofi.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Kép: Fradi.hu

Korosztály: 

Újabb játékos csatlakozik nyártól az Érd felnőtt csapatához. Az ifjúsági és junior Európa-bajnok kapus, Németh Kata a NEKA-tól érkezik.

Németh Kata Veszprémben nevelkedett, majd 14 évesen került Dunaújvárosba, ahol már a felnőttek edzéseit is látogathatta. 3 és fél évet töltött ott, ezután igazolt a NEKA-hoz.

Ifj. Kiss Szilárd irányítása mellett tagja volt a 2019-ben Ifjúsági Európa-bajnokságot, majd két évvel később junior Eb-győzelmet szerző válogatottnak. Az előző idényben pedig alapembere volt az NB I/B-ben aranyérmes NEKA-nak. Két fordulóval a bajnokság vége előtt sajnálatos módon megsérült, idén azonban már visszatért és bemutatkozhatott az NB I-ben is.

„Nagyon élvezem a játékot az első osztályban. Örülök, hogy a NEKA-ban most lehetőségünk van NB I-ben is kipróbálni magunkat. Szeretnék természetesen minél többször az élvonalban játszani és az a cél, hogy hosszú távon itt legyek stabil kapus.” – nyilatkozta új játékosunk.

Németh Kata a következő idénytől már az Érd játékosaként küzdhet.

„Simics Jucó keresett meg, hogy szüksége lenne egy kapusra és rám gondolt. Nagyon örültem neki és számomra ez tűnt a legjobb lehetőségnek. Remélem sokat fogok tudni játszani és jó csapat leszünk. Ha jövőre NB I/B lesz, akkor mindenképp a feljutás a cél, és szeretném, ha végig vezetnénk a bajnokságot. Szeretnék a következő idényben minél többet a pályán lenni és stabil kapusként segíteni a csapatot.” – folytatta a fiatal hálóőr.

Sok sikert kívánunk érdi színekben!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Fiatal irányítót szerződtettünk a NEKA-tól Kellermann Dóra személyében, aki a következő szezonban csatlakozik majd az Érdhez.

Kellermann Dóra Győrben kezdte pályafutását, ahonnan először Mosonmagyaróvárra került kölcsönbe. A tavalyi szezont pedig már Balatonbogláron töltötte és 64 góllal járult hozzá a NEKA feljutásához az NB I-be. Érden is emlékezhetünk rá, hiszen rögtön a bajnokság 1. fordulójában 4 gólt szerzett ellenünk, ebből az egyik éppen az utolsó volt, amellyel 31-30-ra szépített a NEKA.

A visszavágón pedig ötször volt eredményes az Érd Arénában, ahol jövőre már hazai játékosként léphet majd pályára.

„Pár hónapja keresett meg először Simics Judit, aki felvázolta a terveit és elmondta, hogy fiatal csapatban gondolkodik. Így a közeg hasonló lesz számomra, mint a NEKA-nál, ami nagyon motiváló. Akármelyik osztályban is folytatjuk, egyértelmű a célunk, hogy bennmaradjunk az NB I-ben, vagy feljussunk az NB I/B-ből. Remélem, fontos szerepem lesz a góllövésben, de a védekezésben is. Irányítóként a játék szervezésében is szeretnék fejlődni” – nyilatkozta honlapunknak a fiatal játékos.

Sok sikert kívánunk Érden!

Korosztály: 

A K&H Liga 22. fordulójában a dobogóra hajtó Mosonmagyaróvárt fogadtuk az Érd Arénában. Az első negyedórában kiválóan tartotta magát csapatunk, aztán elhúztak a vendégek és végül 39-25-ös, megérdemelt sikert arattak.

Sajnos Kopecz Barbara kisebb sérülés miatt nem lehetett ott a pályán, bekerült viszont a meccskeretbe először, a nem régen szerződtetett Háfra Luca. Hátul egy Hadfi-védéssel, elől pedig Fekete-góllal kezdett az Érd. A 3. percig kellett várni az első vendég találatra. A mieink viszont diktálták a tempót, de a 9. percben 4-3-nál először a találkozón, átvette a vezetést a Mosonmagyaróvár, de Simics Judit tanítványai tartották a lépést riválisukkal. Sőt, az első negyedóra végén Ábrahám révén 8-7-nél ismét nálunk volt az előny. Sajnos az időkérést követően újra fordítottak a vendégek és először léptek el kettővel (9-11). Ezúttal az érdiek mestere kért időt, de a mérkőzésnek ebben a szakaszában támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk. A félidő hajrájához közeledve Gerháth szabálytalankodott ziccerben, így piros lapot kapott. A bő 10 perces hazai gólcsendet Ábrahám törte meg, a szünetben viszont így is 19-12-re vezetett az Óvár.

A második játékrész elején 5-re sikerült csökkenteni a hátrányunkat, de egy kettős emberelőnynek is köszönhetően a 40. percre 9-cel ellépett a vendég együttes. Nem sokkal később először lépett pályára az Érd Arénában Háfra Luca, de sok örömben sajnos nem volt része neki sem. Küzdöttek a mieink, de az óváriak lendületesebben kézilabdáztak és kihasználták a hazai hibákat. A végén még Hadfi betalált, de ez már csak a szépítésre volt elég. Gyurka János tanítványai 39-25-re nyertek az Érd Arénában.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló 
Érd - Motherson Mosonmagyaróvári KC  25–39 (12–19)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi 1 – Dávid-Azari 3 (1), Csiszár-Szekeres 1, Ábrahám 5, Kiss D. Zs. 2, Gerháth K. 1, Fekete B. 4. 
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Gerencsér, Csáki Zs. 1, Sztankovics R. 6 (1), Horváth D., Csáki L. 1, Háfra L., Puskás, Paróczy.

Simics Judit: – Amíg bírták erővel azok az emberek, akik minőségben megfelelőek, addig rendben voltunk. Jó volt a visszarendeződésünk, voltak lerohanásaink és a nyitott védelem elleni támadással is meg voltam elégedve, de látszott, hogy amint el kell kezdeni cserélni, megroppant a játékunk minősége. A Mosonmagyaróvár nálunk erősebb ellenfél, nem egy, hanem két hasonló sorral és megbosszulta a hibáinkat. Sajnos jelenleg a tudásunk nem biztos, hogy több ennél. Szerettem volna ennél szorosabb játékot, de most az eredmény tükrözi a két csapat közti különbséget.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Közel egy hónap után ismét hazai pályán játszik felnőtt csapatunk. A K&H Liga 22. fordulójában a Mosonmagyaróvárt fogadjuk az Érd Arénában.

Április elejét hazai mérkőzéssel kezdtük és a hó végét is az Érd Arénában zárja felnőtt csapatunk. A Mosonmagyaróvár nagy harcban van a dobogóért a Debrecennel. Jelenleg a Magyar Kupa bronzérmét megszerző DVSC van kedvezőbb helyzetben: egy meccsel kevesebbet játszva ugyanannyi, azaz 30 pontot szerzett, mint az Óvár.

Gyurka János együttese az egymás elleni eredmény miatt is rosszabbul áll ebben a versenyfutásban a debreceniekkel szemben, így semmiképp nem engedheti meg a botlást. Csapatunknak igencsak nehéz meccsre kell készülnie. Az üldözőkkel azonban már kevésbé kell foglalkoznia a vendégeknek, hiszen 9 pont az előnyük az 5. helyezett Alba Fehérvár előtt.

Tóth Gabrielláék február eleje óta nem kaptak ki a bajnokságban, akkor a Győr vitte el a két pontot az UFM Arénából. Azóta egyébként két döntetlent játszottak a Ferencváros és a DVSC ellen, emellett 6 győzelem a tavaszi mérleg. A Magyar Kupában végül a Siófok állította meg a Mosonmagyaróvárt.

A Lajta-parti csapat legeredményesebb játékosa Tóth Eszter  92 góllal, aki így a 10. helyen áll a góllövőlistán. Legutóbb szeptemberben, 35-24-re maradtunk alul a mosoniak otthonában.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
Érd - Motherson Mosonmagyaróvári KC
Érd Aréna

2023. április 27. (csütörtök) 18:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=634

Hajrá Érd!

Támogatóink