SKUP

Rovat: 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül az idei tanévben is megrendezésre került a SKUP 'véndiák' torna, melyen a 4-5-6. osztályos gyerekek versenyeztek.
 
Az előző két évet követően, idén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a nagy sikerű SKUP 'véndiák' torna. Azok a 4-5-6. osztályos gyerekek mérkőztek meg csütörtökön az ÉRD Arénában, akik a SKUP-ban eltöltött két év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. A 'véndiákok' heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik kézilabda tudásukat, melynek alapjait a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban sajátítottak el. A SKUP-ban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen. A tavalyi tornán közel kétszáz gyerek vett részt, míg az idén már 300 ifjú kézilabdás mérte össze erejét két pályán. 
A 13 fiú, és 9 lány csapat harmincegy mérkőzést játszott az ÉRD Arénában kialakított két pályán, ahol látványos gólokban és szép összjátékokban sem volt hiány. Az első fordulóban a lányok és a fiúk három- három csoportban mérkőztek meg. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD NBI-es junior és ifjúsági csapatok játékosai voltak a játékvezetők, akiknek saját tapasztalataikon kívül nagy segítséget jelentett  a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának.
 
 
Első forduló tabella:
 
Rövdítések: m-mérkőzések, gy-győzelem, d-döntetlen v-vereség, ga-gólarány, p-pontszám
 
Lányok
 
A-csoport
 
1. Batthyány 1 2-m, 2-gy, 0-v, 33-2-ga, 4-p
2. Százhalombatta 2-m,1-gy, 1-v, 12-8-ga, 2-p
3. Sóskút 1 2-m, 0-gy, 2-v, 1-36-ga, 0-p
 
B-csoport
 
1. Batthyány 2 2-m, 2-gy, 0-v, 21-0-ga, 4-p
2. Érdliget 2-m, 1-gy, 1-v, 9-14-ga, 2-p
3. Sóskút 2 2-m, 0-gy, 2-v, 9-14-ga. 0-p
 
 
C-csoport
 
1. Pusztazámor 2-m, 2-gy, 0-v, 21-5-ga, 4-p
2. Batthyány 3 2-m 1-d, 1-v, 3-10-ga, 1-p
3. Kőrösi 2-m, 1-d, 1-v, 6-15-ga, 1-p
 
 
Fiúk
 
A-csoport
 
1. Biatorbágy 4-m, 4-gy, 0-v, 40-15-ga, 8-p
2. Érdliget 4-m, 3-gy, 1-v, 34-23-ga, 6-p
3. Pusztazámor 4-m, 1-gy, 1-d, 2-v, 26-32-ga, 3-p
4. Sóskút 1 4-m, 1-gy, 1-d, 2-v, 21-41-ga, 3-p
5. Teleki 2 4-m, 0-gy, 4-v, 17-39-ga, 0-p
 
 
B-csoport
 
1. Batthyány 3-m, 2-gy, 1-d, 40-15-ga, 5-p
2. Százhalombatta 1 3-m, 2-gy, 1-d, 34-17-ga, 5-p
3. Kőrösi 1 3-m, 1-gy, 2-v, 31-24-ga, 2-p
4. Sóskút 2 3-m, 0-gy, 3-v, 6-55-ga, 0-p
 
C-csoport
 
1. Teleki 1 3-m, 3-gy, 0-v, 43-21-ga, 6-p
2. Sóskút 3 3-m, 2-gy, 1-v, 42-22-ga, 4-p
3. Százhalombatta 1 3-m, 1-gy, 2-v, 32-13-ga, 2-p
4. Kőrösi 2 3-m, 0-gy, 3-v, 6-57-ga, 0-p
 
Rovat: 
Csütörtökön közel kétszázötven második osztályos kisiskolás mérhette össze erejét az ÉRD Arénában, és mutathatták meg, hogy mit sajátítottak el az idei tanévben klubunk edzőitől a Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül.
 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Programban a harmadik osztályosok és a 4-5-6.-os véndiákok után ezúttal a második osztályosok vették birtokba az ÉRD Arénát. A programban részt vevő gyerekek az iskolai oktatás keretében ismerkednek meg a kézilabdázás szabályaival, a sport szépségével, idén már 13 iskolában. A tanév végén rendszeresen megrendezett SKUP tornán lehetőségük nyílik a gyerekeknek összemérni tudásukat egymás ellen, megmutatni, hogy mit tanultak a mögöttük hagyott esztendőben. A második osztályos fiúknak és lányoknak ez volt az első alkalom, hogy ilyen tornán szerepeltek, hiszen még nincs egy éve, hogy elkezdtek megismerkedni a kézilabdázás alapjaival, szépségeivel. A SKUP 2015/2016 tornán minden részt vevő gyerek kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekik, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is.
 
22 ötletes fantázianévvel ellátott csapat vetélkedett egy időben 4 pályán, összesen 68 találkozón. Ebben a korosztályban még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán a 10 perces mérkőzéseken. Izgalmakból sem volt hiány, hiszen a csoportmérkőzések után, már az érmes helyezésekért folyt a küzdelem. A mérkőzések szabályosságát játékvezetők biztosították, akik az ÉRD NB I-es ifjúsági és junior csapatának játékosaiból kerültek ki, és saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan.
 
A tornák zárása után következett az ünnepélyes eredményhirdetés, melyen minden részt vevő csapat kapott egy emléklapot, illetve mindenki kapott egy tollat is ajándékba. Az első három helyezett csapat tagjainak Mórás Zsolt, a Érd MJV Önkormányzat Sport és Ifjúsági Bizottságának elnöke akasztotta a kis bajnokok nyakába a fényesen csillogó érmeket. A lányok tornáját a Battai tűzmadarak nyerték, míg a fiúk közül a Ligeti kobrák csapata bizonyult a legjobbnak. A torna különdíját az Érdligeti Általános Iskola nyerte, mivel ennek az iskolának a csapatai érték el a legjobb eredményeket a lányok és a fiúk összesített rangsora alapján. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről természetesen Dragi sem hiányozhatott.
 
Eredmények:
 
Második osztály:                                    
 
Lányok:
1. Tűzmadarak (Százhalombatta), 2. Sárkányok (Batthyány), 3. Ligeti tigrisek (Érdligeti) 4-11. Cinegék (Biatorbágy), Delfin (Sóskút), Gyémántok (Kőrösi), Ligeti csajok (Érdligeti), Ligeti ibolyák (Érdligeti), Narancsbőregér (Sóskút), Pandamacik (Teleki), Pusztazámori virágok (Pusztazámor)
 
Fiúk:
1. Ligeti kobrák (Érdligeti), 2. Aranylabda (Százhalombatta), 3. Menő manók (Biatorbágy), 4-11. Aranysárkányok (Teleki), Legyőzhetetlen (Sóskút), Ligeti hősök (Érdligeti), Ligeti sárkányok (Érdligeti), Puma (Teleki), Pusztazámori sasok (Pusztazámor), Vadfarkasok (Sóskút), Villám (Kőrösi)
 
Különdíj: Érdligeti Általános Iskola (Érd)
 
Gratulálunk!
 
NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga negyeddöntőjére készült a héten, míg NB I/B-s együtteseink a Vasas SC otthonában léptek pályára, de a pontszerzés nem sikerült egyik korosztálynak sem. A SKUP 'véndiák' torna utolsó fordulójában a végső helyezések eldöntéséért 250 gyerek 24 csapatban lépett pályára az ÉRD Arénában.
Az elmúlt héten NB I-es felnőtt csapatunk gőzerővel készült a K&H női kézilabda liga negyeddöntőjére a Siófok KC együttese ellen. A párharc első mérkőzése április 13-án, szerdán Siófokon lesz, míg a visszavágóra egy héttel később az ÉRD Arénában kerül sor. Az NB I/B-s bajnokság 21. fordulójában Haladás-ÉRD II-es csapataink a Vasas SC otthonában léptek pályára szombaton. Felnőtt együttesünk nem bírt a feljutásért küzdő hazai csapattal, és junior csapatunk sem tudott pontot szerezni a Fáy utcában. Az E-F csoport felsőházi rájátszásában ÉRD 2-es csapatunk vereséget szenvedett a listavezető Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában, míg az F csoport 5-11. helyért küzdő ÉRD 1-es lányaink a Csepeli KSE-t győzték le idegenben. A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül idén második alkalommal került megrendezésre a SKUP 'véndiák' torna. A harmadik, záró fordulóban közel 250 ifjú kézilabdás 24 csapatban mérte össze erejét az ÉRD Arénában, hogy eldöntse ki nyeri a 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett SKUP 'véndiák' tornát. A lányoknál a Batthyányi 1-es csapat végzett az első helyen, míg a fiúknál a Százhalombatta 1-es együttese örülhetett a győzelemnek. Az ünnepélyes eredményhirdetésen minden résztvevő csapat emléklapot kapott NB I-es női felnőtt csapatunk játékosaitól, illetve minden ifjú kézilabdás kapott egy tollat emlékül a példaképeiktől. A dobogós helyezést elért csapatok tagjainak Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át a fényesen csillogó érmeket.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. április 5., kedd
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Csepeli KSE - ÉRD 1 18:37 (8:16)
 
2016. április 6., szerda
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | NEKA - ÉRD 2 31:16 (14:8)
 
2016. április 9., szombat
 
U11 Kovács László Régióbajnoka | Gyömrő VSK - ÉRD 13:10 (6:4)
U11 Kovács László Régióbajnoka | ÉRD - Ipress Center-Vác 8:15 (1:6)
 
NB I/B Junior | Vasas SC - Haladás-ÉRD II 29:20 (13:8)
NB I/B Felnőtt | Vasas SC - Haladás-ÉRD II 32:25 (12:8)
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | Gázművek MTE NKE - ÉRD III 24:24 (11:11)
 
 
2016. április 10., vasárnap
 
U9 Kovács L. régió | ÉRD - Gyömrő VSK
U9 Kovács L. régió | Aranyszarvas SE - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül idén második alkalommal került megrendezésre a SKUP 'véndiák' torna. Csütörtökön a harmadik, záró fordulóban a helyosztókon léptek pályára a gyerekek, melynek végén minden ifjú játékos felnőtt csapatunk tagjaitól vehette át a megérdemelt ajándékot, míg a legjobbaknak az érmeket Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át.
 
A tavalyi, első alkalommal nagy sikerrel megrendezett SKUP 'véndiák' torna után idén három fordulóban mérkőztek meg azok a fiúk és lányok, akik a SKUP-ban eltöltött két év alatt beleszerettek a kézilabdába, és heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztették tudásukat. A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen, ahol közel 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét két pályán. A 'véndiákok' a kézilabdázás alapjait a SKUP programban sajátítottak el, majd tanórán kívüli foglalkozásokon folytatták a sporttal való ismerkedést, melynek csúcspontjaként minden csapat az ÉRD Aréna parkettjén mutathatta meg tudását. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság utolsó fordulójában a helyosztókon léptek pályára a csapatok.
 
 
Az első fordulóban lejátszott 'alapszakasz', majd a második fordulóban megrendezett középdöntőt követően, csütörtökön a helyosztók döntötték el a végső sorrendet a 11 lány és 13 fiú csapat között. Az ÉRD Arénában kialakított két pályán huszonnégy mérkőzésen lépetek pályára a csapatok. Látványos gólokban és szép összjátékokban, valamint nagy küzdelemben sem volt hiány, a gyerekek nagyon élvezték, hogy idén is megmutathatták mennyit fejlődtek az évben, összemérhették tudásukat más iskolák csapataival. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályra is oda kell figyelniük a gyerekeknek, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD utánpótlás csapatainak játékosai voltak a játékvezetők, akik saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan, melyre szükségük is volt a nagy iramú mérkőzéseken. 
 
 
A háromfordulós 'véndiák' torna zárásaként az ünnepélyes eredményhirdetésen minden résztvevő csapat emléklapot kapott az ÉRD NB I-es női felnőtt kézilabdacsapat játékosaitól, illetve minden gyerek kapott egy tollat is emlékül a példaképeiktől. A dobogós helyezést elért csapatok kis bajnokainak Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át a fényesen csillogó érmeket. A lányoknál a Batthyányi 1-es csapat végzett az első helyen, míg a fiúknál a Százhalombatta 1-es együttese örülhetett a győzelemnek. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről felnőtt játékosaink mellett természetesen kabalafiguránk Dragi sem hiányozhatott, aki az egész délutánt végigszurkolta a pályák mellett.
 
SKUP 'véndiák' torna végeredmény
 
Lányok 
 
1. Batthyány 1, 2. Százhalombatta 1, 3. Százhalombatta 2, 4. Batthyány 2, 5. Érdliget, 6. Pusztazámor 7. Biatorbágy 2, 8-11. Biatorbágy 1, Sóskút 1, Sóskút 2, Kőrösi
 
Fiúk
 
1. Százhalombatta 1, 2. Kőrösi 3. Batthyány, 4. Sóskút 3, 5. Százhalombatta 2, 6. Biatorbágy 1, 7. Biatorbágy 3, 8. Teleki, 9-13. Biatorbágy 2, Érdliget, Pusztazámor, Sóskút 1, Sóskút 2
 
Rovat: 
Két nap alatt több mint hatszáz kisiskolás játszhatott igazi tétmérkőzéseken a Suli Kézilabda Utánpóltás Program keretein belül az ÉRD Arénában. A harmadik osztályos gyerekek szerdán és csütörtökön mutathatták meg, hogy mit sajátítottak el az idei tanévben klubunk edzőitől.
 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program népszerűsége, és a gyerekek jelentős létszáma miatt idén a harmadik osztályos fiúk és lányok két különböző napon léptek pályára a SKUP 2015/2016-os tornán. A programban részt vevő gyerekek az iskolai oktatás keretében ismerkednek meg a kézilabdázás szabályaival, a sport szépségével, idén már 13 iskolában. A minden évben megrendezett SKUP tornán lehetőségük nyílik a gyerekeknek összemérni tudásukat vegyes lebonyolítású (csoportmérkőzések, majd egyenes kieséses szakasz) rendszerben. A szerdán pályára lépő harmadik osztályosok fiúk, és a csütörtökön szereplő lányok immár második esztendeje hódolnak szeretett sportáguknak. A gyerekek nagyon élvezték a mérkőzéseiket, hiszen idén már rengeteget fejlődtek a tavalyi, első SKUP évükhöz képest, és már nem is volt ismeretlen számukra a torna lebonyolítása, hangulata.  A SKUP 2015/2016 torna minden résztvevő gyereke kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekünk, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is.
 
 
A két nap alatt összesen 53 ötletes fantázianévvel ellátott csapat vetélkedett egy időben 4 pályán. Ebben a korosztályban még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán a 10 perces mérkőzéseken. Oláhné Balog Tünde, a Suli Kézilabda Utánpótlás Program vezetője elmondása szerint tavalyhoz képest a gyerekek sokkal magabiztosabbak, nagyobb szabályismerettel rendelkeznek, bátrabban játszanak és már megpróbálnak csapatban gondolkodni. A mérkőzések szabályosságát természetesen játékvezetők biztosították, akik az ÉRD NB I-es ifjúsági és junior csapatának játékosaiból kerültek ki, és saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan.
 
 
A tornák zárása után következett az ünnepélyes eredményhirdetés, melyen minden résztvevő csapat kapott egy emléklapot az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapat játékosaitól, illetve minden gyerek kapott egy tollat is emlékül a lányoktól. Az első három helyezett csapat tagjainak T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, és Tekauer Norbert, klubunk elnöke akasztották a kis bajnokok nyakába a fényesen csillogó érmeket. Szerdán a fiúk tornáját a Ligeti pumák nyerték, míg csütörtökön a lányok közül a Lila majmok csapata bizonyult a legjobbnak. A torna különdíját a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola nyerte, mivel ennek az iskolának a csapatai érték el a legjobb eredményeket a két nap összesített rangsora alapján. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről természetesen Dragi sem hiányozhatott.
Eredmények:
 
Harmadik osztály:                                    
 
Lányok:
1. Lila majmok (Kőrösi), 2. Ligeti delfinek (Érdliget), 3. Kőrösis minyonok (Kőrösi), 4. Ligeti tulipánok (Érdliget), 5. Leopárd (Batthyány), 6. Fekete gyémántok (Teleki), 7. Érd lányai (Kőrösi), 8. Gold Star (Kőrösi), 9. Villámlabdások (Marianum), 10. Battai boszik (Százhalombatta), 11. Amazonok (Gárdonyi), 12. Kézi girls (Gárdonyi), 13. Vad farkasok (Százhalombatta), 14. Bolyai macik (Bolyai), 15. Ligeti vadlovak (Érdliget), 16. Ligeti rózsák (Érdliget), 17-27. Battai kézisek (Százhalombatta), Bolyai gepárdok (Bolyai), Bolyai tigrisek (Bolyai), Bolyai vadmacskák (Bolyai), Fekete vadmacskák (Kőrösi), Hajnal csillagok (Marianum), Hópárduc (Pusztazámor), Orgona (Biatorbágy), Sóskúti smileyk (Sóskút),  Tigrisek (Teleki), Villámdisznók (Sóskút)
 
Fiúk:
1. Ligeti pumák (Érdliget), 2. Bolyai farkasok (Bolyai), 3. Viadukt (Biatorágy), 4. Bolyai bikák (Bolyai), 5. Dragon (Százhalombatta), 6. Koponyák (Kőrösi), 7. Dobó 10-es (Százhalombatta), 8. Sóskúti királykobrák (Sóskút), 9. Villámsasok (Kőrösi), 10. Bolyai villámok (Bolyai), 11. Ligeti árnyékok (Érdliget), 12. Battai ördögök (Százhalombatta), 13. Bitangok (Teleki), 14. Terminátorok (Teleki), 15. Ligeti oroszlánok (Érdliget), 16. Marianum sc. (Marianum), 17-26. Bolyai sólymok (Bolyai), Érdi legjobbak (Kőrösi), Érdi rombolók (Gárdonyi), Ligeti harcosok (Érdliget), Ligeti cápák (Érdliget), Sasfiókák (Marianum), Sasok (Gárdonyi), Sasok (Teleki), Sirályok (Pusztazámor), Sóskúti fiúk (sóskút), 
 
Különdíj: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Érd)
 
Gratulálunk!
 
Rovat: 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül az idei tanévben is megrendezésre került a SKUP 'véndiák' torna. Idén a 'véndiákok' három fordulóban mérhetik össze tudásukat, melyből a második felvonásra pénteken került sor.
 
A tavalyi, első alkalommal nagy sikerrel megrendezett SKUP 'véndiák' torna után idén is azok a 'véndiákok' mérkőztek meg szerdán az ÉRD Arénában, akik a SKUP-ban eltöltött két év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. A tavalyi tornán több mint száz gyerek vett részt, míg az idén már 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét két pályán. A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen. A 'véndiákok' heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik tudásukat, melynek alapjait a SKUP programban sajátítottak el. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság második fordulóját rendeztük pénteken, a harmadik, utolsó fordulóra április 7-én kerül sor.
 
 
Az első fordulóban lejátszott 'alapszakasz' után, az ott elért eredmények alapján 13 fiú és 11 lány csapat huszonöt mérkőzésen lépett pályára a középdöntő, illetve az alsóház küzdelmeiben az ÉRD Arénában kialakított két pályán. Látványos gólokban és szép összjátékokban sem volt hiány, a gyerekek nagyon élvezték, hogy idén is megmutathatták mennyit fejlődtek ebben az évben. Az április 7-ei záró fordulóban már az érmekért folyik majd a verseny. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD NBI-es junior  csapat játékosai voltak a játékvezetők. A junioroknak saját tapasztalataikon kívül nagy segítséget jelentett  a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának, mely segítette őket a játékvezetői vizsgára való felkészülésben.
 
 
Második forduló eredményei:
 
Rövdítések: m-mérkőzések, gy-győzelem, d-döntetlen v-vereség, ga-gólarány, p-pontszám
 
Lányok
 
Felsőház - 1. csoport végeredmény
 
1. Kőrösi 
2. Százhalombatta 2 
3. Batthyány 2
 
Felsőház - 2.csoport végeredmény
 
1. Batthyány 1 
2. Százhalombatta 1
3. Érdliget 
 
Alsóház
 
1. Biatorbágy 2 2-m, 2-gy, 0-v, 19-8-ga, 4-p
2. Pusztazámor 3-m, 2-gy, 1-v, 16-16-ga, 4-p
3. Sóskút 1 2-m, 1-gy, 1-v, 10-8-ga, 2-p
4. Sóskút 2 3-m, 1-gy, 2-v, 17:21-ga, 2-p
5. Biatorbágy 1 2-m, 0-gy, 2-v, 8-17-ga, 0-p 
 
 
Fiúk
 
Középdöntő - 1. csoport végeredmény
 
1. Kőrösi 
2. Sóskút 3
3. Teleki
4. Biatorbágy 3
 
 
Középdöntő - 2. csoport végeredmény
 
1. Százhalombatta 1
2. Batthyány
3. Százhalombatta 2
4. Biatorbágy 1
 
Alsóház
 
1. Biatorbágy 2 2-m, 2-gy, 0-v, 12-6-ga, 4-p
2. Pusztazámor 2-m, 1-gy, 1-d, 0-v, 13-8-ga, 3-p
3. Érdliget 2-m, 1-gy, 1-v, 13-12-ga, 2-p
4. Sóskút 2 2-m, 0-gy, 1-d, 0-v, 9-11-ga, 1-p
5. Sóskút 1 2-m, 0-gy, 2-v, 4-13-ga, 0-p
Rovat: 
Kabalafiguránk Dragi a Suli Utánpótlás Kézilabda Program tagiskolái közül ezúttal a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában járt, ahol Maitz Ferenc iskolaigazgató beszélt az iskola és a sport kapcsolatáról.
 
Dragi a gyerekek legnagyobb örömére a SKUP-ban szereplő mind a tizenhárom iskolát felkeresi, a héten a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában látogatta meg az ott tanulókat. Érd legnagyobb iskolájába 985 diák jár, így kabalafiguránk sok pacsit és ölelést kapott és adott, mosolyt csalva a gyerekek arcára. Az iskola aulája megtelt a szünet idejére, mindenki szeretett volna testközelből találkozni Dragival, és a csengő elhangzását követően is alig akartak elmenni a következő órára.
  
Amint elkezdődtek az órák, elcsendesült az iskola és Maitz Ferenc iskolaigazgató mesélte el, hogy az intézménybe járó közel ezer gyerek közül több, mint 300 sportol versenyszerűen. A kézilabda mellett az úszás,  az atlétika, a labdarúgás, a röplabda, a kosárlabda és a cselgáncs is népszerű a kisiskolások körében. A SKUP hatására egyre több alsó tagozatos gyerek kezd el ismerkedni a kézilabdázás szépségeivel, akiknek Oláhné Balog Tünde, a program vezetője mutatja meg a sportág csínját-bínját. Firnicz József Tanár Úrnak köszönhetően a fiúk szivacskézilabdáznak, illetve a Kölyök Kőrösi Egyesület keretein belül is nagyon közkedvelt a kézilabda. Az Igazgató Úrnak pozitívak a benyomásai a klubbal kötött együttműködéssel kapcsolatban, hiszen az Oláhné Balog Tünde által vezetett SKUP által egyre több gyerek szereti meg a kézilabdát, akik évről-évre fejlődnek. A sportág iránti odaadást mi sem bizonyítja jobban, hogy az iskolába járó gyerekek rendszeresen az ÉRD Arénában tekintik meg az NB I-es felnőtt csapat mérkőzéseit, akárcsak Maitz Ferenc Igazgató Úr, és a tanári kar többsége is.
 
Rovat: 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Programban részt vevő iskolák közül kabalafiguránk Dragi ezúttal az Érdligeti Általános Iskolában járt, és Szijártóné Somogyi Mónika igazgatóhelyettest kérdezte az iskola és a kézilabda kapcsolatáról.
 
Klubunk népszerű kabalafiguráját az Érdligeti Általános Iskola tornacsarnokában is kitörő örömmel, és szeretettel fogadta az ott összegyűlt több, mint száz gyerek. A percekig tartó pacsizást követően közös csoportkép készült, majd a gyerekek egyesével is képeket készítettek Dragival, ami jóval a becsöngetés után is eltartott. Az iskolába 640 gyerek jár, akik közül a 400 alsó tagozatos gyerek ismerkedhetett meg a SKUP programnak köszönhetően a kézilabdával. Szijártóné Somogyi Mónika elmondta, hogy a gyerekek nagyon várnak minden kézilabda foglalkozást, melyet Szigeti Katalin SKUP edző tart nekik. Szijártóné Somogyi Mónikának nagyon fontos a kézilabda, ő maga is kézilabdázott tinédzserként, ezért szívügye, hogy a gyerekek is megismerkedjenek ezzel a gyönyörű sporttal. Véleménye szerint a klubunkkal kötött együttműködés, és a SKUP hatására nagy mértékben nőtt a kézilabda iránt érdeklődők száma az iskolában, valamint nagyon jó hatással van a gyerekre, akik a sporton keresztül is sokat tanulnak a tiszteletről, és a szabályok követéséről, betartásáról. Szijártóné Somogyi Mónika rendszeresen ellátogat az ÉRD mérkőzéseire, mint ahogy a gyerekek is, hiszen Dragi kérdésére, hogy ki járt már az ÉRD női kézilabda csapat mérkőzésén, mindenki feltette a kezét. Még azt is tudták az ifjú kézilabdások, hogy csapatunk mikor lépett utoljára pályára, és alig várják, hogy a következő hazai mérkőzésünkön is a helyszínen bíztathassák a csapatot.
 
 
 
Rovat: 
Dragi, klubunk kabalafigurája második alkalommal a Suli Kézilabda Utánpótlás Program pusztazámori Andreetti Károly Általános Iskolájába látogatott el, ahol Garainé Kiss Gabriella igazgatóhelyettes beszélt a kézilabdával való kapcsolatukról.
 
Dragi a pusztazámori Andreetti Károly Általános Iskolában is nagyon népszerű volt kabalafiguránk, így a pacsizás ezúttal sem maradhatott el a közös kép előtt. Az iskolába 80 gyerek jár 1-4. osztályig, akik közül legalább a fele rendszeresen sportol. A kézilabda mellett a karate, dzsúdó, az úszás, a ritmikus gimnasztika és a labdarúgás népszerű a fiatalok körében. A kézilabdázás csínját-bínját a korábbi 283-szoros válogatott játékos, Topáné György Annától tanulhatják meg a gyerekek. Garainé Kiss Gabriella véleménye szerint a SKUP hatására nagymértékben megnőtt a kézilabda iránt érdeklődő diákok száma az iskolában, és rendszeresen járnak családjukkal az ÉRD Arénába ÉRD mérkőzésekre. A klubbal kötött együttműködésnek köszönhetően Garainé Kiss Gabriella tapasztalata szerint is többen próbálgatják a kézilabdázást, és a gyerekek alig várják a pénteket, amikor a tanóra és a délutáni foglalkozások keretein belül is hódolhatnak kedvenc sportáguknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a tavaly elballagott negyedik osztályosok, az idén összehívott osztálytalálkozó keretein belül majd három órán keresztül, este 11 óráig kézilabdáztak, majd az energiát pótló alvást és reggelit követően reggel nyolctól már ismét a labdáé volt a főszerep. Az ifjoncok a SKUP tornákat is nagyon szeretik, ahol összemérhetik tudásukat a többi SKUP-os iskola tanulóival.
Rovat: 
Dragi, klubunk kabalafigurája a Suli Kézilabda Utánpótlás Program egyik tagiskolájába, a Batthyány Általános Iskola és Sportiskolában látogatott el, ahol Rozgonyi János iskolaigazgató beszélt a kézilabdával való kapcsolatukról, és az intézmény sportéletéről.
 
Kabalafiguránk az iskolai látogatáson is népszerű volt a gyerekek körében, így a közös fotók és az elmaradhatatlan pacsizás is a találkozás része volt. A Batthyány Általános Iskola és Sportiskolába járó 350 diák fele versenyszerűen sportol - kézilabdázik, focizik, birkózik, tollaslabdázik vagy floorball-ozik -, ami nagy öröm Rozgonyi János igazgató Úr számára. Az igazgató Úr elmondta, hogy a fiús sportágak, mint a labdarúgás és a birkózás mellett külön öröm, hogy a SKUP-nak köszönhetően a kézilabdában a lányok is megtalálják azt a sportágat, amit szívesen űzhetnek, és jó példa nekik az ÉRD felnőtt csapata. 
A gyerekek volt játékosunktól, Pádár Margótól tanulhatják a kézilabdázás alapjait, a sportág iránti szeretet. Erdélyiné Marosi Ildikó és Schóber János személyében az iskola testnevelő tanárai is nagy odaadással tanítják, szerettetik meg a gyerekekkel a kézilabdázást, a sportot, a testmozgást. Az iskolában több, mint száz gyerek kézilabdázik a SKUP keretein belül, így a klub által nyújtott szakmai és szervezési segítség megkönnyíti, elérhetővé teszi a gyerekeknek a kézilabdázás lehetőségét. A SKUP tornák versenyzési lehetőséget is biztosítanak a nem igazolt, ifjú kézilabdát szerető gyerekeknek, akik ez által évről-évre komolyan fejlődnek. A gyerekek és szüleik részére is könnyebbség, hogy a fiatalok az iskolai oktatás után helyben tudnak sportolni. A sportiskolában tanuló gyermekekből sokan kerülnek be az érdi sportklubok utánpótlás bázisába különböző sportágakban.
 
Az iskola rendszeresen részt vesz különböző sportversenyeken, ahol tanulói igen szép eredményeket érnek el! A fiú strandkézilabda csapata idén nyáron bejutott az országos diákolimpia döntőjébe, ahol az erős mezőnyben is jól helyt álltak, és az ország 10. legjobb csapataként végeztek.
 
A kézilabda mellett a tollaslabda, a birkózás, a labdarúgás, a floorball is nagy népszerűségnek örvend az iskolában. Idén márciusban a győri diákolimpián a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola nyerte el a legeredményesebb tanintézmény címet, három diákolimpiai bajnoki és több ezüst, illetve bronzérmet szerző diák öregbítette az iskola hírnevét. A tollaslabdázó gyerekeknek jó példa Demeter Judit, aki szintén itt sajátította el kiemelkedő szinten a tollaslabda sportot, és a fiatalok sokat tanulhatnak az idén nyáron a los angeles-i Speciális Olimpián két aranyérmet, és egy ezüstérmet szerző sportolótól, aki délutánonként oktatja a gyerekeket. Az iskola a 'Batthyány olimpia” névre keresztelt sportverseny keretein belül biztosít lehetőséget a környező iskoláknak különböző sportágakban a versenyszerű megmérettetésre. Két hete a kézilabdásoké és a labdarúgóké volt a főszerep, míg a mostani hétvégén több mint 50 ifjú birkózó részvételével tartottak versenyt az iskolában. A tanárokon kívül rengeteg szülő is besegít ezeknek a versenyeknek a lebonyolításában, igazi összetartó közösségként. Klubunk a pest megyei iskolák részére az NB I-es felnőtt hazai mérkőzéseire ingyenes jegyeket biztosít, amellyel a Batthyányis diákok is szívesen élnek, és örömmel drukkolnak a helyszínen kedvenc csapatuknak.
 

Támogatóink