Utánpótlás

A legutóbbi fordulóban, a Dunavarsány elleni rangadón aratott 29-27-es győzelemmel eldőlt, hogy Ifjúsági III. osztályú csapatunk a hátralévő mérkőzésektől függetlenül megnyerte a bajnokságát! További részletek és eredmények a cikkben.

Remekül kezdte a második helyezett Dunavarsány elleni mérkőzést az Érd, amely az első félidőben szinte végig vezetett. A 22. percben Szunyok Réka révén három gólra is nőtt csapatunk előnye (13-10), de innen még felállt a vendég együttes és a nagyszünetre sikerült egyenlítenie (13-13).

A fordulás után ellenfelünk folytatta jó szériáját és egészen a hajráig úgy tűnt, hogy elviszi a két pontot. Az érdi lányok azonban 5 perccel a vége előtt egy időkérés után megrázták magukat. Öt gólt rámoltak be a Dunavarsány kapujába, míg ezalatt csak kettőt kaptak. Urbányi Júlia találata zárta le a mérkőzést, így az Érd 29-27-re megnyerte az összecsapást. A győzelemmel az is eldőlt, hogy csapatunk két fordulóval a vége előtt megnyerte az Ifjúsági III. osztályú bajnokságot és megvan az esélye, hogy százszázalékos mérleggel fejezze be az idényt. Eddig 18 meccsből 18 győzelem a mérleg!

Ifjúsági III. osztály:
ÉRD - Dunavarsányi TE 29-27 (13-13)
 

További eredmények:

NB II felnőtt:
TFSE - ÉRD U22  20-17

Az U13-as csapat is veretlenül szerepelt a hétvégén Budapesten rendezett 9. fordulóban:
FTC - ÉRD I  23-29

ÉRD II - Budai Farkasok  21-20

SZISE - ÉRD I  22-28

SZISE - ÉRD II  17-24

Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Idén is megrendezzük júniusban hagyományos Érdi Nyári Kézilabda Táborunkat, amelyre várjuk az érdeklődő lányok és fiúk jelentkezését. Részletek és a legfontosabb információk a cikkben!

Jelentkezni online lehet a www.handballerd.hu weboldalon található űrlap kitöltésével, erre a linkre kattintva!

Időpontok (8-16:00 + reggeli és du. ügyelet)

06.20-06.24.

06.27-07.01.

Helyszín: Érd város sportcsarnokai

Infók:

- A tábor minimum 25 fő jelentkezésével jön létre

- Napi 2 edzés (egyéni képzések, kapusedzés, ügyességfejlesztés) a klub edzőivel kor és tudásszint szerint

- Szabadidős tevékenység, meglepetés program

Korosztály: 6-14 év (lányok és fiúk)

Ár: 35.000 Ft/hét

Testvérkedvezmény: 30.000 Ft/hét, illetve ha valaki 2 hétre jelentkezik, akkor szintén ennyi az ár!

Jelentkezni online lehet a www.handballerd.hu weboldalon található űrlap kitöltésével, erre a linkre kattintva!

Várunk nyári táborunkba!

 

A táborral kapcsolatos egyéb tájékoztatás:

Oláhné Balog Tünde

06 20 527 0511

tunde.balog@handballerd.hu

Korosztály: 

1 hét múlva, április 19-én tartjuk kiválasztó napunkat az Érd Arénában.  Az NB I-es csapat vezetőedzője, Horváth Roland is részt vesz majd a toborzón és megosztotta velünk gondolatait. A cikkben megtalálhatóak továbbá a legfontosabb információk még egyszer egy helyen.

A mostani keretünkben jó pár saját nevelésű, fiatal magyar játékos lép pályára az NB I-ben. Csáki Lilla, Kiss Zsófia Dorottya, Kóka Mariann és Landi Gabriella is rendre az első csapattal készülhet . Mind a négyen már gólt is szereztek az első osztályban, míg Csáki és Kiss a juniorválogatottba is meghívót kapott. Horváth Roland így fogalmazta meg a klub filozófiáját.

 „Lényegesnek tartom, hogy mi Érden lehetőséget tudunk adni olyan gyerekeknek az első osztályú csapatainkban, akik máshol nem kapnák ezt meg. Ezáltal megmutathatják, hogy képesek arra, hogy NB I-es szintet érjenek el. Ezt tartom szem előtt, hogy a tehetségek megkapják az esélyt és így élvonalbeli kézilabdázókká nőhessék ki magukat.”

Vezetőedzőnk azt is kifejtette mire figyel ilyenkor a legjobban.

„A toborzónapon a legfontosabb, hogy lehessen látni ki mennyire küzd. Persze meghatározóak  a fizikai tényezők is (magasság, súly), amelyeket el is mondunk majd, hogy kiből lehet kézilabdázó. Mérvadó még a labdakezelés, a labda használata is. De a legfontosabb ebben a korban, hogy bármilyen játékot is űz a gyerek küzdjön és élvezze, szeresse azt, amit csinál. Ezeket nézzük egy ilyen alkalmon.”

Dátum: 2022.04.19. 11:00-16:00

Helyszín: Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A jelentkezési űrlap itt érhető el: https://bit.ly/3JlycQl

További információk itt olvashatók.

Gyere el Te is április 19-én az Érd Arénába!

Egy csapat, egy szív! Hajrá Érd!

Korosztály: 

Először tart kiválasztót az Érd női kézilabdacsapatának utánpótlás szakosztálya. A legfontosabb tudnivalókat Oláhné Balog Tünde, az utánpótlás vezetője osztotta meg velünk.


Oláhné Balog Tünde, ifjúsági csapatunkkal egy győztes mérkőzés után

- Kinek szól egy ilyen kiválasztó nap?

Minden korosztályba várjuk a jelentkezőket. A 2006-os korcsoporttól szeretnénk bővíteni a létszámot. És nem csak a kézilabdásoknak szól ez a nap, akár más sportágból is jelentkezhetnek játékosok, legyen az kosárlabda vagy röplabda. Akik a sulikézi programban részt vesznek, nekik is most itt a lehetőség: ha van kedvük feljebb léphetnek.

Az U14, U15, valamint serdülőben is első osztályban indulnak a csapataink. Várunk mindenkit, aki esetleg más klubnál nem találta meg a számítását, vagy szeretné kipróbálni magát ebben a sportágban. Aki kiválasztásra kerül, vagy akinek megtetszik ez az egész légkör és szeretne csatlakozni, már az idényből hátralévő 2 hónapban is részt vehet az edzéseken.

- Mi lesz a program a kiválasztón?

- Minden korosztályos edzőnk ott lesz. Labdás ügyességfejlesztő gyakorlatokra lehet számítani, akadálypályával, amolyan alapképesség felmérésként, illetve a technikai tudást is néznénk. Korosztályonként más-más feladatokkal készülünk, így kortól függően akár egyéni foglalkozás is szóba jöhet. Valamint, ha elég jelentkező lesz, szeretnénk kisebb csoportokban, 3-3 elleni játékokat is tartani. Nem kifejezetten kézilabda szabályok között, hanem egyfajta szituációs játékként, ahol a logikus gondolkodást tudnánk értékelni. Nem elsősorban a fizikai állapot felmérése a cél, hiszen az ilyen korban bőven fejleszthető.

- És hogy miért válasszák az Érdet a kézilabdázni vágyók?

Abban vagyunk mások az akadémiai rendszernél, hogy itt a gyermeknek nem kell elválnia a családjától, nem kell beköltöznie kollégiumba, maradhat a saját iskolájában a barátai mellett. És akár a környék városaiból érkezve egy kis utazással, ha szeretne magasabb osztályban is játszhat. Továbbá profi sportszakemberek dolgoznak velünk, gyógytornász, masszőr, fizikoterapeuta is segíti a munkánkat.

Április 19-én, kedden várjuk azokat a 2006 és 2014 között született lányokat, akik megismerkednének a kézilabda magasabb szintjével és új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodnának.

Jelentkezés és információk bővebben itt.

Bármilyen kérdéssel kapcsolatban Oláhné Balog Tünde utánpótlás vezetőnél lehet érdeklődni a +36 20 527 0511-es telefonszámon. 

Hajrá Érd!

Várjuk a 2006 és 2014 között született lányok jelentkezését kézilabda toborzó napunkra április 19-én az Érd Arénába!

Április 19-én többek között NB I-es csapatunk vezetőedzője, Horváth Roland és utánpótlás vezetőnk, Oláhné Balog Tünde, valamint korosztályos csapataink edzőinek a vezetésével próbálhatják ki a gyermekek a kézilabdát az Érd Arénában!

Dátum: 2022.04.19. 11:00-16:00

Helyszín: Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Amit kínálunk:

- Professzionális infrastruktúrát, ahol profi szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel

- Családias légkört

- Játéklehetőséget az utánpótlás bajnokságok első osztályában szereplő csapatainkban

- Előrelépési lehetőséget NB I-es felnőtt együttesünkbe (jelenleg is négy saját nevelésű játékosunk készül a legjobbakkal, közülük ketten már a junior válogatottban is bemutatkozhattak)

Amit hozz magaddal:

- sportcipő

- válltóruha

- labda (amennyiben van)

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A jelentkezési űrlap itt érhető el: https://bit.ly/3JlycQl

Bármilyen kérdéssel kapcsolatban Oláhné Balog Tünde utánpótlás vezetőnknél lehet érdeklődni a +36 20 527 0511-es telefonszámon!

Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnék kipróbálni magukat egy új csapatban, vagy feljebb lépnének és erősebb bajnokságban szerepelnének, esetleg eddig nem kézilabdáztak, de ezen szívesen változtatnának!

Gyere el Te is április 19-én az Érd Arénába!

Egy csapat, egy szív! Hajrá Érd!

A hétvégi fordulóban valamennyi utánpótlás csapatunk pályára lépett a bajnokságban, és sikerült veretlen mérleggel zárni a játéknapot!

A serdülő első osztályú lányok oda-vissza megverték a SZISE-t, és magabiztosan őrzik a második helyüket a NEKA mögött.

Serdülő I. osztály:
ÉRD – Szent István SE 29-26 (17-18)

Az Ifi I-es együttes visszavágott az októberi vereségért a SZISE-nek.

Ifjúsági I. osztály:
ÉRD - Szent István SE 23-21 (12-11)

Ifi III-as csapat továbbra is veretlenül vezeti a tabellát.

Ifjúsági III. osztály:
ÉRD - Emericus SE 42-24 (23-16)

A serdülő III-as gárda rangadót nyert, és igaz, hogy több meccset játszva, de a vezeti a középmezőnyt a tabellán.

Serdülő III. osztály:
ÉRD - Emericus SE 35-34 (19-18)

NB II-es csapatunk ősszel idegenben kikapott a Pénzügyőrtől, hazai pályán azonban sikerült pontot rabolnia és tartja pozícióját a középmezőnyben

U22 - NBII. felnőtt:
ÉRD U22 - Pénzügyőr SE 31-31 (10-14)

U14 területi bajnokság:
ÉRD - Komárom VSE    32-7
Szentendrei Nke - ÉRD 17-27

U12:
Moyra-Budaörs Handball - ÉRD   22-25
ÉRD - Pázmánd Nkse    33-12

Gratulálunk mindegyik korosztálynak és az edzőknek!

Hajrá Érd!

Az NBII-es bajnokság 13. fordulójában az Érd a félidőben még négy gólos hátrányban volt az éllovas Szigetszentmiklós ellen, azonban óriási bravúrt végrehajtva sikerült megfordítania a mérkőzést és végül 31-30-as győzelmet aratott. További utánpótlás eredmények a cikkben.

A Szigetszentmiklós egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, de így is a tabella tetején, abszolút esélyesként várhatta az érdi találkozót. A vendégek mindössze egy vereséget szenvedtek el eddig a szezonban, és ősszel hazai pályán magabiztosan nyertek csapatunk ellen. Apróbb pontatlanságok jellemezték a találkozó elejét, az első 10 percben összesen 5 gól esett. A vezetést így is sikerült megszereznie az Érdnek, de gyorsan fordított a Szigetszentmiklós (2-3). Innen még többször sikerült egyenlítenünk, a 23. percben 8-8- volt az állás, aztán robbantott a vendég együttes. Egy 6-0-s futással elhúzott, és hiába faragtunk a hátrányból, a szünetre így is 10-14-es állásnál mehettek a csapatok.

A fordulás után tovább tudta növelni előnyét a Szigetszentmiklós. A 39. percben ismét 6 volt közte. A hajrához érve továbbra is tartotta 4-5 gólos előnyét ellenfelünk, de Csáki Lilláék nem adták fel, és 7 perccel a vége előtt, már csak 1 volt közte(26-27). Szűk 3 perc múlva sikerült az egyenlítés, a vezetést azonban még nem sikerült átvenni. Minderre az utolsó percig kellett várni, Hajdú Gyöngyvér lőtt gólt, Pintér Polina pedig hárította a vendégek utolsó próbálkozását, így 31-30-ra meglepetésre az Érd legyőzte a listavezetőt és feljött a 6. helyre a tabellán.

 

NBII felnőtt:
ÉRD U22 - Szigetszentmiklós NKSE  31-30 (10-14)

További eredmények:

Ifjúsági III. osztály:
ÉRD - Dunaújvárosi AC 40-13 (16-7)

Leány Serdülő III. osztály:
ÉRD - Dunaújvárosi AC 34-35 (17-19)

Hajrá Érd!

Nem csak az iskolákban, utánpótlás csapatainknál is megtörtént a félévzárás. Oláhné Balog Tünde, utánpótlás vezető összegezte a mögöttünk hagyott időszakot.

Az első osztályú versenyek folyamatosan mennek, szinte szünet nélkül. Igazán csak a 2 ünnep között kaptak a lányok egy kis pihenőt. Január 3-tól folytattuk az elkezdett munkát.

Sajnos minket sem kímél a járvány, sem az ezzel kapcsolatos törvénykezés. (Pl. az iskolai csarnokban csak oltott sportolók edzhetnek.). Látszik ez az edzéslátogatottságon, ami meghatározza a versenyeredményeket is. Bár nagy örömünkre az iskolákban működik a SKUP programunk, ahonnan szép számmal csatlakoztak az igazolt játékosokhoz, így a kisebb korosztályok létszáma folyamatosan bővül, míg az oltási törvény miatt sajnos a nagyobbaknál egyre fogyatkozunk.

Eredmények:

Ifjúsági I. osztály-Nyugat: 14. hely.
Bár a gólkülönbségünk jobb az előttünk lévő 5 csapattól, vagyis szoros vereségeink voltak, ezeket szeretnénk a visszavágókon javítani. Mindenképp a bennmaradás a célunk! 

Ifjúsági III. osztály-G csoport: 1. hely.
Veretlenül vezetjük a ranglistát, ezt szeretnénk megőrizni a tavaszi fordulók után is.

Serdülő I. osztály-Nyugat: 2. hely.
Nagyon tehetséges korosztály, sokan már részt vehettek közülük a felnőtt edzéseken. Reményeink között szerepel, hogy bejutunk a négyes döntőbe, persze ehhez még rengeteg munkát kell elvégeznünk.

Serdülő III. osztály-I csoport: 5. hely.
Sokan most készülnek a felvételire, ízlelgetik a mezőnyt. Ez a korosztály az előző években csak gyermekbajnokságban szerepelt, bízunk benne, hogy a tavasz jobban sikerül, és lehetőség nyílik a dobogóra lépésre.

Gyermekbajnokságok:

A gyermekbajnokság őszi fordulói december elején befejeződtek. A járvány miatt sorra maradnak el a tervezett utánpótlás tornák. Az edzések náluk is megkezdődtek az iskola kezdéssel (01.03.), de sajnos folyamatos létszám gondokkal küzd minden korosztály.

U15 területi 1. csapat (V/A) 4. hely, (V/B) 2. csapat 2.hely, ők majd az alsó, illetve felsőházban folytatják tavasszal.

U14 I. o (A cs.) 3. hely, folytatódnak a küzdelmek a középmezőnyben, cél a minél jobb szereplés. 
Nem is igazán a helyezésekben mérnénk a gyermekbajnokságban induló csapatainkat, mintsem az egyéni fejlődésben, és a csapatkohézióban.

U14 területi (VI/A) 5. hely, de egy évvel fiatalabb korosztály versenyzett itt. Cél kifejezetten a játék rutin megszerzése volt a magasabb korosztályban.

Az U13, 12, 11, 10, 9, 8 korcsoportban nincs tabella!
Az itt szereplő gyerekek fejlődése töretlen, létszámuk egyre nő. Célunk továbbra is a sportág szeretetének fenntartása, technika tudásuk -  fizikai képességeik fejlesztése, a létszámok növelése, de minimum megtartása.

További sikeres munkát minden korosztálynak!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A magyar női junior kézilabda-válogatott a héten három edzőmérkőzést is játszott NB I-es csapatok ellen. Az Érd játékosaként Kiss Dorottya Zsófia és Csáki Lilla is megkapta a lehetőséget a bizonyításra, ráadásul saját csapatuk ellen kellett pályára lépniük.

A jövő évi világbajnokságra készülő juniorválogatott kedden Dunaújvárosban lépett pályára felkészülési találkozón és a félidei 19-8-as állás után, végül 29-20-ra alulmaradt a DKKA ellen. Az MKSZ kezdeményezésére további barátságos mérkőzések  szerepeltek a programban első osztályú csapatok ellen, így ifj. Kiss Szilárd tanítványai csütörtökön már a Budaörs ellen játszottak.

Az első játékrész után az élvonalbeli hazai csapat 20-13-as hátrányban volt a remekül kezdő fiatal válogatott ellen. A fordulás után feljavult a Budaörs és egy gólra felzárkózott, egyenlíteni azonban nem sikerült, így izgalmas hajrá után végül 31-30-ra a junior nemzeti csapat megnyerte az összecsapást.

1 napra rá, pénteken ismét Budaörsön volt jelenése a válogatottnak, de már az Érd ellen. Horváth Roland együttese erősen tartalékos kerettel, a téli felkészülés közepén érkezett az edzőmeccsre. Az utánpótlásból csatlakozott játékosokkal kiegészülve az első félidőben jól tartotta magát csapatunk, és a félidőt 1 gólos hátránnyal zárta (11-10). A második játékrész eleje is szorosan indult, majd a 38. perctől egy 6-0-s rohammal elhúzott ellenfelünk és ezután magabiztosan menedzselve lezárta a találkozót. A 31-24-es végeredményt Paróczy Sára állította be. Jó hír, hogy csapatunkban pályára tudott lépni a sérülés után visszatérő Mézes Laura is.

A válogatottban szerepet kapott két érdi fiatal is: Kiss Dorottya Zsófia és Csáki Lilla. Mindkettejüknek sikerült bevennie kapunkat, előbbi 2, utóbbi 3 góllal zárta a mindkét csapat számára hasznos edzőmérkőzést.

Így tovább lányok!

A magyar juniorválogatott felkészülési mérkőzései:

Magyarország (juniorválogatott) – Dunaújvárosi KKA 20-29 (9-18)
Helyszín: Dunaújváros, Városi Sportcsarnok

Magyarország (juniorválogatott) – Moyra-Budaörs Handball 31-30 (20-13)
Helyszín: BVUSS – Budaörs

Magyarország (juniorválogatott)  – ÉRD 31-24 (11-10)
Helyszín: BVUSS – Budaörs

Érd: Kántor, Hadfi, Györkös (kapusok) – Paróczy 3, Berényi K. 1, Fekete B., Szabó K. 5, Horváth D., Mézes L. 1, Kóka 2, Sztankovics 7, Landi 3, Kerekes, Pécsi 2.

Korosztály: 

November végén, hosszú idő után került be ismét érdi játékos a junior nemzeti csapatba Csáki Lilla személyében. Fiatal jobbszélsőnk mellett ezúttal Kiss Dorottya Zsófia is megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

Csapatunknál a bajnoki szünet és a világbajnokság ellenére sem állt meg a munka. Horváth Roland vezetésével szűk két hete már elkezdték az edzéseket a lányok. Ebbe a programba épül most bele az MKSZ kezdeményezésére a juniorválogatott elleni pénteki felkészülési mérkőzésünk is.

A Magyar Kézilabda Szövetség versenykiírásának értelmében a K&H Női Kézilabda Liga tavalyi végeredményét figyelembe véve a hatodik helyezettől lefelé végző csapatok a 2021/2022-es szezonban megmérkőznek a jövő évi világbajnokságra készülő magyar juniorválogatottal.

A nemzeti csapatba pedig meghívást kapott két érdi játékos is: Csáki Lilla, akinek már sikerült góllal bemutatkoznia a november végi dánok elleni barátságos meccsen, valamit újoncként Kiss Dorottya Zsófia. A válogatott sűrű program elé néz a héten, a felkészülési találkozók sorát már ma megkezdi a Dunaújváros ellen, és a héten még további összecsapások várnak ifj Kiss Szilárd együttesére, köztük az Érd elleni is.

A magyar juniorválogatott felkészülési mérkőzései:

2021.12.14. (kedd) 18:00
Magyarország (junior válogatott) – Dunaújvárosi KKA
Helyszín: Dunaújváros, Városi Sportcsarnok

2021. december 16. (csütörtök) 16:00
Magyarország (junior válogatott) – Moyra-Budaörs Handball
Helyszín: BVUSS – Budaörs

2021. december 17. (péntek) 16:00
Magyarország (junior válogatott)  – ÉRD
Helyszín: BVUSS – Budaörs

A mérkőzésekre a belépés ingyenes, valamint mindegyik találkozóról élő közvetítéssel jelentkezik az MKSZ hivatalos youtube-csatornája.

Sok sikert kívánunk a lányoknak! Hajrá Érd!

Támogatóink