Felnőtt

Korosztály: 

Hazai pályán zárjuk a 2022-es esztendőt. A K&H Liga 8. fordulójában csütörtökön 18 órától az MTK-t fogadjuk az Érd Arénában, ahol szeretnénk szépen búcsúztatni az évet.

Két elégedetlen csapat találkozik csütörtökön az Érd Arénában. Az MTK az előző szezonban még az Európa-ligában is érdekelt volt, ahol a selejtezőben a későbbi bronzérmes Herning-Ikast búcsúztatta. A fővárosi együttes végül a 8. helyen zárt a bajnokságban. Az új idényt azonban nem úgy kezdte a Vágó Attila csapata, ahogy szerette volna. Egy győzelemmel (Békéscsaba) és hétvégén a Budaörs ellen elért döntetlennel jelenleg a 11. helyen állnak.

Csapatunknak sem úgy sikerültek eddig a meccsek, ahogy tervezte. A sok sérülés és a kulcsemberek hiánya meghatározta őszünket. Jó hír, hogy az Alba Fehérvár ellen Kopecz Barbara legalább a hétméteresekre visszatérhetett.

Az előző idényben mindkétszer a kék-fehérek tudtak nyerni, hazai pályán szoros meccsen mindössze két góllal maradtunk alul. A mérkőzés pikantériája, hogy Szabó Kitti, aki tavaly a harmadik helyen zárt a házi góllövőlistánkon először térhet vissza ellenfélként az Érd Arénába. Az MTK legjobb góllövője idén Pál Tamara 41 találattal, utána 26-tal következik Simon Petra.

Buzdítsuk minél többen a lányokat az év utolsó találkozóján!

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
ÉRD – MTK Budapest
Érd Aréna
2022. december 22. (csütörtök) 18:00

 Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=608

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Hiába vezetett csapatunk az Alba Fehérvár otthonában a szünetben egy góllal, végül a második félidőben fordított a házigazda és 22-20-ra megnyerte az összecsapást.

Parádésan kezdtük a mérkőzést, a 6. percben Fekete Bozsana három és Ábrahám Noémi egy góljával máris 4-1-re vezettünk. Újabb hat percnyi játék után feljött egyre a Fehérvár, de Hadfi Gréta remek védése és indítása után Dávid-Azari Fruzsina állította vissza a kétgólos különbséget. Kapusunk egyébként az egész mérkőzésen több, mint 40%-os hatékonysággal védett és csapatunk egyik legjobbja volt.

A 20. percre, ismét Dávid-Azari találatával alakítottuk ki a legnagyobb előnyt a találkozón (4-8). A félidő hátralévő részében hiába védett továbbra is remekül Hadfi, elöl elbizonytalanodtunk és csak két gólt tudott lőni csapatunk, így a szünetre egy gólra, 10-9-re feljött az Alba.

A szünet után öt perc kellett, hogy a meccsen először előnybe kerüljön a házigazda (12-11). Ezt még negyed órával a vége előtt sikerült megfordítani (14-15). Azonban ismét hullámvölgybe került Horváth Roland gárdája és egy 5-1-es futással máris 19-16-ra módosították az állást Utasi Lindáék. A hajrát is uralta a Fehérvár és végül 22-20-ra megnyerte az összecsapást és otthon tartotta a két pontot.

Csapatunk december 22-én, az Érd Arénában játssza idei utolsó bajnoki mérkőzését az MTK ellen.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
Alba Fehérvár KC – Érd 22-20 (9-10)
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
 

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 2, Kerekes, Ábrahám 3, Paróczy, Csáki Zs. 1, Fekete B. 8. 
Csere: Horváth-Csapó, Kántor (kapusok), Horváth D., Csiszár-Szekeres 1, Gerencsér, Csáki L. 2, Kiss D. Zs., Kopecz 3 (3).

Horváth Roland: — Bár szerettünk volna győzni, a Fehérvár ellen nem rossz eredmény a kétgólos vereség. A végére elfogytunk, olyan súly- és tudásbeli különbségek voltak, amelyek hátráltatnak bennünket, több olyan játékhelyzet volt, amelyet nem tudtunk megoldani. Olyanok vagyunk, mint egy szanatórium, ha ezen túllendülünk, akkor úgy tudunk majd kézilabdázni, ahogy én szeretném.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

December 16-án 18 órakor, idei utolsó idegenbeli találkozóján, az Alba Fehérvár otthonában lép pályára felnőtt csapatunk. A két együttes közelmúltja szoros mérkőzéseket hozott és egészen biztos, hogy ez nem lesz másképp pénteken sem.

A székesfehérvári csapat a hétvégén meglepően sima vereséget szenvedett a Budaörstől. A félidőben hat gólos hátrányban voltak Józsa Krisztián tanítványai, és ez a különbség megmaradt a végére is. De ebből az eredményből nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, a fehérváriak egészen biztos, hogy kettőzött erővel fognak küzdeni, hogy kiköszörüljék a csorbát.

A vendéglátók egyébként két győzelmet és egy döntetlent értek el az idei bajnokságban, mindkét sikert idegenben aratták: a Békéscsaba és az MTK ellen, míg pontosztozkodásra hazai pályán kényszerültek a Dunaújváros ellen. Jelenleg sorozatban három vereséget számlálnak és a 9. helyet foglalják el a tabellán.

Paróczy Sáráék sem tudtak nyerni az előző fordulóban. A hiányzók ellenére az Érd felvette a kesztyűt a DKKA ellen, és a hajrához érve közelebb zárkózott ellenfeléhez, de egyenlíteni végül nem sikerült.

Az előző idényben mindkétszer a házigazda tudott nyerni. Az Érd Arénában egy góllal bizonyultunk jobbnak, idegenben pedig kettővel győzött az Alba. Szoros összecsapásra számíthatunk idén is, abban bízva, hogy most sikerül elhoznunk a két pontot Fehérvárról.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
Alba Fehérvár KC - Érd
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
2022. december 16. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István
Korosztály: 

Kerekes Laura élete első NB I-es mérkőzését játszotta szerdán a Dunaújváros ellen és rögtön két góllal tette le névjegyét a legmagasabb osztályban. A mérkőzés után vele beszélgettünk.

Laura az előző idényben érkezett a Dabas csapatától és 48 mérkőzésen lépett pályára a serdülő-, ifjúsági-, és NB II-es csapatokban, ahol 130 gólt lőtt.

Fiatal játékosunk eddig az utánpótlás gárdáknál kapott lehetőséget és idén minden sorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen lépett pályára, 89 találatot szerezve. Az idény elejétől csatlakozhatott a felnőtt csapat edzéseihez is és nem váratott magára sokáig a bemutatkozás sem az NB I-ben. Első mérkőzése után beszélgettünk vele az élményeiről.

Mikor tudtad meg, hogy játszani fogsz és hogy érezted magad a pályán?

Meccs előtt két nappal már készültünk arra, hogy játszani fogok. Roland közölte, hogy „most ugrik a majom a vízbe”, ráadásul így a mélyvízbe sikerült, mert kezdőként kaptam lehetőséget. – kezdte az interjút felnőtt csapatunk legifjabb tagja.

Azt hiszem nem kicsit voltam megilletődve az elején, hiszen azért ez egy nagy lehetőség. Viszont utána belerázódtam a dolgokba és jött a ritmus és jött minden.

Hogy láttad a DKKA elleni meccset?

Nagyon hullámzó volt és nagyot küzdöttünk. Volt sok fent és lent, de próbáltuk a legjobbat kihozni a mai meccsből. Természetesen az volt a cél, hogy nyerjünk. Volt egy-két olyan periódus, amikor több góllal elengedtük a Dunaújvárost és azt már nem nagyon tudtuk visszahozni a végén, ez döntött végül.

Milyen érzés volt első góljaidat megszerezni az NB I-ben?

Őszintén nagyon jó érzés! :) Egyébként nem számítottam rá. Egyszer csak jött egy ötlet, hogy na akkor most lőjek, sőt kétszer is egymás után. Fogalmam sincs honnan jutott eszembe, de végül jól sült el.

A gólok után felszabadultam, nem nyomott össze a hatalmas csarnok, a lelátó és a sok ember. Utána már gólpasszokat is adtam, tökéletes volt.

Most, hogy belülről is megtapasztaltad, mekkora a különbség az eddigi osztályok között, ahol játszottál?

Elég nagy a különbség az ifi, NB II és az első osztály között. Sokkal nagyobb testtömeg és magasság ellen kell dolgozni. Most a legfőbb célom, hogy plusz izmot szedjek fel, mert elég kicsi vagyok a többiekhez képest.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A Dunaújváros együttesét fogadtuk a bajnokságban a hosszú válogatott szünet után. Az első játékrész szorosan alakult, mindössze az utolsó négy percben tudott több gólos előnyt kialakítani ellenfelünk. A második félidő elejét is megnyomták a vendégek és csak a hajrára tudtunk közelebb zárkózni, de egyenlíteni nem sikerült. A DKKA végül 32-29-re megnyerte a mérkőzést.

Több játékosát nélkülözve kellett kiállnia csapatunknak a 6. forduló mérkőzésén. Kezdőként kapott lehetőséget a mindössze 17 éves Kerekes Laura is, aki az első félidőben még talán megilletődötten játszott, a másodikban azonban első góljait is megszerezte felnőtt csapatunkban és kiváló gólpasszokkal segítette társait.

A találkozón a Dunaújváros szerzett vezetést, de Dávid-Azari és Csáki Zsófi góljaival a 4. percre máris fordítottunk. Utóbbi parádésan elkapta a fonalat: az első hét lövése góllal zárult, valamint Horváth-Csapó Kyra is remekült védett a kapunkban. Az első 25 percben felváltva vezettek a felek, többnyire inkább csapatunknál volt az előny. A 12. percben még két gólos előnybe is kerültünk, a vendégeket azonban nem sikerült lerázni. A félidő hajrájához közeledve meginogtunk támadásban, a túloldalon Poczetnyik Lucáék szinte minden támadásukat góllal zárták, így 17-14-es előnybe kerültek.

A második játékrész elején Kiss Zsófi révén elkezdtük a zárkózást, de emberelőnybe kerültek a vendégek és pillanatok alatt hat góllal elhúztak (15-21). Ezt a sort még Dávid-Azari  megszakította, de csak ideiglenesen és a 38. percre a meccs legnagyobb különbsége alakult ki (16-24). Nem adták fel azonban lányaink, Csáki Zsófi is visszatalált első félidei formájához (összesen 12 találatig jutott), valamint Kerekes Laura is megszerezte élete első NB I-es góljait, így fokozatosan közelítettük ellenfelünket.

Hadfi Gréta is hétméterest fogott (Horváth-Csapó az első játékrészben kettőt is), de nem ezen múlt, hiszen mindkét oldalon 4/1-es mérleggel zártak a csapatok ebben a mutatóban. 2 perccel a vége előtt mínusz kettőre feljött az Érd, és volt esély még közelebb zárkózni, de rutinosan lezárta a mérkőzést a Kohász és végül 32-29-re megnyerte a mérkőzést.

Jövő hét pénteken az Alba Fehérvár ellen folytatjuk a bajnokságot.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
ÉRD – Dunaújvárosi KKA 29–32 (14–17)
Érd Aréna

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari 8 (1), Kerekes 2, Ábrahám 2, Paróczy 1, Csáki Zs. 12, Fekete B. 2. 
Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Gerencsér, Csáki L., Kiss D. Zs. 2.

Horváth Roland: – Ez a mérkőzés arról szólt, hogy ki tudtunk állni. Elismerésem a lányoknak, mert nagyon szépen küzdöttek, harcoltak. Mindent megtettek a győzelemért és bár volt benne hiba, de egy ilyen fiatal csapattól egy ilyen ellenfél ellen simán benne van és belefér.

Hajrá Érd!

 

Korosztály: 

Hosszú szünet után folytatódik felnőtt csapatunknak is a bajnokság. Szerdán 18 órától a Dunaújvárosi KKA együttesét fogadjuk az Érd Arénában.

Több mint másfél hónap után lép pályára felnőtt csapatunk a bajnokságban. Ez alatt a hat hét alatt természetesen nem tétlenkedtek a lányok, rengeteg edzés mellett felkészülési mérkőzések és egy Magyar Kupa találkozó is színesítette a programot. Hiába készült azonban csapatunk az újabb hazai bajnokira, sok hátráltató tényező is felmerült közben.

Vezetőedzőnket, Horváth Rolandot kérdeztük a mérkőzés előtti várakozásairól:

„Gőzerővel készülünk, aztán majd meglátjuk, mert sajnos a sok edzésnek mindig van hátránya is, amellett, hogy ki lehet javítani a hibákat, de sajnos sérülések, meg olyan dolgok hátráltatják a munkát, amelyek nem könnyítik meg a szerdai mérkőzést. Ennek ellenére, amit tudunk és lehet, azt meg fogjuk tenni.

A Dunaújváros ráadásul ötödik, és egy nagyon komoly erővel és létszámmal rendelkező csapat, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győzzünk!”

A Kohász már túl van egy Magyar Kupa mérkőzésen, és a hazai pontvadászatban is lejátszott egy meccset a válogatott szünet óta. Farkas Johannáék magabiztosan, 45-12-re legyőzték az Ajkát a kupában és bejutottak a negyedik fordulóba.

Rapatyi Tamás együttese az előkelő 5. helyről várhatta az újabb összecsapásokat, és múlt hét pénteken a NEKA ellen lépett pályára a hosszú kihagyás után, amelyen 18-18-as döntetlent ért el.

A vendégek házi góllövőlistát Farkas Johanna vezeti a 51 találattal, aki így az összetett élén is áll. Az újvárosiaknál a második helyen Szalai Babett következik 21 góllal.

Az előző szezonban szoros meccseket játszottunk a DKKA-val, de végül mindkétszer három góllal ellenfelünk bizonyult jobbnak. A nehézségek ellenére bízunk benne, hogy most sikerül megfordítani a tendenciát.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
Érd - DKKA
Érd Aréna
2022. december 7. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Ahogy már közösségi oldalainkon jeleztük, a következő bajnoki mérkőzésünkön Cipősdoboz Akcióval szeretnénk segíteni a rászoruló gyerekeknek. Így arra buzdítjuk szurkolóinkat, hogy csatlakozzanak hozzánk és tegyük szebbé együtt a gyerekek karácsonyát. Mutatjuk a december 7-i esemény részleteit!

1.Keress egy jó állapotban lévő cipősdobozt!

2.Döntsd el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánod az ajándékot!

3.A cipősdobozt töltsd meg ajándékokkal!

Mit tegyek bele?

  • Játékot (kisautók, labdák, babák, plüssállatok)
  • Iskolai eszközöket (tollak, ceruzák, számológépek, zsírkréták, kifestők, jegyzettömbök)
  • Higiéniai eszközöket (fogkefe, fogkrém, szappan, fésű)
  • Egyéb dolgokat (cukorkák, nyalókák, rágók, napszemüvegek, pólók, játék ékszerek, hajgumik, órák, kis képeskönyvek)
  • Kedves lehet még (egy képeslap vagy családi fotó néhány üdvözlősorral, jókívánsággal)

Mit ne tegyek bele?

  • Agresszivitásra késztető képeket, játékokat (játékpisztoly, kés, pc-játék)
  • Konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt
  • Folyékony dolgokat, sampont, testápolót
  • Gyógyszereket
  • Törékeny tárgyat (tükröt, porcelánbabát)

4.Az elkészült ajándékcsomagot csomagold be! (Színes csomagolópapírral, lehetőleg külön a tetejét és külön az alját, majd ragaszd le átlátszó cellux ragasztószalaggal, vagy kösd át zsineggel! Így nem nyílik ki a szállítás során, viszont könnyen kinyitható és visszazárható az elengedhetetlen biztonsági átnézések elvégzésekor! A dobozra jól láthatóan írd fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánod az ajándékot, pl. így: „fiú 12” vagy „lány 8”.)

5.Hozd el a kész csomagot december 7-én az Érd–Dunaújváros női kézilabda NB I-es mérkőzésre, a találkozó után pedig eljuttatjuk az ajándékot a Cipősdoboz Akció szervezőinek!

Tegyük szebbé együtt a rászoruló gyermekek karácsonyát! Hajrá, Érd!

Korosztály: 

A Magyar Kupa III. fordulójában a Vasas otthonában lépett pályára csapatunk. Az első félidőben magabiztos három gólos előnyt alakítottunk ki. A mérkőzés legvégén azonban egy időntúli hétméteressel egyenlítettek a fővárosiak, így a szabályok értelmében ők jutottak tovább a következő körbe.

Szilovics Fanni találatával kezdődött a mérkőzés, de rögtön sikerült fordítanunk és magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Folyamatosan 1-2 gólos előnyben játszottunk, de ennél jobban nem tudtuk leszakítani a Vasast. A félidő második felében azonban Horváth-Csapó Kyra remek védéseinek is köszönhetően sikerült 5 gólos különbséget kialakítani. A házigazda ebből kettőt ledolgozott, így a szünetre 18-15-ös érdi vezetéssel mehettek a csapatok. Dávid-Azari Fruzsina is parádésan játszott, összesen 8 gólt lőtt, ebből hetet az első 30 percben.

A fordulás után egy gólra ismét felzárkózott a kék-piros együttes, de egalizálnia ekkor nem sikerült. A találkozó végig ebben a mederben folyt a második játékrészben. A mérkőzés hajrájában hiába játszottunk kettős emberelőnyben, nem sikerült lezárni az összecsapást. Még az utolsó percben is volt lehetőségünk két gólosra növelni a vezetést, de a helyzet kimaradt.

18 másodperccel a dudaszó előtt emberhátrányba kerültünk és a Vasas helyzetig is eljutott. Oláh Kyrát ziccerben csak szabálytalanul sikerült megállítani. Az óra lepörgött, de időntúli hétméterest végezhetett el a hazai gárda. Blaubacher Dóra kíméletlenül belőtte a büntetőt, így sikerült kiegyenlítenie. A 27-27-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy a szabályok értelmében alacsonyabb osztályúként a Vasas jutott be a Magyar Kupa IV. fordulójába.

Csapatunknak innentől a bajnokságra kell koncentrálnia, hiszen két hét múlva a Dunaújvárost fogadjuk az Érd Arénában.

Magyar Kupa, III. forduló
Vasas SC - Érd 27-27 (15-18)
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
 

ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 8, Paróczy, Horváth D., Csiszár-Szekeres, Kopecz 7, Fekete 4
Csere: Horváth-Csapó, Hadfi (kapusok), Ábrahám 1, Gerencsér 1, Kiss Zs. 3, Csáki Zs. 3, Csáki L.

Fotó: Vasas SC

Korosztály: 

Több mint egy hónap szünet után lép pályára csapatunk ismét tétmérkőzésen. Szerdán 17 órakor a Magyar Kupa III. fordulójában csatlakozunk be a küzdelmekbe, ahol  a Vasas lesz az ellenfél.

Október 21-én, a Debrecen otthonában játszott csapatunk legutóbb bajnoki tétmérkőzést. A bajnokság folytatására még egészen december 7-ig továbbra is várnunk kell, azonban a Magyar Kupa küzdelmei csapatunk számára is elkezdődnek. A sorsolás úgy hozta, hogy két nap múlva az előző idényben még az első osztályban játszó Vasas ellen léphetünk pályára.

A fővárosi együttes másfél héttel ezelőtt veszítette el veretlenségét az NB I/B-ben. A piros-kékek hazai páyán szenvedtek vereséget a Komáromtól. A következő fordulóban a Pénzügyőr ellen javítani tudtak Szilovics Fanniék és összesen 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel az 5. helyen állnak a tabellán. A Magyar Kupában már ment egy kört Penszki Gergely csapata, a Kozármislenyt búcsúztatta a II. fordulóban.

Tavaly a bajnokságban mindkétszer sikerült legyőznünk a Vasast, mindkét alkalommal 29 lőtt góllal zártuk a találkozót. Idegenben 29-27 lett a végeredmény, Paróczy Sára 7 találattal volt csapatunk legeredményesebb játékosa. Ilyen eredményt most is elfogadnánk.

Magyar Kupa, III. forduló
Vasas SC - Érd
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
2022. november 23. (szerda) 17:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk a múlt héten ismét edzésbe állt és az előtte álló feladatokra összpontosít. Hadfi Grétával ezekről és a csapat eddigi szerepléséről is beszélgettünk, valamint kapusunk mesélt az elmúlt két hét történéseiről is.

Győzelemmel kezdte a bajnokságot a csapat, majd a sorsolás úgy hozta, hogy nehéz meccsek következtek. Milyen volt a bajnokság első szakasza?

Tudtuk, hogy az első meccs milyen fontossággal bír és azt követően igyekeztünk minél jobban kihasználni a következő mérkőzéseket. Az összeszokás és az új játékosok beilleszkedése volt a legfőbb cél. Ezek többé-kevésbé sikerültek is. Személy szerint a Kisvárda ellen elveszített találkozó miatt vagyok nagyon csalódott. Ott lehet hiányérzetünk, hiszen az egy nyerhető mérkőzés volt, de abból is tanulni kell a jövőre nézve.

 A saját teljesítményeddel mennyire vagy elégedett eddig?

Szerintem egy sportoló, aki maximalista sosem tud teljes mértékig elégedett lenni, pláne, ha az a teljesítmény pontokban nem nyilvánul meg. Nyilván örülök a védéseknek és szeretném, ha minél több lenne, de azt érzem, hogy az igazi kiugró eredményhez még dolgozni és tanulni kell.

Október végén kaptatok egy szabad hetet, mivel telt ez a pár nap?

Lehet túlzóan fogalmazok, de ez a hét nekem olyan volt, mint egy megváltás. Viccelődtem is a családdal, hogy szülinapot, karácsonyt mindent bepótoltunk az elmúlt évekből. Ritkán vagyok ennyit otthon, mert nyáron sem szoktam sokat, így tartalmasan és aktív pihenéssel telt ez az idő. Sokat voltam öcsémmel, koncerten is jártam, úgyhogy ilyen értelemben is hasznos volt az az egy hét.

Az előző héten ismét munkába álltatok, mi lesz a legfontosabb még a következő időszakban?

Fokozatosan kezdtük a múlt hetet, Roland és Szveti is figyelt a pihenő utáni fokozatos terhelésre. De a hét végére már dupla edzéseken vettünk részt. Lesz haszna annak, amit most a válogatott szünet alatt csapatszinten gyakorlással tudunk tölteni. Több edzőmérkőzésünk is lesz, a hó végén pedig Magyar Kupa, úgyhogy nem fogunk unatkozni.

Tudat alatt már bennünk van, hogy a decemberi bajnokik nagy hangsúllyal fognak bírni a végelszámolásnál, így az edzőmeccsek is azt szolgálják, hogy majd az év végén minden klappoljon és úgy jöjjön ki a lépés, ahogyan mi szeretnénk.

Mennyire tudjátok követni az Európa-bajnokságot, a válogatott szereplését?

Követjük a meccseket természetesen, amelyik találkozót tudom, mindegyiket figyelemmel kísérem és nézem, nem csak a magyarokat. Szurkolunk a lányoknak a minél sikeresebb szereplésért. Nekem más miatt is fontos ez az Eb, mert ebből fogom írni a szakdolgozatomat, így ilyen szemmel is nézem a meccseket, nem csak szurkolóként.

Sok sikert és további jó munkát kívánunk!

Hajrá Érd!

Támogatóink