Felnőtt

A felnőtt csapat közel egy hónapos kihagyást követően játszott újra tétmérkőzést. Szerdán hazai pályán folytatjuk az elődöntős párharcot. 
 
Az első félidő jelentős időszakában egyenlő partnerei voltunk a bajnoki címvédőnek. A mérkőzés első tíz percében még vezetésnek is örülhettek az érdi szurkolók. A válogatott újonc Schatzl Nadine érdi színekben először lőtt büntetőket, mindkét győri kapussal szemben magabiztos kézzel értékesítette a hétmétereseket, csupán hatodik próbálkozása maradt ki. Mezőnyben Kovács Anna volt a legeredményesebb, hat találatot szezett jobbátlövőnk a tizenöt érdi akciógólból. 
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszás 2P - Kétperces büntetés
ÉRD Góllövőlista 0411 
 
Az elmúlt hetekben bravúrok sorát hajtotta végre serdülő csapatunk, amely a rájátszásban több komoly riválisát is idegenben győzte le. A lányok veretlenül várták a Szigetszentmiklós elleni találkozót, és őket is legyőzték hazai pályán, tíz góllal diadalmaskodtak szerda délután.
 
 
 
A elmúlt hét eredményei
 
2014. április 9. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért | ÉRD - Szigetszentmiklósi NKSE 27:17 (12:7)
 
NBI Elődöntő 1. mérkőzés | Győri Audi ETO KC - ÉRD 35:21 (15:12)
 
 
2014. április 13. Vasárnap
Bp. I. Női felnőtt | Érdi VSE II. - KRSE 23:22 (14:11)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Az első félidőben jó játékkal tartottuk magunkat a Győr otthonában. Jövő szerdán lesz hazai pályán a visszavágó.
 
 
 
Hétközi mérkőzésen vette kezdetét a rájátszás. A Győr átmeneti otthonában, az Egyetemi Sportcsarnokban fogadta a bajnoki elődöntő első felvonásán együttesünket. Szenzációsan kezdett csapatunk, az első percekben rendre kiválóan megállítottuk a hazaiak támadásait. A támadások befejezésénél jól játszottuk meg a beállós poszton Sara Vukcevic-et, valamint a betöréseinkből büntetőket ítéltek, amit Schatzl biztos kézzel értékesített. Az első öt perc végén még Amorim egyenlített, utána azonban három gólt szerezve 5:2-es vezetéshez jutottunk. A nyolcadik percben időt kért Ambros Martín, majd Löke és Amorim egyenlítettek négy perc alatt. Ezután emberhátrányba kerültünk, amiből átvette a vezetést a hazai csapat, Szabó Edina is időt kért az első negyedóra végén.
 
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Nyolc perc gólcsend után született meg a hatodik érdi találat (8:6). A 17. perctől újra emberhátrányban kézilabdáztunk, öt perc leforgása alatt négy gólt szereztek a vendéglátók, 13:7-re módosítva az állást. Klivinyi első gólja Lunde-ról pattant a kapuba, amit rögtön meg is duplázott átlövőnk. Két ÉRD gól zárta a játékrészt, így 15:12-vel mehettünk szünetre.
 
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Jól indult a második félidő Triscsuk góljával, az ETO azonban nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt. Lendületesen támadott a Győr, nem tudtuk megállítani a lövőket, illetve a hazai beállóst. A negyvenedik percre jelentős előnyt dolgozott ki a címvédő, 8:2-re nyerték ezt az időszakot, és 23:14-re léptek el. Kovács Anna és Schatzl Nadine góljaival rendezni tudtuk a sorainkat, hátul pedig Janurik fogott lövést több ízben. A különbség nem nőtt a félidő derekán, többször is hét gólra tudtunk felzárkózni.
 
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Az utolsó nyolc percben, 28:20 után hét gólt szerzett az ellenfél, miközben mi csak egyszer tudtuk bevenni a mérkőzésen végig jól védő Lunde kapuját. Két hétméteres is kimaradt érdi részről, így a különbség a mérkőzés végére nőtt a legnagyobbra.
 
A visszavágóra egy hét múlva kerül sor. Április 16-án, szerdán 17:45-től fogadjuk hazai pályán a címvédőt.
A címvédő otthonában lépünk pályára a hét közepén, az elődöntő első mérkőzésén. A serdülők újabb bravúros győzelmet értek el idegenben.
 
Női kézilabda NBI - Elődöntő 1. mérkőzés
Győri Audi ETO KC – ÉRD
Időpont: 2014. április 9. Szerda 18:00
Helyszín: Győr Városi Egyetemi Csarnok (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
 
Negyedik első osztályú idényünkben, harmadszor szerepelhetünk bajnoki elődöntőben, az utóbbi három évben rendre az első négy között zártuk az alapszakaszt. A 2011/2012-es bajnokság után, most újra a Győr lesz az ellenfelünk az elődöntőben.
 
Az érdi serdülők a rájátszásban kiválóan szerepeltek eddig, így minden adva volt egy jó mérkőzéshez az MTK Hungária körúti otthonában. A forgatókönyv a mostanában megszokott volt, félidei hátrányból győztek fiataljaink. A héten hazai mérkőzéssel folytatódik a program, szerdán a Batthyány Tornacsarnokban, az eddig a rájátszásban pont nélküli Szigetszentmiklóst fogadjuk. 
 
Kiskülönbségű, küzdelmes győzelmet aratott az Érdi VSE II., következő ellenfelük vasárnap a KRSE csapata lesz Csepelen.
 
 
 
A elmúlt hét eredményei, és a hét mérkőzései
 
 
2014. április 3. Csütörtök
OSB rájátszás 5-9. helyért | MTK-Budapest II - ÉRD 23:28 (14:13)
 
 
2014. április 6. Vasárnap
Bp I. Női felnőtt | FSZSE III - Érdi VSE II. 25:28 (15:13)
 
2014. április 9. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért | Batthyány Tornacsarnok
17:30 ÉRD - Szigetszentmiklósi NKSE
 
 
NBI Elődöntő 1. mérkőzés | Győr Város Egyetemi Csarnok
18:00 Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
 
2014. április 13. Vasárnap
Bp. I. Női felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - KRSE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Bajnoki elődöntő a felnőtteknél, NBI rájátszás a junioroknál és az ifjúsági korosztálynál a hónapban.
 
Április kilencedikén, szerdán folytatja bajnoki szereplését az ÉRD, a Győri Audi ETO KC otthonában játszuk az NBI elődöntő első mérkőzését. A visszavágóra hazai pályán egy héttel később kerül sor, április tizenhatodikán fogadjuk a címvédőt. A párharc az egyik fél két győzelméig tart, a győztes a bajnoki döntőbe, a vesztes a bronzpárharcban folytatja. Amennyiben harmadik találkozó dönt, azt április 20-án rendeznék Győrben.
 
A junior csapat kilencedik helyen zárta az alapszakaszt, így klubunk a rendezője az alsóházi rájátszásnak. Erre a hónap végén, az április 26-27-i hétvégén kerül sor, a mieink mellett a Fehérvár, az MTK-Budapest és az Eger részvételével.
 
Az ifjúsági korosztályos csapatunk az NBI alapszakaszában ugyancsak a kilencedik helyet érte el, ott tizenhárom csapat versenyzett, így ötcsapatos az alsóházi rájátszás. A szövetség által kitűzött dátum április 14-15, a kétnapos tornának Üllő ad otthont. Ellenfeleink a Veszprém, a Fehérvár, a Siófok és az Eger csapatai lesznek.
 
 
 
Az ÉRD áprilisi NBI-es programja
 
2014. április 9. szerda 18:00
NBI Elődöntő 1. mérkőzés | Győr Városi Egyetemi Csarnok
Győri Audi ETO KC – ÉRD
 
 
 
2014. április 14-15. hétfő-kedd
NBI Ifjsúgái - Alsóházi rájátszás - 9-13. helyért | Üllő
 
2014. április 16. szerda 17:45
NBI Elődöntő 2. mérkőzés | Érd Városi Sportcsarnok
ÉRD –Győri Audi ETO KC
 
AMENNYIBEN NEM DŐL EL A PÁRHARC
2014. április 20. vasárnap 18:00
NBI Elődöntő 3. mérkőzés | Győr Városi Egyetemi Csarnok
Győri Audi ETO KC – ÉRD 
 
 
2014. április 26-27 szombat-vasárnap
NBI Junior - Alsóházi rájátszás - 9-12. helyért |Érd Városi Sportcsarnok
 
 
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
A felnőtt csapat folytatja felkészülését a bajnoki elődöntők jegyében, a válogatottak is csatlakoznak a kerethez. A serdülők szép győzelmet szereztek idegenben, ezzel folytatták nagyszerű rájátszásbeli teljesítményüket.
 
 
Nagy sikerrel rendeztük meg a Városi Sportcsarnokban, a Suli Kézilabda Utánpótlás Program tanévzáró tornáit. A sportággal tanóra keretében ismerkedő alsós általános iskolás gyerekek serege szerdán, és csütörtökön délután özönlötte el a számukra kialakított kézilabdapályákat. Több, mint 70 csapat versenyzett a két délutánon, mindkét nap az ÉRD felnőtt női NBI-es csapat játékvezetői közreműködésével.
 
A horvátországi Umagban, pénteken a házigazda B válogatottja ellen győzött a magyar nemzeti csapat, szombaton és vasárnap azonban alul maradtunk Horvátország legjobbjai ellen. Kisfaludy Anett mindhárom találkozón kerettag volt, Schatzl Nadine szombaton, Kovács Anna vasárnap maradt ki. Újoncként Schatzl vasárnap három gólt szerzett címeres mezben.
Alja Koren öt góljának is köszönhetően Svájcban folytatta jó EB-selejtezős szereplését Szlovénia, idegenben győztek csütörtökön 22:24-re. Vasárnap hazai pályán játszották a visszavágót, ott egy góllal tudtak nyerni Koren-ék (30:29), így továbbjutásra állnak csoportjukban, a szerbekkel oda-vissza döntetlent játszó svédek mögött. 
 
Izgalmas mérkőzést hozott a serdülők dunaújvárosi vendégjátéka. A rájátszás első fordulójában idegenben ötgólos hátrányból mentett pontot csapatunk a Vecsés ellen, most még erre rátettek egy lapáttal Havril Károly lányai. Ugyanis a félidőben ismét 14:9 volt az állás, 17:13-ról azonban sikerült fordítani (17:18). Az utolsó tíz perc izgalmasan alakult, kettesével estek a találatok, így bőven volt fordulat. 21:20-nál még a vendéglátók álltak jobban, azonban az utolsó négy gólt a mieink lőtték, így 21:24-es győzelemmel távozhattunk. Csütörtökön újabb idegenbeli találkozó következik, a rájátszásba ötödikként érkező MTK Hungária körúti otthonába látogat csapatunk.
 
Újabb lépést tett a bajnoki cím felé az Érdi VSE II, hiszen győzelmük mellett, a második helyezett vereségével négypontos előnyt szereztek a bajnoki táblázaton, hét fordulóval a zárás előtt. 
 
 
 
A elmúlt hét eredményei, és a hét mérkőzései
 
2014. március 27. csütörtök
OSB rájátszás 5-9. helyért | Dunaújvárosi KA II - ÉRD 21:24 (14:9)
 
 
 
2014. március 28. Péntek
Válogatott felkészülési mérkőzés | Horvátország B - Magyarország 25:28 (16:13)
 
2014. március 29. Szombat
Válogatott felkészülési mérkőzés | Horvátország - Magyarország 30:28 (16:14)
 
2014. március 30. Vasárnap
Válogatott felkészülési mérkőzés | Horvátország - Magyarország 36:29 (17:11)
 
Bp. I Női felnőtt | Érdi VSE II. - Kőbánya SC 24:21 (12:12)
 
 
2014. április 3. Csütörtök
OSB rájátszás 5-9. helyért | Hidegkuti Nándor Sportcsarnok
16:30 MTK-Budapest II - ÉRD
 
 
2014. április 6. Vasárnap
Bp I. Női felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok
12:45 FSZSE III - Érdi VSE II.
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Szerdán és csütörtökön rendezi klubunk a Suli Kézilabda Utánpótlás Program tanévzáró tornáit. Péntektől vasárnapig Umag-ban játszik felkészülési mérkőzéseket a magyar női kézilabda-válogatott, három ÉRD játékos részvételével.
 
 
Idén, sorozatban harmadik évben kerül megrendezésre a klub által életre hívott, környékbeli iskolákban zajló kézilabda oktatás, a Suli Kézilabda Utánpótlás Program évzáró versenye. Két nap alatt, a résztvevő iskolai osztályok válogatottai, két korosztályban, közel nyolcszáz gyerek küzd meg egymással az Érdi Városi Sportcsarnokban a legjobb pozíciókért, érmekért, kupákért. Szokás szerint az ÉRD felnőtt női NBI-es, és utánpótlás-kézilabdacsapat tagjai lesznek a segítők, valamint a játékvezetők.
 
A magyar válogatott új szövetségi kapitánnyal Szentgotthárdon kezdte meg a felkészülést a decemberi hazai rendezésű Európa-bajnokságra, a keretnek ez alkalommal Kisfaludy Anett, Kovács Anna és Schatzl Nadine tagjai Érdről. A csapat pénteken, szombaton és vasárnap is Horvátországgal mérkőzik Umagban, pénteken az EB társrendező B csapata ellen. Alja Koren a szlovén nemzeti csapattal tölti a hetet, csütörtökön és vasárnap Svájccal mérkőznek EB-selejtezőkön.
 
Nagy hajrával, idegenben pontot mentett serdülő csapatunk az OSB rájátszás első fordulójában, az ő programjuk csütörtökön Dunaújvárosban folytatódik. Vasárnap újra győzött Bp. I. női felnőtt csapatunk, a hét utolsó napján ismét hazai pályán játszanak majd a Kőbánya ellen.
 
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei, és a hét mérkőzései
 
2014. március 19. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért |  Vecsés SE – ÉRD 23:23 (14:9)
 
 
2014. március 23. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Érdi VSE II. - Kinizsi TTK II. 28:24 (15:11)
 
 
 
2014. március 26. Szerda
SKUP torna - Harmadik osztályosok
Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda 13:00 - 18:00
 
2014. március 27. Csütörtök
SKUP torna - Második osztályosok
Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda 13:00 - 18:00
 
OSB rájátszás 5-9. helyért | Arany János Ált. Isk. Dunaújváros
17:00 Dunaújvárosi KA II - ÉRD
 
2014. március 28. Péntek
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
19:00 Horvátország B - Magyarország
 
2014. március 29. Szombat
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
18:00 Horvátország - Magyarország
 
2014. március 30. Vasárnap
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
10:00 Horvátország - Magyarország
 
Bp. I Női felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - Kőbánya SC
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Két fordulót játszottunk az idei Magyar Kupában, a legjobb nyolc között a Ferencváros állította meg csapatunkat. 
 
Ősszel a Békéscsaba ellen kezdtük kupaszereplésünket, nagyarányú győzelemmel jutottunk tovább. Az FTC ellen hazai pályán szoros mérkőzésen kétgólos vereséget szenvedtünk, így nem leszünk ott az április végi kupafináléban. Ebben a sorozatban, a Ferencváros ellen egyaránt remeklő Klivinyi Kinga, Triscsuk Krisztina kettős zárt a házi góllövőlista élén. Az NBI alapszakaszban elért helyezéssel, jövőre ismét a legjobb tizenhathoz csatlakozik az ÉRD a kupában. A bajnokság április elején folytatódik a bajnoki elődöntőkkel, Győrben kezdünk április 6-án 18 órakor, a visszavágót egy héttel később rendezzük 17:45-ös kezdéssel.
 
ÉRD MK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon 2P - Kétperces büntetés
ÉRD MK Góllövőlista 0318 
 
Véget értek az NBI alapszakaszának küzdelmei mindhárom korosztályban, junior és ifjúsági csapatunk egyaránt kilencedik helyen végzett, így az alsóházi rájátszásban folytatják szereplésüket. A legeredményesebb ÉRD játékos a junior góllövőlistán Takács Kitti, aki 137 góljával az előkelő harmadik helyen zárta az alapszakaszt.
 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. március 16. Vasárnap | Magyar Kupa Negyeddöntő
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 29:31 (12:13)
 
 
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Megszorongattuk a Ferencvárost, kétgólos győzelemmel jutott a Fradi a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
 
 
Az elmúlt három év sorsolása úgy hozta,hogy mindig a kupagyőztes Győri Audi ETO KC állította meg csapatunkat a Magyar Kupában, most a címvédőt elkerültük, azonban a bajnoki ezüstérmes Ferencváros várt ránk a negyeddöntőben.
 
Vendég büntetővel és Szvetlana Gridnyeva védéssel, mégis a kipattanóból szerzett Fradi góllal indult a találkozó. A harmadik perc végén rögtön fordítottunk, ráadásul Szekeres Klára lerántásáért kiállítást is ítéltek a játékvezetők. Emberelőnyben jól védekeztünk, de az ötödik perc végén egyenlítettek a fővárosiak. Cifra a hetedik percben már második kiállítását kapta, az emberelőny alatt Tomorit őriztük külön emberfogással védekezésben. Triscsuk Krisztina gólerősen kezdte a találkozót, tíz perc alatt háromszor is eredményes volt.
 
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
 
A zöld-fehérek a mérkőzés középső harmadában játszhattak először emberelőnyben, amiből a mérkőzésen először kétgólos előnyt szereztek (5:7). Janurik Kinga állta a vendég lövések útját, így nem nőtt a különbség. A Ferencváros gyorsított a játékán, de ez a hibák számának növekedésével is együtt járt. Szabó Edina időkérését újabb Triscsuk gólok követték, amivel folyamatosan tartottuk a szoros állást. Ismét emberelőnybe kerültünk, de a különbség nem csökkent.
Kovács Anna is feliratkozott a gólszerzők listájára, mégpedig egy remekbe szabott átlövéssel. Ami előnyben nem sikerült, az teljes létszámnál igen, egyenlítettünk (10:10). Újra emberelőnybe kerültünk, már negyedszer a találkozón. Triscsuk zseniálisan kézilabdázott, sokadszor is ő volt a befejező ember. A közönség egy emberként buzdította a lányokat, egyre jobb volt a hangulat a csarnokban. Időntúli büntetővel zárult a félidő, így szűk egygólos vendégelőnnyel pihentek a csapatok. Az első félidőben felnőtt az ÉRD a feladathoz, rangadóvá tettük a Magyar Kupa negyeddöntőt.
 
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
 
Két gyors Szucsánszki góllal indult a második harminc perc, így először lett három a különbség (12:15). A fővárosi együttes gyorsindulásgólokkal növelte előnyét a félidő első öt percében (13:17). Schatzl Nadine és Sara Vukcevic góljaival feleztük a hátrányt, továbbra sem adtuk fel továbbjutási reményeinket. A negyvenedik percben azonban időt kellett kérnie Szabó Edinának, megint néggyel ment a Fradi (15:19).
Oguntoye a félidő elején váltotta Janurikot, aki tíz perc után újra kapuba állt. A sáncon megpattanóval nem volt szerencséje kapusunknak, 16:21-re lépett meg az ellenfél. Két Bognár gól hozta ismét látótávon belülre csapatunkat a félidő derekán (18:21). Négy-kettes védekezésre váltottunk, Bognár és Vukcsevics léptek feljebb, az érdi kapuban azonban nem jöttek a várt bravúrok (20:25).
 
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
 
Úgy kezdődött a mérkőzés utolsó tíz perce, hogy még nem dőlt el a továbbjutás kérdése. Két újabb ferencvárosi góllal 21:28 lett az állás, így csak egy csodával felérő felzárkózással lehetett volna fordítani. Ehhez jóval közelebb kerültünk Klivinyi Kinga triplájával, ami után időt is kért az FTC vezetőedzője (24:28). Éppen ő pattintotta a kapufára az érdi büntetőt, majd Tomori gólja nyugtatta meg a vendégeket az 55. perc elején, Szekeres Klárát pedig kiállították (24:29). Egy nullra nyertük az emberhátrányt, majd Oguntoye Viktória fogott ziccert, Kovács Anna végigvitte az indulást a másik oldalon (26:29). Pena büntetőből továbblőtte az FTC-t, az ötvennyolcadik percben végleg eldőlt a találkozó. Triscsuk érdi pályafutása legjobb teljesítményét nyújtotta az első félidőben, de csak a mérkőzés legvégén született meg a tizedik gólja.
Idei legjobb mérkőzésünket játszottuk a Ferencváros ellen. Bár a hatalmas bravúr elmaradt, helyt álltunk hazai pályán az esélyesebb fővárosiakkal szemben. Hátrányban sem adtuk fel egyetlen percre sem, amit a szurkolók vasttapssal köszöntek meg.  A válogatottak programja miatt először az évben hosszabb szünet következik, áprilisban lépünk legközelebb pályára a bajnoki elődöntőben, ott a Győri Audi ETO KC lesz az ellenfél.
Korosztály: 
Történetünk eddigi legnagyobb Magyar Kupa sikeréért lépünk pályára vasárnap este. A Bajnokok Ligája, a Nemzeti Bajnokság első osztálya után, harmadik versenysorozatában is összecsap az ÉRD az FTC-Rail Cargo Hungariaval.
 
Női kézilabda Magyar Kupa Negyeddöntő
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria
 
Időpont: 2014. március 16. vasárnap 19:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Dr. Tájok Péter
 
Szurkolói információk
 
Az eredeti időpontra, február 26-ára váltott belépők érvényesek a találkozóra! Jegyelővétel hétköznap 9-17 óráig az Érdi Városi Sportcsarnok jegypénztárában! 
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
A mérkőzésre minden kedvezményes jegy elkelt! A díjmentes jegyek a mérkőzés kezdése előtt legkésőbb egy órával vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
A hét ÉRD mérkőzése
 
2014. március 16. Vasárnap 19:00
Magyar Kupa Negyeddöntő | Érd Városi Sportcsarnok
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
 
 
Negyedik helyen jutottunk bajnoki elődöntőbe, ahol a címvédő Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk a két győzelemig tartó párharcban. 
 
Huszonkét alapszakasz mérkőzésünkből tizennégy győzelem mellett, egy döntetlen, és hét vereség az ÉRD mérlege. Teljesítményünkkel negyedik helyen zártuk az alapszakaszt, vagyis az első helyezettel találkozunk a felsőházi rájátszásban. 
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD Góllövőlista 0310 
 
A serdülők vereséggel fejezték be az alapszakasz küzdelmeit, a középházi rájátszásban folytathatják szereplésüket az 5. helyért. Öt csapat (MTK-Budapest II, Vecsés SE, Dunaújváros KA II, Szigetszentmiklósi NKSE, ÉRD) mérkőzik oda-visszavágós alapon, azaz nyolc forduló alatt döntik el a csapatok a végső helyezések sorsát. 
Ifjúsági csapatunk jelenleg kilencedik, a NEKA szereplése miatt a középházba kerülnének, a Veszprémnek azonban még két elmaradt mérkőzése van a héten, az előnyünk jelenleg két pont velük szemben, és az egymás elleni eredmények is nekünk kedveznek. Ha marad ebben a pozícióban az ÉRD ifi, akkor az MTK, a Dunaújváros, és a Békéscsaba együttesével küzdhetnek meg az ötödik helyért.
Az ÉRD junior kilencedik helyével az alsóházi rájátszásba került. Ezzel a helyezéssel az ÉRD junior rendezheti az alsóházi rájátszás tornát. A cél mindenképp a pozíció megőrzése lehet hazai pályán, ahol mindhárom ellenféllel egyszer találkozik majd csapatunk. 
A hét győzelemmel zárult a Budapest-női I. osztályában, az Érdi VSE II Soroksáron is nyert vasárnap.
 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2014. március 6. csütörtök
OSB Leány E | Gyömrő VSK – ÉRD 22:20 (15:8)
 
 
2014. március 8. Szombat 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Dunaújvárosi KA 25:26 (16:14)
  
NBI Junior | ÉRD – Dunaújvárosi KA 27:41 (13:19)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – Dunaújvárosi KA 20:22 (11:11)
 
2014. március 9. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Soroksári TE - Érdi VSE II. 23:34 (10:16)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink