Felnőtt

Rovat: 
Korosztály: 
Fókuszban az ellenfél, statisztikák, egymás elleni eredmények Kiskunhalas NKSE – ÉTV-Érdi VSE Női kézilabda NB1 Alapszakasz 3. forduló Időpont: 2012. szeptember 22. Szombat 18:00 Helyszín: Vári Szabó István Sportcsarnok 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 23. Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál Kiskunhalas NKSE A két csapat története során harmadszor találkozik egymással szombaton, az eddigi két mérkőzést az Érd nyerte. Az előző bajnokság alapszakaszában előbb hazai pályán győztük le az újoncot simán 41-20-ra, majd Kiskunhalason ez év január 11-én úgy tudtunk nyerni, hogy az 59. percben vezettünk először. A tavaszi menetelés egyik legnehezebb győzelme volt az akkori, bár a végeredmény 25 - 27 (14 - 11) szoros, még ez sem mutatja milyen mérkőzés volt. Távozott: Katona Liza, Kurgyis Nikolett, Toplak Bernadett Érkezett: Borkowska Katalin, Fauszt Éva, Földes Kata, Lengyel Edit, Selmeczi Sarolta Ahogyan az fent látható, az érkezők sora hosszabb és ott találjuk a „nagyobb neveket”, az tehát megállapítható, hogy erősödött az előző bajnokság utolsó helyezettje. Ráadásul nem csak játékosok, edző is érkezett a csapathoz, Golovin Vlagyimir vette át a Kiskunhalas irányítását. Nem csak a tavalyi egymás elleni eredmények, az idei kiskunhalasi teljesítmény is óvatosságra kell, hogy intsen minket. A nyitófordulóban hazai pályán kezdtek a halasiak és bravúrgyőzelmet arattak. Az előző bajnokság bronzérmese, a Siófok KC volt a vendég és megérdemelten nyert a Kiskunhalas, amely a mérkőzés nagy részében 5-6 góllal vezetett. Igaz felzárkózott a siófoki csapat a mérkőzés végén, de a Halas otthon tartotta mindkét pontot a 31-30-as végeredménnyel. Ráadásul Fauszt Éva és Tápai Andrea hiányoztak arról a mérkőzésről – Fauszt eltiltás, Tápai betegség miatt – most hétvégén mindketten bevethetők. Igaz elkönyveltek egy papírforma vereséget a Győr otthonában, így 2 ponttal jelenleg mögöttünk állnak a tabellán, de hazai győzelem esetén helyet cserélne a két csapat. Apropó tabella. Két teljes forduló után, négy veretlen csapat maradt a mezőnyben. A Debrecen két döntetlennel kezdte az idényt, a Veszprém a számukra előrehozott harmadik fordulóban vesztett a Fradi otthonában, így győzelemmel, 5 ponttal a harmadik helyre léphetnénk, közvetlenül a 100 %-os zöld-fehérek mögé. NB1 Alapszakasz 3. forduló programja 2012. szeptember 5. 18:30 – FTC - Veszprém 33-26 (17-13) 2012. szeptember 21. 18:00 – Dunaújváros - Békéscsaba, DVSC - Vác, Fehérvár KC – BSE 2012. szeptember 22. 18:00 – Siófok - Győr, Kiskunhalas NKSE - ÉTV-Érdi VSE HOLNAP Vélemények – Játékosok, edzők, esélyek, forma
Rovat: 
Korosztály: 
INFÓK, RÉSZLETEK, TUDNIVALÓK Kiskunhalas NKSE – ÉTV-Érdi VSE Női kézilabda NB1 Alapszakasz 3. forduló Időpont: 2012. szeptember 22. Szombat 18:00 Helyszín: Vári Szabó István Sportcsarnok 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 23. Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál 14 órától ifjúsági, 16 órától junior mérkőzés, melyekre a belépés díjtalan Szurkolói információk Útvonalterv: ÉRD->Kiskunhalas Vendégjegyek: FELNŐTT 1000 FT – DIÁK, NYUGDÍJAS 700 FT A szurkolói busszal érkezőket csoportosan fogadják és léptetik be! A közös buszos utazással kapcsolatos minden további információ Endrész Csabától megtudható, a 0630-503-3508-as telefonszámon, vagy a Facebookon! Legyen Kiskunhalason is egységes az érdi tábor, minden szurkolónkat arra kérünk, hogy a vendégszektort és az ahhoz legközelebb eső helyeket töltsük meg! Az pedig csak természetes, hogy narancssárga színnel demonstráljuk hovatartozásunkat! Idegenben is Hajrá, ÉRD! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE! HOLNAP Beharangozó – Fókuszban az ellenfél, statisztikák, egymás elleni eredmények
Rovat: 
Korosztály: 
Sikerült megegyezni az ellenféllel, egy hétvégén - mindkétszer itthon lépünk pályára történetünk első EHF-Kupa párharcában. Bár nem a megszokott környezetben, hazai pályán fogadhatjuk a fehérorosz ellenfelet. Ahogyan már korábban megírtuk, az október 13-i hétvégére kiírt bajnoki mérkőzést, a Siófok KC elleni találkozót szeptember 26-án szerdán játszuk le. Az EHF-Kupában október 12-én pénteken és 14-én vasárnap lépünk pályára, a Budaörsi Városi Sportcsarnokban. EHF-Kupa 2. forduló - 1. mérkőzés HC Gorodnichanka (fehérorosz) – ÉTV-Érdi VSE Október 12. Péntek 18:00 Budaörs, Városi Sportcsarnok EHF-Kupa 2. forduló - 2. mérkőzés ÉTV-Érdi VSE – HC Gorodnichanka Október 14. Vasárnap 15:30 Budaörs, Városi Sportcsarnok
Rovat: 
Korosztály: 
A kijelölt keretben még három érdi játékos szerepelt, de sajnálatos módon Kovács Anna egy vírusos megbetegedés miatt nem tudja vállalni a válogatottságot. A keret többi tagja ma Győrben kezdi a közös munkát a csütörtökön kezdődő csehországi felkészülési tornára, ahol sorozatban Izland, a házigazda csehek, majd Szlovákia válogatottja lesz az ellenfél. A felkészülési torna programja: Szeptember 13., csütörtök (Cheb): 16:00 Magyarország – Izland 18:00 Csehország–Szlovákia Szeptember 14., péntek: 17:30 Szlovákia–Izland (Arzberg) 18:00 Csehország– Magyarország (Cheb) Szeptember 15., szombat (Cheb): 10:00 Magyarország –Szlovákia 12:00 Izland–Csehország A magyar válogatott kerete: Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO KC) Kiss Éva (Siófok KC-Galérius Fürdő) Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Siófok KC-Galérius Fürdő) Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria) Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék KC) Irányító: Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria) Beállók: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria) Horváth Bernadett (Fehérvár KC) Balátlövők: Deáki Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria) Klivinyi Kinga (Váci NKSE) Szekeres Klára (ÉTV-Érdi VSE) Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria) Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC-Rail Cargo Hungaria) Vincze Melinda (ÉTV-Érdi VSE) Szövetségi kapitány: Karl Erik Bøhn Edző: Siti Beáta
Korosztály: 
Küzdelmes mérkőzésen nyertünk hazai pályán. Sok kiállítás, rengeteg hétméteres Első hazai mérkőzésére készült az idei szezonban az ÉTV-Érdi VSE. Így voltak különleges bemutatkozók, akik most debütáltak az érdi közönség előtt. Ilyen volt az új szezonra lecserélt és aktualizált molinó, melyet a mérkőzés előtt avattunk. Nem biztos, hogy a játékosok izgultak a legjobban a kezdő sípszó előtt, ugyanis a Felhő Ferenc, Öcsi Tamás bírópárosnak ez volt élete első NB1-es felnőtt női kézilabda mérkőzése. Sikeres pályafutást, hangos nemzetközi elismerésekben gazdag karriert kívánunk a fiataloknak! Könnyen indult az összecsapás, három perc, három sánc, három érdi gól, három-null. Aztán gólcsend és a 6. percben máris 3-2. Nehezen tudott gólhelyzetbe kerülni az ellenfél, az első húsz percben mindössze egyetlen akciógólra futotta a vendégektől. Közben viszont lőttek négy büntetőt, így is vezettünk azonban 11-5-re. A 17. percben már a negyedik kiállítást szenvedték el az újvárosiak, a védekezésben mindkét oldalon voltak hiányosságok. A megsérülő Törököt Koren váltotta a szélen és emberelőnyös akcióinkat rendre góllal fejeztük be a jobbszélen. Az első félidő utolsó 10 percében viszont hamar visszakapaszkodott 12-9-re az ellenfél, aztán Elez volt az érdi gólfelelős, újra 5 gól volt a különbség 15-10-nél. A vendégekre és a félidő egészére nézve hízelgő volt a háromgólos érdi vezetés a szünetben. Az első félidőben nálunk egyetlen kétpercest osztott ki a játékvezető páros, ezt még 8-cal fejelték meg a fordulást követően. Ráadásul a 35, 36 és 38. percben is kiállítottak egy érdi játékost, a hosszú emberhátrányos időszak következtében a 40. percre újra szoros volt a meccs 21-20-nál. Többször is támadhatott az egyenlítésért az ellenfél, de lövésig sem jutottak ilyen szituációnál. Az érdi recept az volt támadásban, hogy Kovács felugrott és lőtt, ezzel semmit nem tudott kezdeni az újvárosi fal. Nyugodtabb, kiállítások nélküli időszak jött, amit kihasználtunk és visszavettük a magabiztos vezetést, negyed órával a vége előtt 25-21-re vezettünk. Csak az ötvenedik percben lőttük első beállós gólunkat, ugyanúgy mint Debrecenben, három góllal vezettünk a hajrá előtt. Máshogy alakult azonban a végjáték, mint idegenben. Őrült rohanás kezdődött, amit újra kiállításokkal és büntetőkkel tarkítottak a játékvezetők. Öt perccel a vége előtt 30-26-nál Ferling hetest hibázott, amivel ellőtte a Dunaújváros puskaporát, három érdi gólra csak két újabb rontott büntető volt a vendégek válasza, az utolsó gólt pedig Takács Dusmáta lőtte 33-27. A legjobban a két pontnak és a végső sípszónak örülhettünk. Nyertünk. Nem volt egyszerű, nem játszunk még csúcsformában. A szurkolók ma is kitettek magukért, a hangulat és a buzdítás a kritikus pillanat(ok)ban is remek volt. Két hét múlva lépünk parkettre legközelebb, idegenben folytatódik a bajnokság számunkra Kiskunhalason. Aztán szerdán Siófokra kell utaznunk, a szeptember 29-i hétvégén pedig a Győr érkezik Érdre.
Rovat: 
Korosztály: 
Otthon is megkezdjük az alapszakaszt. Tavaly idegenben emlékezetes meccsen, a Batthyányban könnyebben nyertünk az újvárosiak ellen Harmadik évben találkozik egymással a két csapat az NB1 alapszakaszában, a statisztikák alapján nehéz megjósolni mi következik. Az első évben ugyanis mindkét találkozót a Dunaújvárosiak nyerték, előbb Érden 28-22 arányban, majd Újvárosban 29-26-ra. Az előző bajnokságban is szoros mérkőzést játszottak a felek az őszi találkozón, csak Wolf Alexandra szemfülességének és az ellenfél hibájának köszönhetően hoztuk el mindkét pontot idegenből. Aztán idén tavasszal, a nagy menetelésünk közepén már nem volt ilyen izgalmas a találkozó, csak a félidő volt szoros, de végül 35-26-ra nyertünk. Nyáron a legnagyobb kérdés az volt az ellenfélnél, hogy lesz-e egyáltalán NB1-es női kézilabda Dunaújvárosban. Még 11 csapat nevezett, aztán utolsóként csatlakozott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Ebben az új szezonban rögtön kezdésként megkapták ellenfélnek a Győri Audi ETO KC gárdáját, ami egyet jelentett a hazai vereséggel, Görbicz Anitáék habkönnyedén 23-40-re nyertek. Tovább fiatalodott az újvárosi keret, távozott többek között Víg és Hosszu a rutinosabbnak nevezhető fiatalok közül. Maradt viszont például Ferling, aki a szezonnyitón szerzett 7 góljával jelezte, hogy továbbra is csapata egyik legfontosabb játékosa. Valamint visszatért a kiváló kapus Sanela Knezovic, aki 2008-ban távozott és Romániából csábították vissza. Edzői poszton is történt változás a Kohásznál, eddigi egyetlen női szövetségi kapitányunkat, Mátéfi Esztert nevezték ki az együttes élére. Sokan máris Mátéfis stílusról, küzdeni tudásról beszélnek, mint a csapat erényeiről. Hogy ez mire lehet elég a sűrű magyar bajnokság mezőnyében?
Korosztály: 
A hazaiak voltak boldogabbak a lefújás után, otthon tartottak egy pontot. Benne volt a meccsben a győzelmünk, de jogos a pontosztozkodás. Önbizalommal telve, magabiztosan érkeztünk Debrecenbe, azzal a feltett szándékkal, hogy győzzünk idegenben. Kevés debreceni szurkoló tette tiszteletét az új idény első összecsapásán, még jó indulattal sem volt félház. Érdről ellenben sokan elkísérték a lányokat, üdítő narancssárga színfoltként árasztva el a vendégszektort. Így nem a szokásos loki tábor buzdításától (akiknek csak hűlt helyét találtuk a csarnokban), hanem az érdiek dobolásától, szurkolásától volt hangos a Hódos Imre Sportcsarnok. Tóth Tímea nem épült még fel, Vincze Melinda pedig betegséggel küzdött a héten, mindketten leültek azonban a kispadra (Vincze az első félidő végén pályára is lépett). Álmosan kezdett csapatunk, átjáró ház volt a védelmünk, 4-2-re vezetett 7 perc után a hazai csapat. Bognár góljaival ébredeztünk, aztán Balog Beáta különszáma következett. Előbb szélről ejtette át a hazai hálóőrt Lajtost, majd indulásból és megint szélről volt eredményes. Végül pedig egy beállósokat megszégyenítő lefordulás után lőtt gólt, így 6-7-nál már nálunk volt az előny. Hiába volt kétgólos is az előnyünk Koren első NB1-es góljával negyed óra elteltével, a 20. percben ismét döntetlen volt az állás. Sőt. Bár Szabó Edina kért időt, a hazaiak percei következtek és 14-11-re meglógott a loki. Az utolsó 8 perc azzal telt, hogy felzárkózni próbáltunk. Végül a félidő lefújása előtt 5 másodperccel Elez góljával jött össze a 16-16. A nem várt izgalmakat a rossz védekezésünk, az érthetetlen hibáink, az eladott labdáink okozták. Emberelőnyben sem látszott, hogy hiányozna az ellenfél egy játékosa, ez mondjuk mindkét társaságra igaz volt. Mi kezdtünk előnyben a második félidőt és védekezésben végre váltani tudtunk. Hat percen át nem kaptunk gólt, viszont elől Lajtos kapus lábát szerették legjobban az érdi lányok, így csak egy góllal tudtunk vezetni. Ennek meg is lett a böjtje, a 40. percben már 19-17 volt az eredmény. Kisfaludy Anett és ismét Balog Beáta jeleskedtek a góllövésben, előbb egyenlítettünk, majd 20-21-nél már újra mi vezettünk. A kétgólos küszöböt sehogy sem tudtuk átlépni, végre az 50. percben ez is sikerült (22-25). De a hogyan még ennél is fontosabb. A félidő derekán ugyanis előbb szimpla, majd kettős emberhátrányba kerültünk. Wolf labdát lopott, amiből Balog indításgólt lőtt – jött a Debrecen, Janurik ziccert védett. Úgy tűnt, ezen a szenvedős napon végre elindulunk és megnyerjük a meccset. A hazai és vendég publikum is jól szórakozott, az érdiek a vezetésnek, a hazaiak a lelkes játéknak örültek és hajtották a fiatal kedvenceket. Egyre kevesebb volt az idő, csak két-két gólt szereztek a csapatok és ez nekünk kedvezett. Kovács Anna lőtt két gólt betörés után, majd Balog lőtte a nyolcadik gólját, három perc volt csak hátra 24-27-nél. Ezt Vukcevic kiállítása követte, amit három góllal büntettek a debreceniek gyors egymásutánban, másfél perccel a vége előtt egyenlítettek. Időt kértünk, megbeszéltük és gólt lőttünk az akció végén, egy perce maradt a hazaiaknak. Náluk is jött az időkérés, Szabó Edina azonban kiküldte zavaróba Bognár Barbarát, amire nem számított Bíró Imre. Faltoltunk újra és újra, szinte 5 másodpercenként – keményen kilépkedtünk, lövő helyzetbe sem kerültek a hazaiak. Passzívat nem jeleztek a játékvezetők, mi pedig a legrosszabbkor aludtunk el. A beállóst édes magányban hagytunk, Szekeres későn ért oda – büntető. Kudor belőtte a döntetlent érő hetest. Megérdemelték a debreceniek. Megérdemeltük mi is. Történetünk legjobb szezonkezdését produkáltuk, pontot hoztunk el Debrecenből. Sokkal jobb játékra vagyunk képesek, egyénileg, taktikailag, mindenhogy. A lefújás után a hazaiak ünnepeltek, lelkes játékuk sokat érhet a szezonban.
Rovat: 
Korosztály: 
Harmadik idénynyitónk az NB1-ben. Győzelemmel szeretnénk kezdeni, de nem lesz egyszerű dolgunk a lelkes debreceniek otthonában. Még „csak” ötödik találkozójára készül a két csapat egymás ellen, sem Magyar Kupában, sem rájátszásban, csak az NB1 alapszakaszában találkoztak eddig a felek. A mérleg nem pozitív, igaz sokat változott a két csapat helyzete az előző idényben. A2010-es ezüstérmes, BL induló Debrecen – az előző szezon közben veszítette el legjobb játékosait, és hiába kezdte jól a szezont, végül a középházért is izgulnia kellett a cívisváros csapatának. Érden épp ellenkező utat jártunk be a múlt bajnokságban, kicsit lassan indult meg a csapat, de aztán megállíthatatlanul tört felfelé, egészen a negyedik helyig. Most Szabó Edina társasága ott folytatná, ahol a tavaszi alapszakaszt abbahagytuk, hiszen az utolsó fordulóban otthon győztük le pénteki ellenfelünket 28-22-re. A statisztikákban hívőknek két adat, nem nyertünk még az első fordulóban, mint ahogy Debrecenben sem – mindkét sorozatnak a harmadik próbálkozásra vetnénk véget. A Debrecennél sem volt őrült bevásárlás, csupán Herr Anita és Lajtos Nóra érkeztek. Viszont a DVSC kispadon Bíró Imre vette át a vezetőedzői szerepet Kösztner Vilmos pedig szakmai igazgató a továbbiakban.
Rovat: 
Korosztály: 
Véget ér a felkészülési időszak, jöhetnek a valódi izgalmak, a pontra menő csaták. Háromfrontos szezon kezdődik – a bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmei mellett, a nemzetközi porondon is bemutatkozik az ÉTV-Érdi VSE. Bajnokság Sok volt a változás, de idén nyáron sem a csapatokban volt nagy felfordulás, inkább azon belül. Egyetlen újonc nevet és helyszínt kell megtanulnunk, ráadásul hozzájuk nem is kell túl messzire utaznunk. A Budapest SE az NB1/B Keleti csoport másodikjaként vállalta az NB1 küzdelmeit, ők az angyalföldi Elektromos Sportcsarnokban rendezik majd mérkőzéseiket. A legnagyobb változás, ami a játékoskereteket illeti, egyértelműen a Veszprém csapatánál ment végbe, ők ugyanis az idei évtől, a megszűnés helyett a győri fiókcsapat szerepét vállalták. A Győr pedig így oldotta meg, hogy nem szerepelhet egy együttes két csapata egy bajnokságon belül, a szinte állandóan NB1/B-t nyerő (legutóbb 2010-ben mi előztük meg őket) fiataloknak pedig erősebb ellenfelekre és komolyabb kihívásokra van szüksége. Nem valószínű, hogy a veszprémi győriek kilógnának lefelé a bajnokságból, sőt akár a középmezőnybe is végezhetnek. Az ex-veszprémi játékosok szétszóródása pezsdítette fel az idei nyári játékospiacot: Debrecenbe, Vácra, Fehérvárra és Békéscsabára is többen távoztak. A győri és budapesti zöld-fehérek továbbra is legfőbb esélyesei a bajnoki döntőnek, mi pedig hozzájuk szeretnénk egyre közelebb zárkózni és megismételni a tavaly véghezvitt bravúrt, újra a felsőházba jutni. Céljaink eléréséhez megtartottuk legjobbjainkat és két játékost igazoltunk. Alja Koren és Kristina Elez Szlovéniából érkeztek idén nyáron csapatunkba, valamint két fiatal játékosunkat, Oláh Nórát és Kovács Grétát immáron állandó felnőtt kerettaggá tette Szabó Edina vezetőedző. Így 17 fős felnőtt kerettel vágunk neki a bajnokságnak. Magyar Kupa A kupa besorolását nem az előző idény kupaeredményei, hanem a bajnokság alapján készítik el. A felsőházi csapatok csatlakoznak legkésőbb a mezőnyhöz, csak a legjobb 16 között – januárban lépünk parkettre. Így két nyert mérkőzéssel a legjobb négy közé lehet jutni, ami még sosem sikerült számunkra. EHF-Kupa Történetünk első nemzetközi kupameccsére, a fehérorosz HC Gorodnichanka ellen készülhetünk. Ők harmadik éve szerepelnek európai kupákban – első próbálkozásra 2010-ben a svéd Skövde HF túl nagy feladatot jelentett. Tavaly nem az EHF kupában, hanem a KEK-ben próbáltak szerencsét és megszerezték történetük első nemzetközi sikerét, a svájci LC Brühl csapatát búcsúztatták kettős győzelemmel. A harmadik körben viszont spanyol csapatot sorsoltak ellenfelünknek, és a Valencia Aicequip csapata jutott tovább. Az idei EHF-kupa kiírásának második körében kiemeltként csatlakozunk, így az október 13-14-i játéknapon indul számunkra a sorozat a fehérorosz ellenféllel szemben. Továbbjutás esetén, a harmadik fordulóban a francia Metz gárdája ellen lépnénk pályára novemberben. Időrendi sorrendben elsőként a bajnokságban kell bizonyítanunk, harmadik NB1-es idényünket Debrecenben kezdjük péntek délután. Idénynyitót még nem tudtunk nyerni, mint ahogyan Debrecenben sem győztünk még. A csapat képes a célok elérésére, melyek minden évben nagyobbak és nagyobbak. Az éremszerzés egyáltalán nem elérhetetlen, de ahhoz sok mindennek működnie kell az új szezonban.
Korosztály: 
A BL győztesével edzettünk és mérkőztünk pénteken ÉTV-Érdi VSE – Budocnost Podgorica 22-26 (9-12) Érd, Vezette: Herczeg, Südi Érd: Janurik, Oguntoye, Török, Kovács A. 1, Vukcevic 1, Balog 1, Szekeres 2, Kisfaludy 2, Vincze 1, Wolf 7(3), Oláh, Koren 4, Bognár 3. Podgorica: Woltering, Bralo, Miljanic 2, Trifunovic, Mendy 3, Zivkovic, Bulatovic 3, Nikolic, Georgijevska 4, Jezic 4, Vukcevic M., Mehmedovic 4, Pavicevic 1, Knezevic 2, Lazovic 3. 7m: 3/3 ill. 1/0 Kiállítás: 6 ill 12 perc.

Támogatóink