Mérkőzés beszámoló

Korosztály: 
Az első félidőben jó játékkal tartottuk magunkat a Győr otthonában. Jövő szerdán lesz hazai pályán a visszavágó.
 
 
 
Hétközi mérkőzésen vette kezdetét a rájátszás. A Győr átmeneti otthonában, az Egyetemi Sportcsarnokban fogadta a bajnoki elődöntő első felvonásán együttesünket. Szenzációsan kezdett csapatunk, az első percekben rendre kiválóan megállítottuk a hazaiak támadásait. A támadások befejezésénél jól játszottuk meg a beállós poszton Sara Vukcevic-et, valamint a betöréseinkből büntetőket ítéltek, amit Schatzl biztos kézzel értékesített. Az első öt perc végén még Amorim egyenlített, utána azonban három gólt szerezve 5:2-es vezetéshez jutottunk. A nyolcadik percben időt kért Ambros Martín, majd Löke és Amorim egyenlítettek négy perc alatt. Ezután emberhátrányba kerültünk, amiből átvette a vezetést a hazai csapat, Szabó Edina is időt kért az első negyedóra végén.
 
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Nyolc perc gólcsend után született meg a hatodik érdi találat (8:6). A 17. perctől újra emberhátrányban kézilabdáztunk, öt perc leforgása alatt négy gólt szereztek a vendéglátók, 13:7-re módosítva az állást. Klivinyi első gólja Lunde-ról pattant a kapuba, amit rögtön meg is duplázott átlövőnk. Két ÉRD gól zárta a játékrészt, így 15:12-vel mehettünk szünetre.
 
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Jól indult a második félidő Triscsuk góljával, az ETO azonban nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt. Lendületesen támadott a Győr, nem tudtuk megállítani a lövőket, illetve a hazai beállóst. A negyvenedik percre jelentős előnyt dolgozott ki a címvédő, 8:2-re nyerték ezt az időszakot, és 23:14-re léptek el. Kovács Anna és Schatzl Nadine góljaival rendezni tudtuk a sorainkat, hátul pedig Janurik fogott lövést több ízben. A különbség nem nőtt a félidő derekán, többször is hét gólra tudtunk felzárkózni.
 
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Az utolsó nyolc percben, 28:20 után hét gólt szerzett az ellenfél, miközben mi csak egyszer tudtuk bevenni a mérkőzésen végig jól védő Lunde kapuját. Két hétméteres is kimaradt érdi részről, így a különbség a mérkőzés végére nőtt a legnagyobbra.
 
A visszavágóra egy hét múlva kerül sor. Április 16-án, szerdán 17:45-től fogadjuk hazai pályán a címvédőt.
A címvédő otthonában lépünk pályára a hét közepén, az elődöntő első mérkőzésén. A serdülők újabb bravúros győzelmet értek el idegenben.
 
Női kézilabda NBI - Elődöntő 1. mérkőzés
Győri Audi ETO KC – ÉRD
Időpont: 2014. április 9. Szerda 18:00
Helyszín: Győr Városi Egyetemi Csarnok (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
 
Negyedik első osztályú idényünkben, harmadszor szerepelhetünk bajnoki elődöntőben, az utóbbi három évben rendre az első négy között zártuk az alapszakaszt. A 2011/2012-es bajnokság után, most újra a Győr lesz az ellenfelünk az elődöntőben.
 
Az érdi serdülők a rájátszásban kiválóan szerepeltek eddig, így minden adva volt egy jó mérkőzéshez az MTK Hungária körúti otthonában. A forgatókönyv a mostanában megszokott volt, félidei hátrányból győztek fiataljaink. A héten hazai mérkőzéssel folytatódik a program, szerdán a Batthyány Tornacsarnokban, az eddig a rájátszásban pont nélküli Szigetszentmiklóst fogadjuk. 
 
Kiskülönbségű, küzdelmes győzelmet aratott az Érdi VSE II., következő ellenfelük vasárnap a KRSE csapata lesz Csepelen.
 
 
 
A elmúlt hét eredményei, és a hét mérkőzései
 
 
2014. április 3. Csütörtök
OSB rájátszás 5-9. helyért | MTK-Budapest II - ÉRD 23:28 (14:13)
 
 
2014. április 6. Vasárnap
Bp I. Női felnőtt | FSZSE III - Érdi VSE II. 25:28 (15:13)
 
2014. április 9. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért | Batthyány Tornacsarnok
17:30 ÉRD - Szigetszentmiklósi NKSE
 
 
NBI Elődöntő 1. mérkőzés | Győr Város Egyetemi Csarnok
18:00 Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
 
2014. április 13. Vasárnap
Bp. I. Női felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - KRSE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A felnőtt csapat folytatja felkészülését a bajnoki elődöntők jegyében, a válogatottak is csatlakoznak a kerethez. A serdülők szép győzelmet szereztek idegenben, ezzel folytatták nagyszerű rájátszásbeli teljesítményüket.
 
 
Nagy sikerrel rendeztük meg a Városi Sportcsarnokban, a Suli Kézilabda Utánpótlás Program tanévzáró tornáit. A sportággal tanóra keretében ismerkedő alsós általános iskolás gyerekek serege szerdán, és csütörtökön délután özönlötte el a számukra kialakított kézilabdapályákat. Több, mint 70 csapat versenyzett a két délutánon, mindkét nap az ÉRD felnőtt női NBI-es csapat játékvezetői közreműködésével.
 
A horvátországi Umagban, pénteken a házigazda B válogatottja ellen győzött a magyar nemzeti csapat, szombaton és vasárnap azonban alul maradtunk Horvátország legjobbjai ellen. Kisfaludy Anett mindhárom találkozón kerettag volt, Schatzl Nadine szombaton, Kovács Anna vasárnap maradt ki. Újoncként Schatzl vasárnap három gólt szerzett címeres mezben.
Alja Koren öt góljának is köszönhetően Svájcban folytatta jó EB-selejtezős szereplését Szlovénia, idegenben győztek csütörtökön 22:24-re. Vasárnap hazai pályán játszották a visszavágót, ott egy góllal tudtak nyerni Koren-ék (30:29), így továbbjutásra állnak csoportjukban, a szerbekkel oda-vissza döntetlent játszó svédek mögött. 
 
Izgalmas mérkőzést hozott a serdülők dunaújvárosi vendégjátéka. A rájátszás első fordulójában idegenben ötgólos hátrányból mentett pontot csapatunk a Vecsés ellen, most még erre rátettek egy lapáttal Havril Károly lányai. Ugyanis a félidőben ismét 14:9 volt az állás, 17:13-ról azonban sikerült fordítani (17:18). Az utolsó tíz perc izgalmasan alakult, kettesével estek a találatok, így bőven volt fordulat. 21:20-nál még a vendéglátók álltak jobban, azonban az utolsó négy gólt a mieink lőtték, így 21:24-es győzelemmel távozhattunk. Csütörtökön újabb idegenbeli találkozó következik, a rájátszásba ötödikként érkező MTK Hungária körúti otthonába látogat csapatunk.
 
Újabb lépést tett a bajnoki cím felé az Érdi VSE II, hiszen győzelmük mellett, a második helyezett vereségével négypontos előnyt szereztek a bajnoki táblázaton, hét fordulóval a zárás előtt. 
 
 
 
A elmúlt hét eredményei, és a hét mérkőzései
 
2014. március 27. csütörtök
OSB rájátszás 5-9. helyért | Dunaújvárosi KA II - ÉRD 21:24 (14:9)
 
 
 
2014. március 28. Péntek
Válogatott felkészülési mérkőzés | Horvátország B - Magyarország 25:28 (16:13)
 
2014. március 29. Szombat
Válogatott felkészülési mérkőzés | Horvátország - Magyarország 30:28 (16:14)
 
2014. március 30. Vasárnap
Válogatott felkészülési mérkőzés | Horvátország - Magyarország 36:29 (17:11)
 
Bp. I Női felnőtt | Érdi VSE II. - Kőbánya SC 24:21 (12:12)
 
 
2014. április 3. Csütörtök
OSB rájátszás 5-9. helyért | Hidegkuti Nándor Sportcsarnok
16:30 MTK-Budapest II - ÉRD
 
 
2014. április 6. Vasárnap
Bp I. Női felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok
12:45 FSZSE III - Érdi VSE II.
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Megszorongattuk a Ferencvárost, kétgólos győzelemmel jutott a Fradi a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
 
 
Az elmúlt három év sorsolása úgy hozta,hogy mindig a kupagyőztes Győri Audi ETO KC állította meg csapatunkat a Magyar Kupában, most a címvédőt elkerültük, azonban a bajnoki ezüstérmes Ferencváros várt ránk a negyeddöntőben.
 
Vendég büntetővel és Szvetlana Gridnyeva védéssel, mégis a kipattanóból szerzett Fradi góllal indult a találkozó. A harmadik perc végén rögtön fordítottunk, ráadásul Szekeres Klára lerántásáért kiállítást is ítéltek a játékvezetők. Emberelőnyben jól védekeztünk, de az ötödik perc végén egyenlítettek a fővárosiak. Cifra a hetedik percben már második kiállítását kapta, az emberelőny alatt Tomorit őriztük külön emberfogással védekezésben. Triscsuk Krisztina gólerősen kezdte a találkozót, tíz perc alatt háromszor is eredményes volt.
 
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
 
A zöld-fehérek a mérkőzés középső harmadában játszhattak először emberelőnyben, amiből a mérkőzésen először kétgólos előnyt szereztek (5:7). Janurik Kinga állta a vendég lövések útját, így nem nőtt a különbség. A Ferencváros gyorsított a játékán, de ez a hibák számának növekedésével is együtt járt. Szabó Edina időkérését újabb Triscsuk gólok követték, amivel folyamatosan tartottuk a szoros állást. Ismét emberelőnybe kerültünk, de a különbség nem csökkent.
Kovács Anna is feliratkozott a gólszerzők listájára, mégpedig egy remekbe szabott átlövéssel. Ami előnyben nem sikerült, az teljes létszámnál igen, egyenlítettünk (10:10). Újra emberelőnybe kerültünk, már negyedszer a találkozón. Triscsuk zseniálisan kézilabdázott, sokadszor is ő volt a befejező ember. A közönség egy emberként buzdította a lányokat, egyre jobb volt a hangulat a csarnokban. Időntúli büntetővel zárult a félidő, így szűk egygólos vendégelőnnyel pihentek a csapatok. Az első félidőben felnőtt az ÉRD a feladathoz, rangadóvá tettük a Magyar Kupa negyeddöntőt.
 
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
 
Két gyors Szucsánszki góllal indult a második harminc perc, így először lett három a különbség (12:15). A fővárosi együttes gyorsindulásgólokkal növelte előnyét a félidő első öt percében (13:17). Schatzl Nadine és Sara Vukcevic góljaival feleztük a hátrányt, továbbra sem adtuk fel továbbjutási reményeinket. A negyvenedik percben azonban időt kellett kérnie Szabó Edinának, megint néggyel ment a Fradi (15:19).
Oguntoye a félidő elején váltotta Janurikot, aki tíz perc után újra kapuba állt. A sáncon megpattanóval nem volt szerencséje kapusunknak, 16:21-re lépett meg az ellenfél. Két Bognár gól hozta ismét látótávon belülre csapatunkat a félidő derekán (18:21). Négy-kettes védekezésre váltottunk, Bognár és Vukcsevics léptek feljebb, az érdi kapuban azonban nem jöttek a várt bravúrok (20:25).
 
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
 
Úgy kezdődött a mérkőzés utolsó tíz perce, hogy még nem dőlt el a továbbjutás kérdése. Két újabb ferencvárosi góllal 21:28 lett az állás, így csak egy csodával felérő felzárkózással lehetett volna fordítani. Ehhez jóval közelebb kerültünk Klivinyi Kinga triplájával, ami után időt is kért az FTC vezetőedzője (24:28). Éppen ő pattintotta a kapufára az érdi büntetőt, majd Tomori gólja nyugtatta meg a vendégeket az 55. perc elején, Szekeres Klárát pedig kiállították (24:29). Egy nullra nyertük az emberhátrányt, majd Oguntoye Viktória fogott ziccert, Kovács Anna végigvitte az indulást a másik oldalon (26:29). Pena büntetőből továbblőtte az FTC-t, az ötvennyolcadik percben végleg eldőlt a találkozó. Triscsuk érdi pályafutása legjobb teljesítményét nyújtotta az első félidőben, de csak a mérkőzés legvégén született meg a tizedik gólja.
Idei legjobb mérkőzésünket játszottuk a Ferencváros ellen. Bár a hatalmas bravúr elmaradt, helyt álltunk hazai pályán az esélyesebb fővárosiakkal szemben. Hátrányban sem adtuk fel egyetlen percre sem, amit a szurkolók vasttapssal köszöntek meg.  A válogatottak programja miatt először az évben hosszabb szünet következik, áprilisban lépünk legközelebb pályára a bajnoki elődöntőben, ott a Győri Audi ETO KC lesz az ellenfél.
Korosztály: 
Kemény, hajtós, élvezetes csatát hozott a nőnapi rangadó, melyen idegenben győzött, és ezzel alapszakasz harmadik lett az Újváros.
 
 
A lehető legizgalmasabban zárult az idei alapszakasz, az ÉRD - Dunaújváros mérkőzésen az alapszakasz harmadik helyért küzdhettek egymás ellen a csapatok. Nőnap alkalmából Aradszki András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője köszöntötte a játékosokat és a két vezetőedzőt. 
 
ÉRD - Dunaújvárosi KA
 
A mérkőzés kezdő sípszavától óriási volt a feszültség, ezzel együtt is jobban kezdett csapatunk, a harmadik percben 2:0-ra vezettünk. Egyenlített a vendégcsapat, és innentől az egész félidőben fej-fej mellett haladtunk az ellenféllel. Sajnos több indításunk, gyors labdafelvitelünk is pontatlan volt, nem tudtuk lövésig vinni a támadást. Az ÉRD kapujában Janurik kezdett fantasztikusan, olvasta az újvárosi lövéseket. A félidő derekán Kovács Anna lőtte az érdi gólokat, hol egyik, hol másik csapat volt előnyben, az utolsó öt perc kezdetén Klivinyi góljával 10:9-re vezettünk. A félidő utolsó perce már a vendégek vezetésénél kezdődött, Vukcsevics gólja jelentette az egyenlítést. Kőkemény csata folyt a pályán, nem kímélték egymást a felek, egy félidő alatt négy kiállítást is gyűjtött csapatunk, egyet Szabó Edinának is felmutattak a játékvezetők reklamálásért.
 
ÉRD - Dunaújvárosi KA
 
Emberhátrányban kezdtünk a második játékrészt, amiből vezetést szereztek a vendégek, sikerült viszont két perc alatt fordítanunk. 13:12-nél azonban megtorpantunk, a 34. percben jött Oguntoye piros lapja, mert Hosszut akadályozta a büntetőterületen kívül. Ferlingre emberfogással lépett fel az ÉRD védekezésben, Bulath átlövése viszont a 13:16-ot jelentette. Újabb percek teltek el hazai gól nélkül, csak Janurik Kinga bravúrjai tartották a csapatot. A 40. percben kétszer játszották meg Takácsot a falban a vendégek, majd Ferling találata következett (13:19). Komoly előnyt szerzett a vendégcsapat, ennek birtokában tudatosan lassították, ölték a játékot. Sokáig támadott a Dunaújváros, többször passzívig játszottak a vendégek. Lányaink küzdöttek, hajtottak, mentek előre becsülettel, de ebben az időszakban kimaradt több érdi büntető is, így csak lassan csökkent a különbség. Kétszer is emberelőnybe kerültünk, az ötvenkettedik percben 17:20-ra zárkóztunk. Az utolsó öt percet négygólos hátrányban kezdtük, a dunaújvárosiak pedig jól őrizték előnyüket, csak a szépítésre volt esélyünk.
 
Huszonkilenc ponttal, negyedik helyen zártuk az alapszakaszt. Az ÉRD a címvédő Győrrel találkozik majd a bajnokság elődöntőjében, melyet április elején kezdenek a csapatok. Előtte azonban a Magyar Kupában, hazai pályán a Ferencváros lesz az ellenfél március 16-án, vasárnap. 
 
Korosztály: 
A mérkőzés első harmadában szorosan tartottuk az eredményt, de utána átrohant rajtunk az ellenfél.
 
 
Harcos védekezéssel, az érdi szélsők góljaival egy ízben vezetést is sikerült szereznünk 6:5-nél. Négy vendég gólra három érdi következett, 9:9-nél volt újra döntetlen. A huszonegyedik percben 11:12-nél még látótávolságban voltunk, de innen öt gólt szerzett az Újváros, így a szünetre előnnyel vonultak.
A második félidő első negyedórájában mindkét oldalon potyogtak a találatok, hét-nyolc góllal vezettek a vendégek (22:29). A hajrában egyre több hiba jellemezte a mieink játékát, így különbség tovább nőtt. Nem tudtuk megfékezni a lendületes dunaújvárosi labdafelvitelt, amiből hamar gólokat szereztek. 
Végig vezettünk a mérkőzésen, nagyot küzdöttek a lányok, mégis pont nélkül maradtunk.
 
 
Jól kezdett az ÉRD, könnyen megbontottuk a dunaújvárosi nyitott védelmet, látványos bejátszásokkal, és betörésekkel elhúztunk az ellenféltől (6:2).  Hullámzó volt ugyanakkor az első félidő, 8:7-re felzárkózott az újváros. Újra feljavult a védekezésünk, amiből gyors indulás gólokat tudtunk szerezni, így a 16. percben 5 góllal is vezettünk (12:7). A félidő végén több lehetőségünk is volt megtartani az előnyt, de a vendégek két góllal tudtak fordulni. 
Öt perc alatt el is tűnt az érdi előny, 17:17-nél már egyenlő volt az állás. A vezetést viszont egyszer sem vette át az ellenfél, 21:18-ra sikerült újra ellépni. Jobb és kevésbé jó időszakok váltották egymást a második félidőben is, az utolsó negyedórát háromgólos vezetéssel kezdhettük. A szívós újvárosiak azonban nem adták fel, az 52. percben ismét egyenlítettek. Előbb visszavettük a vezetést, majd öt percig nem esett gól, az 58. percben viszont 24:24-nél ismét döntetlen volt.  A mérkőzésen először, másfél perccel a vége előtt vette át a vezetést a Dunaújváros, ezt még sikerült egalizálni az utolsó perc kezdetén büntetőből, de az utolsó pillanatokban szerzett góllal mindkét bajnoki pontot elvitte a vendégcsapat.
 
Idegenben győzelemmel zártuk az idei alapszakasz küzdelmeit, a harmadik helyhez azonban győznünk kell az utolsó fordulóban.
 
Huszonkilenc pontosak vagyunk az NBI-ben, a tavalyi alapszakaszban 28 ponttal harmadikként jutottunk bajnoki elődöntőbe, idén ehhez 31 pont szükséges. Vagyis jobban szétszakadt a mezőny, a Dunaújváros és az ÉRD felsőházi tagságához sem férhet kétség. A két csapat, az utolsó fordulóban Érden, egymás közt dönt a harmadik helyről. Kovács Annának három találat hiányzott, és éppen ennyit szerzett jobbátlövőnk az MTK ellen, így százgólos.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD góllövőlista 0303 
 
Győzelme ellenére az alsóházi rájátszás tagja lesz junior csapatunk, a kilencedik helyen zárják az alapszakaszt. Az ifjúsági csapatunk helyzete még némileg bizonytalanabb, ők továbbra is versenyben vannak a középház bebiztosításáért. A serdülők győztek hazai pályán, egyetlen mérkőzésük maradt az alapszakaszban, amelyet a hetedik helyen fejezhetnek be a fiatalok.
 
A téli szünet után folytatta remek szereplését az Érdi VSE II, a bajnoki éllovas érdiek nagyarányú győzelemmel kezdték a szezon második felét.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
 
2014. február 28. Péntek
OSB Leány E | ÉRD – Tököl KSK 25:12 (10:3)
 
 
2014. március 1. Szombat 
NBI Ifjúsági | MTK-Budapest – ÉRD 33:25 (19:12)
 
NBI Junior | MTK-Budapest – ÉRD 22:37 (11:17)
 
NBI Felnőtt | MTK-Budapest – ÉRD 18:28 (8:12)
 
2014. március 2. Vasárnap
Bp. I Női Felnőtt | Érdi VSE II. - Hort SE-Csepel II 33:16 (14:9)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Győzelmet arattunk idegenben, így jövő szombaton az alapszakasz harmadik helyéért játszunk hazai pályán.
 
A hazaiak játékoskeretéből többen is nagy tapsot kaptak a vendégszurkolóktól is, hiszen játszottak korábban klubunknál.  Az ÉRD felnőtt keretéhez csatlakozott a junior csapatból Mester Nóra.
 
Hazai duplával indult a találkozó, a negyedik percben született meg az első érdi gól. Kisfaludy találatát Triscsuk indulásgólja követte, egy perc alatt egyenlítettünk. A következő hét percben nem született ÉRD gól, a hazaiak 5:2-es vezetést szereztek. 6:6-nál egyenlítettünk, a tizenkilencedik percben.
 
MTK-Budapest - ÉRD
 
Janurik Kinga kiválóan védett, az MTK tizenkét percre góltalan maradt. Csapatunk játékba lendült, fordítottunk, és elléptünk a hazaiaktól (6:10). Az utolsó öt percben még két-két találatot szereztek a csapatok, így a négygólos különbség nem változott a szünetig.
 
 
 
Fordulás után hasonlóan kezdődött a játékrész, mint az első. Janurik Kinga továbbra is remekül védte csapatunk kapuját (12:15). Az ÉRD ismét a félidő középső harmadában váltott tempót, Klivinyi bombáival és Kovács Anna első góljaival megdupláztuk az előnyt (14:20). Az utolsó öt perc érdi gólfiesztát hozott, így a hatgólos különbségből tízgólos győzelmet kovácsoltunk.
 
MTK-Budapest - ÉRD 
 
Az alapszakasz utolsó mérkőzése, az ÉRD - Dunaújvárosi KA találkozó a harmadik helyről dönt, így igazi rangadó vár ránk nőnapon hazai pályán. Továbbá ezen a meccsen dől el az is, hogy a bajnoki elődöntőben ki lesz az ellenfelünk, valamint az, hogy az esetleges bronzpárharcot pályaelőnnyel kezdhetjük-e.
 
Korosztály: 
Tizenötgólos győzelmet arattunk idegenben, harminchét gólt szerezve vertük meg az MTK-t.
 
Három nullával indult a találkozó, majd három Pesti Zsófia góllal egyenlítettünk, és a vezetést is átvettük a kilencedik percben. Az első negyedóra végén már 9:5-ös ÉRD vezetésnek örülhettünk. A szünetig még növeltük az előnyt, hatgólos vezetéssel mehettünk az öltözőbe.
A második félidőt 5:1-es időszakkal kezdte az MTK, amivel 16:18-ra felzárkóztak. A villámgyors érdi szélsők, Benkovich Adrienn és Takács Kitti gyorsindulásgóljai hoztak újabb fordulatot, amivel öt perc alatt eldöntöttük a találkozót, a 43. percre 16:25-re módosítva az állást. A találkozó végére megszaporodtak a könnyen szerzett érdi indulásgólok, az utolsó öt percben csak az ÉRD talált a kapuba, így nagy különbségű győzelemmel zártuk a találkozót.

Támogatóink