Mérkőzés beszámoló

Ifjúsági csapatunk ellenfele a Fehérvár KC volt az 5. fordulóban. Védekezésben nem tudtuk megállítani a a fehárvári akciókat, így 45:15-ös vereséget szenvedtünk.
 
A találkozón elején ellenfelünk szerzett vezetést, de az ellenakcióból Braun Laura Csenge révén sikerült egyenlítenünk. Ezt követően azonban tíz fehérvári találatra egy Bernát Dorina gól volt a válaszunk (11:2). A lányok ugyan támadásban szép gólokat lőttek, de védekezésben nem tudták megállítani az ellenfél akcióit, a 19. percben 17:5-re vezetett a Fehérvár KC ifjúsági csapata. A félidő utolsó tíz percében növelni tudták az előnyüket a vendégek, így a szünetben 26:7 volt az állás. A második játékrészben felváltva születtek a gólok, akcióból és hétméteresből is eredményesek voltunk (32:12). Plesztovits Alexa és Reizinger Sára is a kapuba talált az 53. percben, de ezt követően már csak fehérvári gólok születtek, a mérkőzésen a Fehérvár KC 45:15-ös győzelmet aratott.
 
 
 
Korosztály: 
Végig kiélezett, küzdelmes mérkőzésen 21:21-es döntetlenre végeztünk a Fehérvár KC ellen.
 
A bajnokság 5. fordulójában a Fehérvár KC látogatott az ÉRD Arénába. A vendég együttes kezdte jobban a mérkőzést, majd Katarina Krpez révén a 11. percben sikerült először bevennünk Kiss Éva kapuját (1:3). Nyolc perccel később Mariama Signaté és Kovács Anna két góljával sikerült egy gólra felzárkóznunk. (5:4). A Fehérvár KC négy gólt szerzett gyors egymásutánban és ezzel megléptek a vendégek 9:4-re. A félidő hajrájában öt gólt szereztünk, míg ellenfelünknek csak egyet. Mariama Signaté az utolsó másodpercben szerzett gólt, így a szünetben már csak egy góllal vezetett vendég együttes (10:9).
 
 
 
A második játékrész második percében egyenlítettünk, a vezetést először a 39. percben sikerült átvennünk. Katarina Krpez egymaga öt gólt szerzett, Schatzl Nadine pedig háromszor talált a kapuba a második félidő elején. A félidő közepén tíz percig nem szereztünk gól, az utolsó 5 percre kétgólos vendég előnnyel érkeztünk. Ezt sikerült megfordítanunk és az utolsó percben már nálunk volt az előny. A Fehérvár KC egy átlövés után egyenlíteni tudott, az utolsó támadásból nem sikerült gólt szereznünk, így 21:21-es döntetlennel zárult a mérkőzés.
 
 
Ifjúsági csapatunk vereséget szenvedett a DVSC-TVP-AQUATICUM otthonában. Ellenfelünk 23 góllal nyerte meg a mérkőzést.
A hazai együttes már a mérkőzés elején többgólos előnyre tett szert. Az 5. perc után (2:1), öt percet alatt hat gólt dobott a hazai csapat, nálunk pedig csak Bernát Dorina tudott a kapuba találni. A 20. percre már 13 góllal vezetett ellenfelünk (18:5). Ezt követően felváltva születtek a gólok, így a szünetben a debreceniek vezettek 25:12-re. A második félidő elején Kertész Ramóna és Bernát Dorina góljaival tartottuk a különbséget. A gyors hazai lerohanásokat nem tudtuk kivédekezni, a 48. percben 39:21 volt az állás. A mérkőzés hajrájában hat debreceni gól született válasz nélkül, és végül a hazai csapat 23 góllal, 49:26-ra megnyerte a mérkőzést. 
Korosztály: 
Junior csapatunk elszenvedte első vereségét a 2014/2015-ös szezonban. Lányaink hatgólos vereséget szenvedtek Debrecenben.
 
Takács Kitti és Mlinkó Bernadett góljaival az 5. percben 4:1-re vezetett csapatunk. A 15. percig tartottuk is az előyünket,, ekkor sikerült először egyenlítenie a hazai csapatnak. Ezt követően azonban végig a hazai csapatnál volt az előny, a szünetben egy gól volt a DVSC-TVP-AQUATICUM előnye (15:14). A második játékrész elején Takács Kitti egyenlített, de ezt három debreceni találat követett (18:15). Több esetben is sikerült egy gól felzárkóznunk, de az egyenlítés nem sikerült. Négy perccel a vége előtt négy gólosra nőtt a hazaiak előnye és végül hat gólos vereséget szenvedtünk Debrecenben (35:29).
 
Korosztály: 
Csapatunk ötgólos vereséget szenvedett Debrecenben. Védekezésben nem tudtuk megállítani a hazaiak gyors lerohanásait.
 
Négy nappal a mosonmagyaróvári mérkőzés után már Debrecenben lépett pályára csapatunk. A mérkőzés eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A 2. percben ugyan Szvetlana Gridnyeva védte Karnik Szabina hétméteresét, de tíz perccel később már öt góllal vezetett ellenfelünk (8:3). Támadásban pontatlanok voltak a befejezéseink, míg védekezésben nem tudtuk megállítani a gyors hazai akciókat. A 21. percben már második idejét kérte ki Szabó Edina. Sikerült is felzárkóznunk három gólra, de végül négy találattal vezetett a szünetben a hazai csapat. A második harminc perc elején nem sikerült csökkentenünk hátrányunkat, hat percig nem sikerült bevennünk Horváth-Pásztor Bettina kapuját,  így a 41. percben már nyolc góllal vezetett a DVSC-TVP-AQUATCUM (21-13). Az 52. percben 22:18-nál látótávolságba került ellenfelünk, de Siska Pálma egy percen belül kétszer is eredményes volt, az utolsó öt percnek hat gólos hátrányban kezdtünk neki. Az utolsó percekben nem sikerült szorosabbá tenni a találkozót, végül öt gólos (28:23) vereséget szenvedtünk Debrecenben.
 
Korosztály: 
Junior csapatunk 32:32-es döntetlen játszott a Mosonmagyaróvári KC SE ellen. A mérkőzés 58. percében még négy gólos hátrányban voltunk, de innen sikerült döntetlenre hozni a mérkőzést.
Lányaink ugyan az első támadásból gólt szereztek, de ezt követően a 6. percben sikerült újra a kapuba találni (2:3). A 15. percben 6:6-nál sikerült egyenlítenünk, de a félidő hátralévő részében már csak három gólt szereztünk, míg a vendég csapat nyolcszor is eredményes volt. Ennek köszönhetően a félidőben vezetett is a Mosonmagyaróvári KC SE (14:9). A második játékrész elején még jobban elhúztak a vendégek, már nyolc gól is volt az előnyük (17:9). A félidő közepén három perc alatt szereztünk öt gólt, amivel sikerült közelebb zárkóznunk (23:20). Az 50. percben újfent öt góllal vezetett ellenfelünk, de ezúttal a félidő hajrája nekünk sikerült jobban. Még az 58. percben is négy gól volt a hátrányunk, de a mérkőzés utolsó percében Szabó Laura révén sikerült egyenlítenünk és az utolsó másodpercekben kivédekeztük a mosonmagyaróvári támadást, így 32:32-es döntetlen lett a végeredmény.
Ifjúsági csapatunk 37:13-as vereséget szenvedett a Mosonmagyaróvári KC SE ellen. Az első félidőben a 13 perces gólcsend pecsételte meg a sorsunkat.
 
A bajnokság 3. fordulójában a Mosonmagyaróvári KC SE látogatott az ÉRD Arénába. Az 5. percig tartottuk a lépést a vendégekkel, de ekkor 13 percig nem találtunk a kapuba, míg a mosonmagyaróváriaknak ez 11-szer is sikerült (2:12). A félidő hátralévő felében már felváltva születtek a gólok, 19:7-es vendég vezetésnél vonulhattak szünetre a csapatok. A második játékrészben a 42. percben találtunk a kapuba, Plesztovits Alexa révén (25:8). A mérkőzés hátralévő részében nem sikerült szorosabbá tennünk a mérkőzést, így 37:13-as vereséget szenvedtünk.
Korosztály: 
Küzdelmes mérkőzésen három góllal, 26:23-ra nyertünk a Mosonmagyaróvári KC SE ellen. A második félidő hajrájában sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést.
 
A kemény védekezéssel kezdő vendég együttes az első percekben két gól előnyt tudott szerezni, de Triscsuk Krisztina és Pálos-Bognár Barbara gyors góljaival a 9. percre már döntetlen volt az állás. A kapuban Janurik Kinga bravúrokat mutatott be, és Schatzl Nadine és Katarina Krpez remek találatai után már mi vezettünk kettővel (7:5). Róth Kálmán időt is kért. Ezt követően három vendégtalálat következett, de Triscsuk Krisztina hétméteresből egyenlíteni tudott. A félidő utolsó percében Krpez emberhátrányból is eredményes volt, Pálos-Bognár Barbara pedig betörés után szerzett gólt. A félidőben 13:13-as döntetlen volt az állás.
 
A második játékrész elején két mosonmagyaróvári találatra Triscsuk Krisztina válaszolt előbb egy átlövésgóllal, majd hetesből vette be Schneck Réka kapuját. A 47. percig a a vendégek vezettek de, Katarina Krpez kétszer egymás után a kapuba talált, és Klivinyi Kinga sem hibázott, így újra nálunk volt az előny (20:19). Mariama Signaté kétszer is sáncolni tudta a mosonmagyaróvári próbálkozásokat. A védekezésbe sérülése után először, ha még rövid időre is, de Sara Vukcevic is visszatért a pályára. Schatzl Nadine és Kovács Anna góljaival két gólos előnnyel kezdtük meg az utolsó 5 percet, majd Triscsuk Krisztina 7. góljával sikerült három góllal (26:23) zárni a küzdelmes mérkőzést.
 
 
 
 
Ifjúsági csapatunk a bajnokság második fordulójában 13 gólos vereséget szenvedett a Siófok KC vendégeként.  Ifjúsági csapatunk számára nem kezdődött jól a mérkőzés, öt siófoki gól ellenében csak Bernát Dorina talált a kapuba. A 19. percig sikerült tartani a lépést a hazai csapattal (5:8), ekkor azonban hét percig nem szereztünk gólt, így  már hat gól volt a Siófok KC előnye. A félidőben 14:8-ra vezetett a hazai csapat. A második játékrész elején Braun Laura Csenge góljára nyolc siófoki gólt volt a válasz, így a 45. percben 13 gólt volt a hazaiak előnye (22:9). A két piros lapot hozó mérkőzést végül a Siófok KC nyerte 32:19-re.  
Korosztály: 
Egy pontot szerzett junior csapatunk a Siófok KC otthonában. A 32 perc kiállítást hozó mérkőzésen Nick Viktória egyenlített a találkozó utolsó percében.  Nem kezdték jól a lányok a mérkőzést, hiszen már a 10. percben 7:2-re vezetett a hazai csapat. A 19. percben sikerült két gólra felzárkózni (11:9), de ezt követően hat percen keresztül nem találtunk a kapuba, így újra öt gólosra nőtt a siófokiak előnye (14:9) A szünetre sikerült csökkenteni a különbségen, a félidőben 17:14-re vezetett a hazai csapat. A második játékrész első gólját ugyan a Siófok KC szerezte, de erre négy érdi gól volt a válasz, a 24. percben döntetlen volt az állás. A második félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó tíz percre fordulva döntetlen volt az állás (26:26). Nick Viktória a második félidőben egymaga 11 gólt szerzett, a mérkőzés utolsó percében is ő volt eredményes, beállítva a 32:32-es végeredményt.  

Támogatóink