Rájátszás

Korosztály: 
A K&H női kézilabda liga negyeddöntőjének első mérkőzésén, Siófokon 32:30-as vereséget szenvedtünk, így kétgólos hátrányt kell ledolgoznunk a visszavágón a továbbjutásért.
 
A K&H női kézilabda liga negyeddöntőjének odavágóján Siófokon léptek pályára lányaink. A párharc első mérkőzésének elején a hazai csapat két góljára Klivinyi Kinga átadásából Andjela Bulatovic válaszolt a negyedik percben, megszerezve első találatunkat az összecsapáson (2:1). A hazai gólokra gyors középkezdéseket követően Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett válaszolt, majd Szvetlana Gridnyeva hárított hétméterest, ennek ellenére ellenfelünk növelni tudta előnyét. Öt hazai találatra Klivinyi Kinga bejátszásából egy Kisfaludy Anett gól volt a válaszunk (9:4). Fekete Bozsana és Katarina Krpez Slezak szélről találat a kapuba 9:6-ra alakítva az állást, de ezt követően két siófoki góllal visszaállt a csapatok közti ötgólos különbség a 16. percben. Szabó Laura higgadtan értékesített hétméterest, majd Janurik Kinga védését követően Katarina Krpez Slezak talált gyors lerohanás végén a kapuba, de ellenfelünknek minden találatunkra volt válasza (13:8). Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana emberhátrányban szerzett góljainak köszönhetően a hazai csapat nem tudta növelni előnyét a játékrész hajrájában, a félidei 18:13-as eredményt Katarina Krpez Slezak szélről szerzett találata állította be. 
 
 
Fordulás után Mireya González Álvarez átlövésből, egy kivédekezett akció után lerohanásból, majd labdaszerzését követően is eredményes, így két gólra csökkentettük hátrányunkat (18:16). Egy hazai találatot követően zsinórban háromszor találtunk ellenfelünk kapujába, így a 38. percben Katarina Krpez Slezak góljával 19:19-nél egyenlítettünk. Janurik Kinga nagyszerűen védte Erdősi Ildikó szélről eleresztett lövését, melyet követően lerohanás végén Mariama Signaté átadásából Katarina Krpez Slezak gólja újra az egyenlítetést jelentette csapatunknak, de a vezetést nem tudtuk átvenni. Két siófoki találatot követően Olivera Vukcevic ejtett a kapuba, majd a Kisfauldy Anett által kiharcolt hétméterest Katarina Krpez Slezak váltotta gólra, 23:22-re alakítva az állást. Mireya González Álvarez emberhátrányból talált a kapuba, de a hazaiak zsinórban négy gólt szerezve ötgólos előnyre tettek szert az utolsó nyolc percre fordulva. Klivinyi Kinga kilenc méterről törte meg a gólcsendünket, majd Katarina Krpez Slezak góljával 30:27-re zárkóztunk. Az utolsó négy percben egy gólt kaptunk, míg támadásban Fekete Bozsana előbb emberhátrányból a szélről, majd Klivinyi Kinga átlövésből vette be a hazai kaput az utolsó perchez érkezve. Mariama Siganté labdaszerzését követően indította Fekete Bozsanát, aki ziccerben nem hibázott a 32:30-as végeredménnyel záruló első összecsapáson. A párharc visszavágójára április 20-án, szerdán kerül sor az ÉRD Arénában.  
 
Felnőtt csapatunk szerdán a Siófok KC ellen idegenben kezdi meg a K&H női kézilabda liga rájátszását. A negyeddöntő első mérkőzésének alakulását élőben követhetik szöveges közvetítésünkkel a http://live.handballerd.hu/ oldalon. Az április 20-ai negyeddöntő visszavágójára jegyek hétfőtől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában 8-19 óráig, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
 
K&H női kézilabda liga negyeddöntő -1. mérkőzés
Siófok KC - ÉRD
 
Időpont: 2016. április 13., szerda 18:00
Helyszín: Beszédes József Ált. Iskola (8600 Siófok, Szépvölgyi utca 2.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Dr. Tájok Péter
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. április 13., szerda
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
16:00 Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
18:00 Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE
 
NB I Felnőtt rájátszás negyeddöntő | Beszédes József Ált. Iskola
18:00 Siófok KC- ÉRD
 
2016. április 14., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:30 ÉRD 1 - Százhalombattai VUK SE
 
2016. április 16., szombat
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
14:00 Budaörs - ÉRD
 
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
16:00 Budaörs - ÉRD
 
2016. április 17., vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Cegléd Városi Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33)
09:00 Ceglédi KCSE - ÉRD 2002
12:20 ÉRD 2002 - Diósdi DSE
 
U13 Kovács L. Régióbajnoka | Vecsési Városi Sportcsarnok (2220 Vecsés, Fő út 90-92.)
12:00 ÉRD 2003 - Abonyi KC
14:00 Budaörs KC I - ÉRD 2003
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A K&H női kézilabda liga negyeddöntőjében a Siófok KC ellen április 13-án idegenben lép pályára csapatunk, míg a visszavágóra egy héttel később, április 20-án kerül sor az ÉRD Arénában.
 
A K&H női kézilabda liga alapszakaszának végeredménye alapján a Siófok KC lesz együttesünk ellenfele a legjobb négy közé kerülésért. A negyeddöntő első mérkőzése Siófokon a Beszédes József Általános Iskolában lesz 2016. április 13-án, szerdán 18 órakor. A visszavágóra egy héttel később, április 20-án 18 órakor kerül sor az ÉRD Arénában. A negyeddöntő visszavágójára a jegyek április 11-től, hétfőtől kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
Az K&H női kézilabda liga alapszakasza után együttesünk a legjobb négy közé kerülésért a Siófok KC csapata ellen fog pályára lépni oda-visszavágós mérkőzésen. A találkozók időpontjáról a későbbiekben tájékoztatjuk szurkolóinkat.
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. április 5., kedd
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
16:00 Csepeli KSE - ÉRD 1
 
2016. április 6., szerda
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | Urányi János Sport és Szabadidőközpont (8630, Balatonboglár, Gaál Gaszton u. 58.)
17:00 NEKA - ÉRD 2
 
2016. április 9., szombat
 
U11 Kovács László Régióbajnoka | Huszka Hermina Általános Iskola (2377 Örkény, Bartók Béla utca 53 .)
10:00 Gyömrő VSK - ÉRD
14:00 ÉRD - Ipress Center-Vác
 
NB I/B Junior | Vasas Sportcsarnok (1139 Budapest Fáy u. 58.)
16:00 Vasas SC - Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Vasas Sportcsarnok (1139 Budapest Fáy u. 58.)
18:00 Vasas SC - Haladás-ÉRD II
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)
18:45 Gázművek MTE NKE - ÉRD III
 
2016. április 10., vasárnap 
 
U9 Kovács L. régió | Tápiószentmártoni Sportcsarnok (2711 Tápiószentmárton, Bartók Béla út 3.)
10:45 ÉRD - Gyömrő VSK
13:45 Aranyszarvas SE - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk hétméteres párbajt követően nyert Dunaújvárosban, megszerezve ezzel története harmadik bajnoki bronzérmét. Emellett NB II-es csapatainknak, valamint U11-es leány csapatunknak is fényes éremmel ért véget a szezon.
Több mint 200 szurkoló biztatása előtt léptek pályára a bajnoki bronzcsata második mérkőzésén Dunaújvárosban lányaink. A hangulatot csak tovább fokozta, hogy már a 3. percben Szvetlana Gridnyeva hárította Bulath Anita hétméteresét. A vezetést egy perccel később a vendégek magukhoz ragadták, de Kovács Anna az ellentámadás végén egyenlített. A 6. percben Katarina Krpez hétméteresével már újra nálunk volt az előny, és köszönhetően a csereként szerepet kapó Oguntoye Viktória remek védéseinek,  előnyünket tartani tudtuk (6:7). A félidő hajrájában nyolc percig nem kaptunk gólt, így Pálos-Bognár Barbara értékesített büntetőjével, majd Schatzl Nadine találatával 8:12-es előnyre tettünk szert. A szünet előtt Sara Vukcevic is eredményes volt beállóból, és ugyan a hazaiak hétméteresből csökkentették hátrányukat, 30 percet követően így is három találat volt az előnyünk. 10:13-as fordulást követően a DKKA zsinórban öt gólt szerezve magához ragadta a vezetést (15:13). Szurkolóink biztatása mellett csapatunk egyenlíteni tudott, majd Szvetlana Gridnyeva újabb védett büntetőjét követően, Kisfaludy Anett szedett össze egy kipattanót, amit gólra váltott (19:20). Katarina Krpez értékesített hetesével az utolsó két percre fordulva két találat volt az előnyünk, de a hazai csapat emberelőnyben az utolsó másodpercekben egyenlíteni tudott, így büntető párbaj következett. 
 
Szvetlana Gridnyeva a hetesek első öt lövéséből kettőt is hárítani tudott, azonban lányaink is kétszer hibáztak. Így öt kör után sem dőlt el a találkozó következtek a mindent eldötő hetesek. A 'hirtelen halál' első körében Kovács Anna betalált, akárcsak dunaújvárosi ellenfele. A következő körben Klivinyi Kinga hibázott, de Szvetlana Gridnyeva védeni tudott a sorsdöntő pillanatban. A 8. lövéspárban Katarina Krpez higgadtan lőtt a bal felsőbe, míg Szvetlana Gridnyeva megbabonázta Takács Dusmátát, aki így kihagyta, véget vetve ezzel a párharcnak. Csapatunk így hihetetlen izgalmakat követően nyerte meg története harmadik bajnoki bronzérmét, amelyet a szurkolókkal közösen az ÉRD Arénában ünnepelt meg.
 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Ifjúsági és junior csapatunk az ÉRD Arénában fogadta hét közben a Fehérvár KC együttesét, a pontszerzés azonban egyik utánpótlás csapatunknak sem sikerült. U11-es leány csapatunk utolsó mérkőzését játszotta a szezonban a hétvégén, és kemény, és fegyelmezett védekezéssel nyerni tudott megszerezve, ezzel az Országos Gyermekbajnokság LU11-es korosztály, Kovács László-régió bajnoki címét! NB II-es csapataink számára is véget ért a szezon, a Gyömrőn veretlenül megvívott mérkőzéseket követően junior csapatunk a harmadik helyen zárt, míg felnőtt csapatunk a dobogó második fokára állhatott fel. U8-as csapatunk kétszer lépett pályára vasárnap, de az első szoros mérkőzést követően a második találkozón sem sikerült nyerni.
 
Gratulálunk csapatainknak!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. május 12. kedd
 
NB I Ifjúsági rájátszás  | ÉRD - Fehérvár KC 31:36 (17:17)
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD - Fehérvár KC 26:29 (13:14)
 
 
2015. május 13. szerda
 
NB I Felnőtt 3. helyért | Dunaújvárosi Kohász KA  - ÉRD 26:27 (10:13)
 
 
2015. május 16. szombat
 
NB II Junior| Gyömrő VSK - ÉRD 25:29 (11:17)
 
NB II Felnőtt | Gyömrő VSK - ÉRD 27:27 (13:15)
 
 
2015. május 17. vasárnap
 
U8 leány | ÉRD - Alsónémedi 5:7 (1:4)
U8 leány | Szigetszentmiklós NKSE II - ÉRD 17:1 (11:0)
 
U11 Leány | ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 21:8 (11:4)
 
BP. I. o. | Szent István SE III - ÉRD III 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Hihetetlen izgalmak után hétméteres párbajt követően bajnoki bronzérmet szerzett csapatunk a 2014/2015-ös szezonban. Szvetlana Gridnyeva a büntetőcsata során négy hétméterest is hárított, ezzel sorozatban harmadik bronzérméhez segítve csapatunkat.
 
Közel kétszáz szurkolónk buzdítása mellett lépett pályára csapatunk Dunaújvárosban, a bajnoki bronzcsata második találkozóján. A két csapat előző mérkőzéséhez hasonlóan ezen a találkozón sem született gól az első percekben, köszönhetően Szvetlana Gridnyeva első, de közel sem utolsó hárított hétméteresének. Az összecsapáson a hazai együttes szerzett vezetést a 4. percben, de Kovács Anna révén még ugyanabban a percben egyenlítettünk. A vezetést Katarina Krpez értékesített büntetőjével ragadta magához csapatunk, 3:4-re alakítva ezzel az állást. Mariama Signaté labdaszerzését követően Klivinyi Kinga volt eredményes, míg Kovács Anna átlövésből, és betörést követően is a kapuba talált. A játékrész derekán Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát, és remek védéssel mutatkozott be a kapuban. Emberelőnyben ugyan egyenlített ellenfelünk, de a vezetést nem tudta átvenni a DKKA, míg Kovács Anna a saját kipattanóját gólra váltva jutottunk újra előnyhöz (6:7). A 23. percben Sara Vukcevic találatával először a mérkőzésén két találat volt az előnyünk. A félidő hajrájában a hazai csapat kilenc perc alatt egyszer talált a kapunkba, míg Pálos-Bognár Barbara nem hibázott a büntetővonalról, majd Schatzl Nadine váltotta gólra Oguntoye Viktória indítását (8:12). Hétméteresből ugyan ellenfelünk csökkentette hátrányát, de köszönhetően Oguntoye Viktória utolsó másodperces védésének 10:13-as állásnál vonultak jól megérdemelt pihenőjükre a csapatok.
A fordulást követően ellenfelünk zsinórban öt gólt szerezve előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette. Szabó Edina időkérését követően a 37. percben, első találatunkat Kovács Anna szerezte, majd Katarina Krpez váltotta gólra a Mariama Signaté által kiharcolt hétméterest, ami egyenlítést ért csapatunknak  (15:15). A vezetést azonban nem sikerült átvennünk, a mérkőzés háromnegyedénél újra kétgólós hazai előnyt mutatott a dunaújvárosi sportcsarnok kijelzője (18:16). Azonban a fantasztikus szurkolói bíztatást kapó lányaink természetesen nem adták fel, és a kapuban újra szerepet kapó Janurik Kinga védéseinek, valamint Szvetlana Gridnyeva újabb, de még mindig nem az utolsó védett hétméteresének is hála, a hazai csapat erejéből tizenegy perc alatt egy gólra futotta. Kovács Anna emberhátrányban két védő által szorongatva szerzett fontos gólt, majd Klivinyi Kinga találatával 19:19 lett az állás. A találkozó vége előtt hat perccel Kisfaludy Anett váltotta gólra Pálos-Bognár Barbara remek átadását, újra vezetéshez juttatva ezzel csapatunkat. Az 57. percben Katarina Krpez higgadtan értékesített büntetőjével két találatra nőtt az előnyünk, azonban az utolsó percre emberelőnybe kerülő ellenfelünk a dudaszó előtti másodpercekben egyenlíteni tudott, így jöhettek a hétméteresek (22:22).
 
 
A büntetőpárbaj első három lövéspárbajában a hazai csapat nem hibázott, míg csapatunkból egyedül Schatzl Nadine talált a kapuba. A hazaiak már kész tényként kezelték a győzelmüket, de nem számoltak Szvetlana 'hetesölő' Gridnyeva-val. Rutinos kapusunk sorsdöntő pillanatban kétszer is hárítani tudott, életben tartva győzelmi esélyeinket, és mivel Pálos-Bognár Barbara és Katarina Krpez sem hibázott a hétméteresek első sorozatában, így következett a 'hirtelen halál'. Kovács Anna két lövőcsel után a jobb alsóba lőtt, azonban dunaújvárosi ellenfele sem hibázott. A 7. körben Klivinyi Kinga nem tudott túljárni Víg Vivien eszén, de Szvetlana Gridnyeva is újra hárította Triscsuk Krisztina hétméteresét. Katarina Krpez második próbálkozására sem hibázott, az ezt követő Takács Dusmáta lövést azonban Szvetlana Gridnyeva hárította, ez a mérkőzésen már a hatodik kivédett hétméterese volt, amely egyben a bronzérmet jelentette. Csapatunk ezzel idén is megvédte 3. helyét a bajnokságban, és sorozatban harmadszor is megszerezte a bronzérmet. A hagyományokhoz megfelelően az ünneplés otthonunkban, az ÉRD Arénában folytatódott, ahol a szurkolók egyenként szólítva ünnepelték a játékosokat és a stábtagokat. Tekauer Norbert klubunk elnöke megköszönve a város támogatását T. Mészáros Andrásnak, Érd Megyei Jogú Város polgármesterének ünnepélyesen átadta az ÉRD 2014/2015-ös szezon bajnoki bronzérmét.
 
 
 
 
 
 
Csapatunk a bajnoki bronzcsata első mérkőzésén remek védekezésének, és hatékony támadójátékának köszönhetően 26:18-as győzelmet aratott a DKKA együttese ellen az ÉRD Arénában.
A szezon utolsó hazai mérkőzésére is szép számmal kilátogó szurkolótáborunk bíztatása mellett remek védekezéssel kezdte csapatunk a két győzelemig tartó bronzpárharc első mérkőzését. Első találatunkat védelmünk legmagasabb oszlopa Mariama Signaté szerezte, majd Kisfaludy Anett is eredményes volt Pálos-Bognár Barbara bejátszását követően. A vendégcsapat a 9. percben talált először a kapunkba, míg a 17. percben is mindössze két találatnál járt a DKKA. Janurik Kinga bravúrja mellett, Szvetlana Gridnyeva jó szokásához híven hétméterest hárított, így negyed órát követően 6:1-re vezettünk. Emberelőnyben ellenfelünk zsinórban négy találatot jegyzett, amivel egy gólra olvadt az előnyünk. A félidő hátralévő tíz percében azonban a vendégek egy akciógólt szereztek, míg Kovács Anna, majd Mariama Signaté szerzett egymás után két átlövésgólt (11:6). A 12:7-es félidei állást követően Klivinyi Kinga és Katarina Krpez volt eredményes, ezzel hét találatra növelve előnyünket. A DKKA ugyan többször is felzárkózott négy gólra, de jól működő védekezésünknek, és az ismételten remeklő Janurik Kingának köszönhetően a 46. percre visszaállt a hatgólos különbség (20:14). Hét mezőnyjátékossal támadó ellenfelünktől több ízben is labdát szereztünk, amit követően előbb Katarina Krpez a félpályáról, majd Klivinyi Kinga a saját kilenceséről lőtt az üres kapuba. A hajrában szerepet kapó Oguntoye Viktória ziccert, majd hétméterest hárított, míg a mérkőzés utolsó találatát Nick Viktória szerezte (26:18). A két nyert mérkőzésig tartó párharc második felvonására szerdán kerül sor Dunaújvárosban. A szerdai mérkőzésére a találkozó napján, a helyszínen lehet jegyet vásárolni. Pénztárnyitás a mérkőzés kezdete előtt 2 órával. Elővételben jegyvásárlásra nincs lehetőség.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Serdülő lányaink a bajnokság rájátszásában szoros első félidőt követően nem bírtak a KNKSE-Kecskeméti SI csapatával. Országos elődöntőben szereplő U13-as csapatunk egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a hétvégét. NB II-es csapataink a Batthyány Tornacsarnokban mindkét korosztályban nyerni tudtak a Szigetszentmiklós NKSE csapata ellen, míg Bp. I. osztályú együttesünk vereséget szenvedett a Csanádi KSI csapata ellen és 3. a bajnokságban.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. május 7. csütörtök
 
OSB rájátszás | KNKSE-Kecskeméti SI - ÉRD 26:16 (13:11)
 
 
2015. május 8. péntek
 
NB I Felnőtt 3. helyért | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 26:18 (12:7)
 
 
2015. május 9. szombat
 
U13 alsóház | ÉRD 2 - Kóka KSK 
U13 alsóház | Dunakszi Kinizsi USE - ÉRD 2
 
U13 országos elődöntő | Kisteleki Kézilabda Klub - ÉRD 9:21 (5:12)
U13 országos elődöntő | Szeged KKSE - ÉRD 22:15 (14:9)
 
 
2015. május 10. vasárnap
 
NB II Junior | ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 48:20 (23:11)
 
NB II Felnőtt | ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 35:27 (20:13)
 
BP. I. o. | ÉRD III - Csanádi KSI SE 22:27 (11:15)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A bronzcsata újrajátszott mérkőzésén az első negyed órában mindössze egy gólt kapva, a szünetre ötgólos előnnyel vonulhattunk. A második játékrészben növeltük előnyünket, és végül 26:18-as győzelmet arattunk a ÉRD Arénában.
 
A szerdán félbeszakadt bronzcsata első, a szezon utolsó hazai mérkőzésén Mariama Signaté szerezte a mérkőzés első találatát, és ezáltal a vezetést is csapatunknak a 7. percben. Szekeres Klára és Mariama Signaté már az első percekben áthatolhatatlan falként tornyosult a vendégek átlövői elé, és Janurik Kinga bravúrosan védett. Újabb kivédekezett vendég támadást követően Klivinyi Kinga passzából Kisfaludy Anett növelte az előnyünket (2:0). Ellenfelünk a 9. percben szerezte első találatát, ráadásul Bulath Anita hétméteresből sem tudott túljárni Szvetlana Gridnyeva eszén. Támadásban előbb egy remekül kijátszott figura végén Pálos-Bognár Barbara maradt üresen a hatos vonalon, majd Schatzl Nadine egy kipattanót összeszedve ejtett a kapuba, ezzel ötgólosra növelve előnyünket az első negyed óra végére (6:1). Ellenfelünk két perccel később talált másodszor a kapunkba, és emberelőnyben még háromszor eredményesek voltak a vendégek (6:5).  Ezt követően azonban remek védekezésünk mellett támadásban is eredményesen játszottunk, ennek köszönhetően hat találatunkra egyetlen dunaújvárosi gól volt a válasz (12:6). Hétméteresből ugyan szépített ellenfelünk, de a szünetre így is ötgólos előnnyel mehettünk. (12:7).
A szünetet követően ott folytatták lányaink, ahol abbahagyták. Védekezésben jól zártunk, Janurik Kinga bravúrosan védett, így Katarina Krpez és Klivinyi Kinga révén növelni tudtuk az előnyünket (14:7). Ugyan ellenfelünk többször is faragott hátrányából, de remekül megkomponált támadások végén, és Katarina Krpez révén hétméteresből is eredményesek voltunk, ezzel megtartva 6 gólos előnyünket. Lányaink a közönség biztatásával a hátuk mögött emberhátrányban sem adták négy gól alá a vezetést, ráadásul fél percen belül előbb Mariama Signaté szerzett újabb átlövés gólt, majd egy labdaszerzést követően Katarina Krpez lőtt félpályáról az üres kapuba, visszaállítva ezzel a hétgólos különbséget (22:15). A mérkőzésen szenzációsan védő Janurik Kingát a hajrában Oguntoye Viktória váltotta, és kapusunk előbb egy ziccert, majd egy hétméterest is hárított. Klivinyi Kinga a saját kilenceséről vette be az üresen maradt dunaújvárosi kaput, míg a találkozó utolsó találatát Nick Viktória szerezte beállítva a 26:18-as végeredményt. A két nyert mérkőzésig tartó párharc második felvonására szerdán kerül sor Dunaújvárosban.
 
 
 
 
Csapatunk szerdán a szezon utolsó, és legfontosabb mérkőzésén lép pályára az ÉRD Arénában. A jegyek kaphatóak a mérkőzésre, illetve a megváltott bérletek érvényesek a szerdai találkozóra!
 
NB I 3. helyért - 1. mérkőzés
ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
 
Időpont: 2015. május 6. szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak a mérkőzésekre 8-21 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek az április 28-ai bajnoki elődöntőre is ÉRVÉNYESEK! 
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
Díjmentes kísérő: 750 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 15:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
2015. május 6. szerda
 
NB I Felnőtt 3. helyért | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
 
 
2015. május 7. csütörtök
 
OSB rájátszás | Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. (6000 Kecskemét, Tóth László sétány 2.)
16:00 KNKSE-Kecskeméti SI - ÉRD
 
 
2015. május 8. péntek
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD Aréna
17:30 ÉRD - Fehérvár KC
 
NB I Ifjúsági rájátszás | ÉRD Aréna
19:30 ÉRD - Fehérvár KC
 
 
2015. május 9. szombat
 
U13 országos elődöntő | Algyő Sportcsarnok (6750 Algyő, Sport u. 5.)
12:00 Kisteleki Kézilabda Klub - ÉRD
15:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
 
2015. május 10. vasárnap
 
U13 alsóház | Dömsödi Sportközpont (2344 Dömsöd, Széchenyi u. 9/c)
12:00 ÉRD 2 - Kóka KSK
14:00 Dunakszi Kinizsi USE - ÉRD 2
 
NB II Junior | Batthyány Tornacsarnok, Érd
11:00 ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE
 
NB II Felnőtt | Batthyány Tornacsarnok, Érd
13:00 ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE
 
BP. I. o. Női | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - Csanádi KSI SE
 
 
 HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk az egymást követő negyedik szezonjában is a bronzéremért küzdhet a bajnokságban, miután a bajnokság elődöntőjének második mérkőzésén négygólos vereséget szenvedtünk a Győri Audi ETO KC csapatától.
A két csapat első elődöntős mérkőzéséhez hasonlóan a találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. Mariama Signaté találatával a 11. percben még nálunk volt az előny, azonban a következő gólunkat tíz minutummal később szerezte Sara Vukcevic. Ellenfelünk így technikai hibáinkat kihasználva ötgólos előnyre tett szert (5:10). Kovács Anna átlövésgóljával három találatra sikerült felzárkóznunk, ráadásul Szvetlana Gridnyeva a játékrész hajrájában már a második győri hétméterest hárította. Katarina Krpez előbb egy büntetőt váltott gólra, majd szélről is eredményes volt, de a félidő újabb vendég hétméteressel, és 9:15-ös eredménnyel zárult. A szünetet követően Mariama Signaté és Pálos-Bognár Barbara találataival csökkentettük a különbséget, míg Janurik Kinga remek védésekkel óvta meg kapunkat a góloktól (11:16). A második játékrész közepére már csak négy találat volt a hátrányunk, ráadásul Szvetlana Gridnyeva újabb büntetőt hárított, azonban közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz. Zsinórban négy ETO találatnak köszönhetően az utolsó tíz percre 15:23-as állásnál fordultunk. A találkozó hátralévő részében azonban ellenfelünk mindössze kétszer volt eredményes, míg Sara Vukcevic egymaga háromszor is a kapuba talált. A 21:25-as végeredményt Mester Nóra értékesített hétméterese állította be. A bajnoki fináléba, így a Győri Audi ETO KC csapata jutott be, míg csapatunk a Dunaújvárosi Kohász KA ellen lép pályára a bronzéremért. A 3. helyért vívott párharc első találkozójára május 6-án szerdán kerül sor az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek az Aréna jegypénztárában kaphatóak, a megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a május 6-ai bajnoki bronzmérkőzésre is ÉRVÉNYESEK!
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
Hétközben NB I-es utánpótlás csapataink Siófokra látogattak. Ifjúsági együttesünknek szoros mérkőzésen nem sikerült a pontszerzés, míg junior csapatunk végig kiélezett találkozón szerzett egy pontot. Serdülő lányaink a rájátszásban nem bírtak a Euronovex USE csapatával. A hét utolsó napján NB II-es csapataink Vecsésen tudtak nyerni mindkét korosztáyban, míg Bp. I. osztályú együttesünk kilencgólos győzelmet aratott a Kőbánya SC ellen. Gratulálunk!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. április 28. kedd
 
NB I Felnőtt elődöntő | ÉRD - Győri Audi ETO KC 21:25 (9:15)
 
 
2015. április 29. szerda
 
NB I Ifjúsági rájátszás | Siófok KC-Galerius Fürdő - ÉRD 28:24 (14:12)
 
NB I Junior rájátszás | Siófok KC-Galerius Fürdő - ÉRD 24:24 (15:12)
 
 
2015. ápriliss 30. csütörtök
 
OSB rájátszás | ÉRD - Euronovex USE 24:31 (10:20)
 
 
2015. május 3. vasárnap
 
NB II Junior | Vecsés SE - ÉRD 29:31 (18:16)
 
NB II Felnőtt | Vecsés SE - ÉRD 27:34 (15:17)
 
BP. I. o. | Kőbánya SC - ÉRD 14:23 (7:12)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink