Utánpótlás hírek

2018. december 13. 12:10
Az NBII-ben szereplő csapatunk egy-egy győzelmet és vereséget, míg az ifjúsági korosztály értékes idegenbeli döntetlent ért el a legutóbbi fordulókban.
2018. december 10. 08:28
Két tehetséges játékosunk, Berényi Kira és Vajda Szonja is bekerült a magyar serdülő válogatott bő keretébe és részt vehettek a nemzeti csapat legutóbbi összetartásain.
2018. december 7. 08:22
Második korosztályos bajnoki fordulójukat játszották november 25-én az ÉRD U10-es csapatai
2018. november 29. 11:33
Ifjúsági csapatunk legyőzte a Budaörst legutóbbi mérkőzését, az U14-esek pedig a Szombathely elleni győzelmük mellett mindössze egy góllal kaptak ki az ETO-tól és
2018. november 22. 15:35
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program (SKUP) több mint száz diákja vette birtokba egy napra az Érd Arénát.
2018. november 20. 19:11
A Suli Kézilabda Utánpótlás Programban (SKUP) részt vevő iskolások közös tornáját rendezték meg az Érd Arénában. Hamarosan még több képpel jelenetkezünk az eseményről!
2018. november 20. 08:21
Harmadik korosztályos bajnoki fordulójukat játszották november 17-én az ÉRD U11-es csapatai Alsónémediben. Lányaink négy mérkőzésükből hármat is megnyertek!
2018. november 16. 15:10
Utánpótlás-csapataink és az NBII-esek eredményei a közelmúltból.
2018. október 31. 11:12
A TFSE-t és az Alba Fehérvárt is legyőzték lányaink az Ifjúsági I. osztályú bajnokságban, NBII-es csapatunk mérlege pedig egy győzelem és egy vereség.
2018. október 31. 09:45
Utánpótlás csapataink nem töltötték kézilabda nélkül a hosszú hétvégét: Dunaújvárosban vettek részt az Üstökös Kupán
2018. október 24. 10:58
Első korosztályos mérkőzéseit játszották az ÉRD U11-es és U10-es csapatai.
2018. október 18. 09:30
Idegenben is mindkét mérkőzését megnyerte U14-es csapatunk a hétvégén. Eközben az NBII-es és az Ifjúsági II-es csapat az Érd Arénában állt helyt.
2018. október 5. 09:20
Egy győzelem és egy döntetlen az érdi lányok mérlege az U14-es gyermekbajnokság hétvégi fordulójában.
2018. június 14. 06:44
Hagyományainkhoz híven felnőtt és utánpótlás együtteseinkkel, szurkolóinkkal, és idén először amatőr felnőtt és gyerek szakosztályunk tagjaival búcsúztattuk a szezont az ÉRD Arénában. 
2018. június 6. 22:00
Szombaton Bugyin került megrendezésre a VI. Final24. Az eseményen Pest megye felnőtt együttesünk is érdekelt volt, hiszen a bajnokság folyamán 100%-os mérleggel a döntőig menetelt ifjúsági csapataink tagjaiból álló alakulatunk.
2018. június 4. 13:34
Pest megye felnőtt csapatunk a dobogó második helyét szerezte meg a bajnokság küzdelmeiben hétvégén. A magyar, szerb és svéd válogatott játékosainkkal soraiban kvalifikálta magát a decemberi Európa-bajnokságra.
2018. június 1. 05:49
Klubunk 2016 nyara óta az utánpótlás felmérés keretein belül rögzíti fiataljaink kézilabda specifikus adatait. A tavaszi, szezonzáró felmérésre a hét elején került sor az ÉRD Arénában. 
2018. május 30. 15:16
U13 II. osztályban szereplő csapatunk a Gyermekbajnokság LU13 2. osztályának felsőházában ezüstéremmel zárta a bajnokság küzdelmeit.
2018. május 29. 16:48
Május 18-21. között került megrendezésre a VI. Pünkösdi Utánpótlás Kézilabda Torna Kecelen. A négynapos megmérettetésen U11-es és U13 I. osztályú csapataink vettek részt. Korosztályos lányaink remekül szerepeltek, hiszen U11-es lányaink bronzéremmel zárták a tornát, míg U13-as alakulatunk a 4. helyen végzett. A helyezések mellett két egyéni elismerésnek is örülhettünk, hiszen a fiatalabb korosztályban Kapu Zsófit, az idősebbeknél pedig Vajda Szonját jutalmazták különdíjjal.
2018. május 28. 13:10
Pest megye felnőtt együttesünk szombaton a Kántor Anikó SE ellen játszik bajnoki döntőt, míg U11-es lányaink két mérkőzésen lépnek pályára a hétvégén.
2018. május 28. 08:40
A szezon utolsó mérkőzésén NB I-es felnőtt csapatunk 29:21-es győzelmet ért el a Budaörs Handball együttese ellen. A találkozó után lányaink nyakába kerültek a bajnoki bronzérmek.
2018. május 24. 19:44
Klubunk a 2017/2018-as szezon ünnepélyes évzáróját június 13-án, szerdán 18:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!
2018. május 21. 14:02
A 2017/2018-as szezon utolsó mérkőzésén a Budaörs Handball együttese ellen lép pályára felnőtt csapatunk az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna recepcióján és az ÉRD Aréna weboldalán. A találkozó végén bérletes szurkolóink, és azok között akik elővételben megvették a jegyüket kisorsoljuk a játékosok mezeit. Ne maradj le a mérkőzésről és az értékes ereklyékről!
2018. május 21. 10:26
A serdülő III. osztályú bajnokság déli csoportjának utolsó mérkőzésén húsz góllal győztek lányaink a Budai Farkasok KK együttese ellen, így ezüstérmesként zárták a szezont.

Támogatóink

Médiapartnereink