NBI

A bajnokság hatodik mérkőzésén együttesünk 14:45-ös vereséget szenvedett a NEKA korosztályos csapatától. 
 
A hétvégi felkészülési torna után szerdán már bajnoki mérkőzésen léptek pályára ifjúsági lányaink. A mérkőzést nem kezdte jól csapatunk, hiszen a tizennegyedik percben Landi Gabriella szerezte első találatunkat (1:13). Király Réka négy percen belül három hétméterest is értékesített, mellyel 4:16-ra alakult az állás. Az első játékrész hajrájában Berta Réka betörésből és átlövésből is eredményes volt, így 6:22-es eredménnyel ért végét a félidő. A második harminc perc elején a vendégek találatára Landi Gabriella válaszolt, ezt követően viszont ellenfelünk zsinórban hatszor talált be hálónkba (7:30). A félidő derekán Kóka Mariann kétszer akcióból talált a kapuba, majd Landi Gabriella értékesítette a megítélt büntetőt, így 10:35 állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. A hajrában Kincses Janka, majd egy perccel később Kovács Barbara jegyzett gólt a 14:45-ös végeredménnyel záruló összecsapáson.
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 

Vasárnap újra az ÉRD Arénában lép pályára csapatunk. A bajnokságban az MTK Budapest együttesét fogadjuk hazai pályán. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 6. forduló
ÉRD – MTK Budapest
 
Időpont: 2016. október 30., vasárnap 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek a találkozóra hétfőtől kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A 2016/2017-es szezonra bérletek már nem kaphatóak! Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. október 26., szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - NEKA
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - NEKA
 
2016. október 27., csütörtök
 
KSB leány | 'Rábcatorok' Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
15:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
2016. október 28., péntek
 
Pest megyei női junior | Dömsödi Sportközpont (2344 Dömsöd, Széchenyi u. 9/c)
18:00 Dömsödi USE - ÉRD
 
2016. október 30., vasárnap
 
OSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
12:00 ÉRD 2 - DAC
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - MTK Budapest
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - MTK Budapest
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - MTK Budapest
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Felnőtt csapatunk a múlt hét közepén kiélezett mérkőzésen döntetlent játszott a Debrecen csapatával, míg vasárnap 30:26-os győzelmet ért el az Issy Paris Hand együttese ellen az EHF-Kupa második selejtezőkörének első mérkőzésén.

A válogatott hét után, a bajnokság 5. fordulójában a DVSC-TVP otthonában vendégszerepelt csapatunk. A találkozón egy kivédekezett hazai támadás után gyors ellenakció végén Mireya González Álvarez juttatta vezetéshez csapatunkat, majd ugyancsak egy ellentámadás végén Kisfaludy Anett góljával 1:2-nél újra nálunk volt az előny. Negyed óra elteltével 8:5-re vezetett ellenfelünk, de három perccel később Fekete Bozsana egy, illetve Katarina Krpez Slezak két góljával döntetlen volt az állás (8:8).  A 22. percben Kisfaludy Anett labdaszerzése után az üres debreceni kapuba talált be saját kilences vonaláról, 10:12-re alakítva az állást, a szünetben végül 13:13-as döntetlen állt a Hódos Imre Sportcsarnok kijelzőjén. A fordulást követően ellenfelünk akcióból kilenc percig nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, míg Mireya González Álvarez háromszor is eredményes volt ez időszak alatt (14:16). A hazai csapat 17:17-nél egyenlített, és egészen 20:20-ig fej-fej mellett haladt a két csapat. Majd ellenfelünk az 58. percre kétgólos előnyre tett szert, de lányaink jól koncentráltak a végjátékban és Mireya González Álvarez, illetve Katarina Krpez Slezak találataival a mérkőzés vége előtt 23 másodperccel egyenlítettünk. Az utolsó hazai támadást kivédekezte csapatunk, így együttesünk 22:22-es döntetlent játszott a DVSC-TVP otthonában.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Négy nappal a debreceni bajnoki mérkőzés után, az EHF-Kupa második selejtezőkörének első mérkőzésén az Issy Paris Hand együttesét fogadtuk az ÉRD Arénában. A találkozón egy kivédekezett vendég akciót követően Katarina Krpez Slezak gyors ellentámadás végén szerezte első találatunkat, majd Klivinyi Kinga átlövésgóljával 2:2 volt az állás. 3:5 után ellenfelünk tíz percig nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így előbb a 14. percben egyenlítettek lányaink, majd zsinórban újabb hat találatot szerezve 11:6-ra vezettünk a játékrész utolsó tíz percére fordulva. Az Issy Paris három találatot ledolgozott hátrányából a félidő hátralévő részében, de a szünetre 13:10-es vezetéssel vonultunk pihenőre. A fordulást követően Klivinyi Kinga és Andjela Bulatovic góljaival szemben ellenfelünk ötször volt eredményes, így a 37. percben 15:15-re alakult az állás. Klivinyi Kinga betörés után szerzett találatával egy támadással később ismét csapatunk vezetett, sőt a párharc első mérkőzésének utolsó tizenöt percére fordulva 23:18-ra vezettünk. Ötgólos előnyünkből a mérkőzés végére négyet megőrzött csapatunk, így 30:26-os eredménnyel vágunk neki a vasárnapi párizsi visszavágónak. Hajrá ÉRD!
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink számára a hét közepén nem sikerült a pontszerzés a DVSC otthonában. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a Szombathelyi KKA együttesével, míg az országos serdülő bajnokságban ÉRD 2-es lányaink a Százhalombattai VUK SE ellen nyertek idegenben. U13-as csapataink közül ÉRD 2003-as lányaink mind a két mérkőzésüket megnyerték a hétvégén, míg ÉRD 2003-as együttesünk egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hetet. Pest megye junior lányaink az FSZSE-től szenvedtek vereséget, a Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a Hort SE II ellen tudott nyerni. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. október 12., szerda
 
NB I Ifjúsági | DVSC-TVP - ÉRD 36:24 (18:12)
NB I Junior | DVSC-TVP - ÉRD 37:24 (16:13)
 
NB I Felnőtt | DVSC-TVP - ÉRD 22:22 (13:13)
 
2016. október 13., csütörtök
 
KSB leány | ÉRD - Szombathelyi KKA 20:38 (9:15)
 
2016. szeptember 30., péntek
 
OSB leány | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2 16:29 (13:13)
 
Pest megyei női junior | ÉRD - FSZSE 26:37 (12:15)
 
2016. október 16., vasárnap
 
U13 Kovács László régió B csoport | Budakalászi SC - ÉRD 2004 26:9 (16:5)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2003- Pilisvörösvári KSK 29:6 (16:2)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2004 - Pilisvörösvári KSK 17:13 (9:5)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2003 - Szentendrei NKE 41:6 (24:3)
 
Budapest Női felnőtt | ÉRD II - Hort SE II 35:23 (18:12)
 
EHF-Kupa | ÉRD - Issy Paris Hand 30:26 (13:10) 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Ifjúsági csapatunk a bajnokság ötödik fordulójában 36:24-es vereséget szenvedett a DVSC ifi együttesétől. 
 
A szezon ötödik mérkőzésén Király Réka juttatta előnyhöz csapatunkat az első percben, majd Merő Dóra háríott büntetőt egy minutummal később. 5:5-ig felváltva estek a találatok, Landi Gabriella és Urbányi Sára góljaira is volt válasza ellenfelünknek. A 16. percben 9:9-es döntetlen után zsinórban négy debreceni találat született (13:9). A félidő utolsó harmadában hiába talált a kapuba Király Réka, Landi Gabriella és Csamangó Dorina is, ellenfelünk így is növelni tudta előnyét a szünetig (18:12). A fordulást követően Berta Réka és Landi Gabriella góljaival csökkentettük hátrányunkat, hiszen ellenfelünk a félidő első öt percében nem tudta bevenni Merő Dóra kapuját. 18:14 után nyolc hazai találatra Landi Gabriella egy értékesített hétméterese volt a válaszunk, így 26:15-re alakult az állás a 43. percre. Kóka Mariann és Sömjén Klaudia góljaival kilenc találatra megközelítettük a hazai együttest, de közelebb nem sikerült férkőznünk a Debrecenhez (29:20). A találkozó utolsó két gólját egyaránt lányaink szerezték Kovács Barbara és Kóka Mariann révén, a 36:24-re végződő találkozón.
 
 
 
Korosztály: 
A bajnokság ötödik fordulójában junior együttesünk 37:24-es vereséget szenvedett a DVSC korosztályos csapatától. 
 
Másfél hét szünet után a DVSC otthonában folytatták a bajnokság küzdelmeit junior lányaink. A mérkőzésen Illés Virág beállóból szerzett vezetést együttesünknek, de utána 5:4-ig fej-fej mellett haladt a két csapat. Ezt három hazai találat követett, majd Németh Patricia talált akcióból a kapuba, 8:5-re alakítva az állást. A félidő utolsó tíz percére fordulva Illés Virág, Plesztovits Alexa és Bernát Dorina egymás után volt eredményes, így egy találatra megközelítettük a DVSC-t. Az egyenlítés nem sikerült, ráadásul a játékrész hajrájában a hazaiak két góllal növelték előnyüket. A 16:13-as félidei eredmény után, a második harminc perc elején hat debreceni gólra egy Reizinger Sára átlövésből szerzett találat volt a válaszunk, így a 38. percben 22:14 állt az eredményjelzőn. Németh Zsófia hárított hétméterese ellenére tíz gólra nőtt a hátrányunk, hiába volt eredményes Plesztovits Alexa beállóból két ízben is (28:18). A hajrában Németh Patrícia betörésből, Bernát Dorina pedig a jobbszélről talált a kapuba, majd Plesztovits Alexa értékesítette negyedik büntetőjét, mellyel beállította a 37:24-es végeredményt.
 
 
 
Korosztály: 

Csapatunk végletekig kiélezett mérkőzésen 22:22-es döntetlent játszott a DVSC-TVP együttese ellen. 

 
A válogatott hét után a Hódos Imre Sportcsarnokban lépett pályára csapatunk a DVSC-TVP vendégeként. Az 5. forduló mérkőzésén egy kivédekezett hazai akciót követően gyors lerohanás végén Mireya González Álvarez juttatta vezetéshez csapatunkat. Ugyancsak egy ellentámadás után Kisfaludy Anett góljával 1:2-nél nálunk volt az előny, ezt három hazai találat követett, majd Szabó Laura értékesített hétméterest (4:3). A 9. percben Andjela Bulatovic betörésből egalizált, de kimaradt helyzeteink miatt előnyre nem tudtak szert tenni lányaink, negyed óra elteltével 8:5-re vezetett ellenfelünk. Három minutummal később Fekete Bozsana egy, illetve Katarina Krpez Slezak két góljával egyenlő állás állt az eredményjelzőn (8:8). A játékrész utolsó tíz percéhez érkezve Mariama Signaté talpról volt eredményes, mellyel átvettük a vezetést (8:9). Kisfaludy Anett labdaszerzése után, az üres debreceni kapuba talált be saját kilences vonaláról, 10:12-re alakítva az állást. A hajrára fordulva a büntetővonalról Csáki Viktória nem tudta bevenni Gridnyeva Szvetlana kapuját, de ellenfelünk három akciógólt szerzett, majd Mireya González Álvarez jegyezte a játékrész utolsó találatát, így 13:13-as döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. 
A fordulást követően ismét spanyol jobbátlövőnk volt eredményes két ízben is, ezzel kétgólos előnyre tettünk szert. Ellenfelünk akcióból kilenc percig nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, ezalatt Mireya González Álvarez betörésből megszerezte harmadik találatát is ebben a játékrészben (14:16). A harcos és rendkívül izgalmas mérkőzésen a 43. percben ismét egyenlő volt az állás, miközben Janurik Kinga hatalmas bravúrral ziccert hárított. Kapusunk újabb nagyszerű védése után, ellentámadás végén a befutó Katarina Krpez Slezak Klivinyi Kinga bejátszását váltotta gólra, mellyel 17:18-ra vezettünk. 18:18 után Kisfaludy Anett talált a kapuba beállóból, majd Gridnyeva Szvetlana hárított büntetőt, de az utolsó nyolc percre fordulva újra egyenlő volt az állás (20:20). A következő percekben a debreceniek kétszer vették be kapunkat, így az 59. percben 22:20 volt az eredmény. Lányaink koncentrált végjátékban Mireya González Álvarez és Katarina Krpez Slezak találataival a mérkőzés vége előtt 23 másodperccel egyenlítettek. Végül az utolsó hazai támadást kivédekezte csapatunk, a 22:22-es végeredménnyel záruló összecsapáson. Együttesünk négy nap múlva, vasárnap az EHF-Kupa második selejtezőkörének első mérkőzésén az Issy Paris Hand csapata ellen lép pályára az ÉRD Arénában. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A megváltott BÉRLETEK és VIP bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK!
 

Csapatunk a bajnokság soron következő fordulójában a DVSC-TVP otthonában vendégszerepel, míg vasárnap az EHF-Kupa második selejtezőkörének első mérkőzésén az Issy Paris Hand együttesét fogadjuk az ÉRD Arénában. A vasárnapi mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK!

 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 5. forduló
DVSC-TVP - ÉRD
 
Időpont: 2016. október 12., szerda 20:30
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter
 
A junior találkozó 14:00, a ifjúsági mérkőzés 16:00-kor kezdődik!
 
 
 
 
EHF-Kupa 2. selejtezőkör - 1. mérkőzés
ÉRD - Issy Paris Hand
 
Időpont: 2016. október 16., vasárnap 15:30
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Roberto Scevola (ITA), Tal Alperan (ITA)
EHF delegátus: Arijana Vojic (BIH)
 
Szurkolói információk
 
A találkozóra jegyek október 10-től, hétfőtől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK!
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak: 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. október 12., szerda
 
NB I Junior | Hódos Imre Sportcsarnok
14:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
NB I Ifjúsági | Hódos Imre Sportcsarnok
16:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Hódos Imre Sportcsarnok
20:30 DVSC-TVP - ÉRD
 
2016. október 13., csütörtök
 
KSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:30 ÉRD - Szombathelyi KKA
 
2016. október 14., péntek
 
OSB leány | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
14:30 Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2
 
Pest megyei női junior | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:30 ÉRD - FSZSE
 
2016. október 16., vasárnap
 
U13 Kovács László régió B csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:00 Budakalászi SC - ÉRD 2004
10:00 ÉRD 2003- Pilisvörösvári KSK
12:00 ÉRD 2004 - Pilisvörösvári KSK
14:00 ÉRD 2003 - Szentendrei NKE
 
EHF-Kupa | ÉRD Aréna
15:30 ÉRD - Issy Paris Hand
 
Budapest Női felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
18:45 ÉRD II - Hort SE II
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A bajnokság negyedik fordulójában junior együttesünk 23:33-as vereséget szenvedett az FTC korosztályos csapatától. 
 
A Vác és a Kisvárda ellen megnyert mérkőzéseket követően a Ferencváros együttesét fogadták az ÉRD Arénában junior lányaink. A találkozón első találatunkat Plesztovits Alexa szerezte büntetőből, majd Bernát Dorina volt eredményes szélről, mellyel hét perc után 2:2 volt az állás. A vezetést nem tudtuk átvenni, de az első negyedóra végéig fej-fej mellett haladt a két csapat (5:6). Ezt követően három perc alatt négyszer vette be kapunkat az FTC (5:10), de lányaink koncentráltan játszottak, és zsinórban négyszer voltak eredményesek, miközben Németh Zsófia büntetőt is hárított, így húsz perc elteltével ismét egy gól volt a különbség a két csapat között (9:10). 12:12-nél Reizinger Sára átlövésgóljával egyenlítettünk, de a játékrész hajrájában négy zöld-fehér találatra nem volt válaszunk (12:16). A fordulást követően Németh Zsófia három percen belül két hétméterest is védett, így Reizinger Sára, Illés Virág és Plesztovits Alexa góljaival 15:17-re alakult az eredmény. A folytatásban Plesztovits Alexa értékesített hétméterese után újra egyetlen gól volt a hátrányunk, de a következő percekben ellenfelünk egymás után ötször vette be kapunkat (17:23). Pigler Nikolett és Reizinger Sára találatai ellenére az utolsó tíz percre kilencgólosra nőtt a hátrányunk, és Németh Zsófia hiába hárította a negyedik ferencvárosi büntetőt is a mérkőzés hajrájában, csapatunk nem tudta megszerezni harmadik győzelmét a bajnokságban (23:33).
 
 
 
Ifjúsági csapatunk a bajnokság negyedik fordulójában 18:57-es vereséget szenvedett az FTC együttesétől. 
 
A szezon negyedik mérkőzését nem kezdték jól lányaink az ÉRD Arénában a zöld-fehérek ellen, ellenfelünk négyszer is eredményes volt, mire első találatunkat megszerezte Kóka Mariann. Landi Gabriella és Kovács Barbara is akcióból vette be ellenfelünk kapuját, de támadásainkban technikai hibákat vétettünk, melyet a vendégcsapat kihasznált és gyors lerohanásgólokat szerzett (3:13). Landi Gabriella és Király Réka is góllal fejezte be két egymást követő támadásunkat, majd Merő Dóra büntetőt is hárított, de ellenfelünk így is növelte előnyét (6:20). A 9:26-os félidei eredményt követően a második játékrész elején Zsigmond Andrea egyszer, míg Király Réka kétszer is a kapuba talált, de ezt hét ferencvárosi gól előzött meg, így 38 perc elteltével 12:34 állt az eredményjelzőn. Lányaink küzdöttek, de hátrányukat nem tudták csökkenteni, hiába értékesített Berta Réka egy hétméterest és szerzett gólt betörésből is (17:46). Csapatunk utolsó találatát Guruz Panna szerezte a 18:57-es végeredménnyel záruló mérkőzésen.
 
 
 

NB I-es felnőtt csapatunk a bajnokság harmadik fordulójában idegenben, Kisvárdán nyert mérkőzést, három nappal később pedig óriási csatában az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen sikerült itthon tartani a bajnoki pontokat.

A sűrű bajnoki szezonrajt harmadik mérkőzésén a Kisvárda Master Good SE otthonában léptek pályára lányaink szerda délután. A találkozót remekül kezdte csapatunk, Gridnyeva Szvetlana előbb büntetőt hárított, majd Katarina Krpez Slezak, Yulia Khavronina és Klivinyi Kinga góljaira egy hazai válasz érkezett, így hét perc elteltével 1:3-ra vezettünk. 3:6-os állás után a játékrész középső harmadában tovább növeltük előnyünket, hiszen a Kisvárda akcióból tíz perc alatt nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, míg lányaink ez időszak alatt hatszor is a kapuba találtak (4:13). Kilencgólos vezetésünket a szünetig megőriztük (9:15), majd a második játékrész elején Szabó Laura értékesített hétméteresével már tíz gól volt az előnyünk (8:18). A 38. percben Gridnyeva Szvetlana újabb büntetőt védett, de a hazai csapat felzárkózott hat találatra (14:20). Katarina Krpez Slezak hétméteresből és akcióból volt eredményes, Mireya Gonzalez Álvarez pedig átlövésből vette be a hazaiak kapuját, így ismét nyolc találattal vezettünk a mérkőzés vége előtt hét perccel. A hajrában a hazaiak ledolgoztak hátrányukból, de a mérkőzés utolsó találatát Barján Bianka szerezte, beállítva a 22:28-as végeredményt.
 
Három nappal a kisvárdai mérkőzést követően az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét fogadtuk a telt házas ÉRD Arénában. A találkozó első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd három vendég találatra nem volt válaszunk (2:5). A 8. percben Gridnyeva Szvetlana kapuját Szucsánszki Zita nem tudta bevenni a büntetővonalról, és Mariama Signaté és Mireya González Álvarez találataival 4:5-re felzárkóztunk. 13 perc elteltével 5:10 volt az állás, de szurkolóink biztatása közepette lányaink keményen harcoltak, és Klivinyi Kinga, Mariama Signaté valamint Katarina Krpez Slezak révén zsinórban háromszor találtunk a zöld-fehérek kapujába (8:10). 11:15-nél ismét négy gól volt hátrányunk, de Katarina Krpez Slezak három percen belül háromszor vette be Bíró Blanka kapuját, így egy találatra felzárkóztunk a 26. percre (14:15). A szünetre újra négy gól volt a különbség az FTC javára (15:19), majd a fordulás után Mireya Gonález Álvarez átlövésből egymás után kétszer is a hálóba talált, de hátrányunk nem csökkent három gólnál kevesebbre. Majd Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez átlövésgóljaival a 43. percben egyetlen találatra faragtuk a különbséget (23:24). Nagyszerű védőfalunk mögött Janurik Kinga kiválóan védte kapunkat, a játékrész közepén tizennégy perc alatt egy akciógólt kapott, így az 50. percben egy indítás után Katarina Krpez Slezak előbb egyenlített, majd egy perccel később Larissa Araújó találatával már vezetésünknek örülhettek szurkolóink (26:25). A kiélezett végjátékban ugyan még visszavette a vezetést az FTC, de a mérkőzés vége előtt egy perccel döntetlen volt az állás. A találkozó utolsó találatát Katarina Krpez Slezak szerezte jobbszélről, mellyel csapatunk megnyerte a mérkőzést a frenetikus hangulatú ÉRD Arénában (31:30).
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Utánpótlás csapataink is két-két mérkőzésen léptek pályára a héten. Kisvárdáról junior együttesünk elhozta a két pontot, míg hétvégén lányainknak nem sikerült a pontszezés az FTC ellen. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő lányaink a DKKA-val szemben maradtak alul, míg az országos serdülő bajnokságban induló ÉRD 2-es együttesünk legyőzte a DKKA III csapatát. Az U13-as bajnokságban induló ÉRD 2003-as és ÉRD 2004-es csapatunk is két-két mérkőzést vívtak szombaton. ÉRD 2003-as lányaink két győzelmet arattak, míg ÉRD 2004-es együttesünk egy pontot szerzett. Budapest bajnokságban induló ÉRD II-es csapatunk nem bírt a Kőbánya SC együttesével. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. szeptember 28., szerda
 
NB I Ifjúsági | Kisvárda Master Good SE - ÉRD 33:17 (19:8)
NB I Junior | Kisvárda Master Good SE - ÉRD 26:31 (14:22)
 
NB I Felnőtt | Kisvárda Master Good SE - ÉRD 22:28 (6:15)
 
2016. szeptember 29., csütörtök
 
KSB leány |Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 51:9 (26:3)
 
2016. szeptember 30., péntek
 
OSB leány |Dunaújvárosi FDKA III - ÉRD 2 10:26 (5:11)
 
2016. október 1., szombat
 
Kisiskolás bajnokság LU10 | Budaörs - ÉRD 14:17 (8:7)
Kisiskolás bajnokság LU10 | Pilisvörösvári KSK - ÉRD 7:11 (2:3)
 
U13 Kovács László régió B csoport | Budakalászi SC - ÉRD 2003 19:25 (10:11)
U13 Kovács László régió B csoport | Budai Farkasok KK - ÉRD 2004 14:8 (8:0)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2003 - Budai Farkasok KK 24:8 (15:5)
U13 Kovács László régió B csoport | Szentendrei NKE - ÉRD 2004 13:13 (6:5)
 
Budapest Női felnőtt | Kőbánya SC - ÉRD II 20:15 (10:8)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 18:57 (9:26)
NB I Junior | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 23:33 (12:16)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 31:30 (15:19)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink