NBI

A bajnokság 9. fordulójában ifjúsági együttesünk 46:14-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC korosztályos csapatától. 
 
A 2016-os év utolsó bajnoki mérkőzését nem kezdte jól ifjúsági csapatunk, hiszen a tizenharmadik percben Kovács Barbara szerezte első találatunkat (7:1). Az első játékrész utolsó harmadára fordulva Kóka Mariann vette be a győri kaput, mellyel 15:2-re alakult az állás. Az első játékrész hajrájában Berta Réka és Landi Gabriella akcióból volt eredményes, míg Király Réka a büntetővonalról talált a hálóba, így 25:5-ös eredménnyel ért végét a félidő. A második harminc perc elején a hazaiak góljára Király Réka válaszolt hétméteresből, majd Kincses Janka és Landi Gabriella volt eredményes két egymást követő támadásunkból, ezt követően viszont ellenfelünk zsinórban hétszer talált be hálónkba (34:8). A félidő derekán három minutum alatt Urbányi Sára, Király Réka és Kovács Barbara is akcióból talált a kapuba, így 35:11 állt az Audi Aréna Győr eredményjelzőjén. A hajrában Sömjén Klaudia, majd egy perccel később Kincses Janka jegyzett gólt a 46:14-es végeredménnyel záruló összecsapáson.
 
 
 
A bajnokság nyolcadik mérkőzésén ifjúsági együttesünk 27:23-as győzelmet ért el a Budaörs korosztályos csapata ellen. 
 
Ifjúsági csapatunk szerdán a Budaörs ellen lépett pályára a bajnokság 8. fordulójában. A találkozón Király Réka szerezte első találatunkat büntetőből, majd Kincses Janka betörésből alakította 2:1-re az állást. A 11. percben Merő Dóra hárított büntetőt, két támadásunkat Urbányi Sára és Király Réka is eredményesen fejezte be, mellyel 5:2-re vezettünk a 13. percben. Király Réka büntetőből is bevette a vendégek kapuját, Kóka Mariann pedig ziccerből nem hibázott (9:5). Az első játékrész hajrájában közelebb zárkózott a Budaörs, de a szünetre egygólos előnnyel vonulhattunk (13:12). A fordulás után egyenlítettek vendégeink, de Merő Dóra két perc alatt két hétméterest is fogott, így a vezetést nem tudta átvenni ellenfelünk. Urbányi Sára beállóból, Király Réka pedig szélről talált a kapuba, de minden gólunkra volt válasza a vendégcsapatnak. A 48. percben 20:20-nál még egyenlő volt az állás, de ezt követően egymás után három találatot szereztek lányaink, mellyel a mérkőzés hajrájára 23:20-as előnnyel érkeztünk. A találkozó utolsó perceiben eggyel növelni tudtuk előnyünket a 27:23-ra megnyert mérkőzésen. Gratulálunk!
 
 
 
Korosztály: 
Junior csapatunk a bajnokság nyolcadik fordulójában 33:27-es győzelmet ért el a Budaörs együttese ellen. 
 
A mérkőzésen Reizinger Sára juttatta vezetéshez csapatunkat, majd Németh Patrícia is a kapuba talált, de mindkét találatunkra volt válasza a vendégcsapatnak. 2:2 után lányaink zsinórban három gólt szereztek Márczy Tekla, Illés Virág és Czirják Orsolya révén, mellyel 5:2-re vezettünk. Ellenfelünk hét percig nem tudta bevenni Zsigmund Emese kapuját, míg csapatunk ötször volt eredményes ez idő alatt, így tizenöt perc elteltével 12:6-ra vezettünk. A játékrész utolsó tíz percére fordulva Németh Patrícia és Czirják Orsolya volt eredményes, mellyel tartottuk hatgólos előnyünket. A hajrában Németh Zsófia hétméterest védett, míg Bernát Dorina és Márczy Tekla is a kapuba talált a félidő utolsó perceiben (22:14). A fordulás után felváltva születtek a gólok, majd csapatunk zsinórban háromszor vette be a budaörsi kaput Wágner Virág, Plesztovits Alexa és Márczy Tekla révén (29:18). A 49. percben Németh Zsófia újabb büntetőt hárított, míg Plesztovits Alexa nem hibázott a büntetővonalról. Ágoston Nóra, Márczy Tekla és Németh Patrícia góljaival a mérkőzés hajrájára fordulva tíz találattal vezettünk a végül 33:27-re megnyert mérkőzésen. Gratulálunk!
Rovat: 
Korosztály: 

Az ÉRD Női Kézilabda Klub vezetősége az alábbi nyilatkozatot kívánja megosztani a kézilabdát szerető és tisztelő közönséggel.

 
Sajnálattal látjuk és tapasztaljuk, hogy a DVSC-ÉRD K&H női kézilabda liga 2016. október 12-én lejátszott mérkőzésén történt eseményekkel  kapcsolatban a DVSC Kézilabda Kft.  részéről megjelenő nyilatkozatok, közlemények olyan sajtó, és kommunikációs folyamatokat indítottak el, melyek a továbbiakban veszélyeztetik a női kézilabda mérkőzések biztonságos és megnyugtató megrendezését, valamint tovább fokozzák azt a hangulatot, hogy a mérkőzés egész ideje alatt  tapasztalható,  a közönség szélsőséges  elemeinek minősíthetetlen, rasszista, személyeskedő és trágár viselkedésére az igazságtól a legtávolabb álló okokat és indokokat keressenek.
 
A Magyar Kézilabda Szövetség Etikai és Fegyelmi Albizottsága Tekauer Norbert, ÉRD Kézilabda Klub elnök 2016. október 14-én kelt,  dr. Kocsis Máténak, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének írt levelére hivatkozással a mérkőzésen történteket alaposan, és mindenre kiterjedően megvizsgálta, -  megtekintve és meghallgatva a mérkőzésen több kameraállásból  felvett kép,- és hanganyagot is -  és  hozta meg azon döntését, melyről a közvélemény is értesülhetett, vagyis, hogy a DVSC Kézilabda Kft.-t a mérkőzésen a nézők egy csoportjának  trágár, rasszista viselkedése miatt, eddig nem szokványos, kiemelkedően magas pénzbüntetéssel sújtja. 
 
A mérkőzésen a nézők egy csoportjának minősíthetetlen magatartására bármilyen okot, indokot, felmentést keresni azzal, hogy alaptalan, hazug vádakkal illetik a munkájukat becsülettel, felkészültséggel végző sportszakembereinket, nem csak felháborító, de számunkra elfogadhatatlan!
 
Ezúton is kérjük, hogy a DVSC Kézilabda Kft. vezetése a továbbiakban tartózkodjon az ilyen és ehhez hasonló magatartástól és megnyilatkozásoktól, és fogadja el az ügyet kivizsgáló bizottság döntését,  tartsa be a mérkőzések rendezésével kapcsolatos biztonsági előírásokat, és biztosítsa, hogy a mérkőzéseken résztvevő játékosok, sportszakemberek ne legyenek hasonló események átélői, elszenvedői. 
 
Tisztelettel,
 
Tekauer Norbert
     ÉRD elnök
 
 

Felnőtt csapatunk szombaton 29:22-re nyert a Dunaújvárosi Kohász KA ellen az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének első mérkőzésén, míg kedden 34:23-as győzelmet ért el a Budaörs együttese ellen a bajnokság küzdelmeiben.

Szombaton lányaink az EHF-Kupa harmadik, egyben utolsó selejtezőkörének első mérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász KA együttese ellen léptek pályára. A mérkőzés elején Solti Gábor törzsszurkolónkat köszöntöttük 60. születésnapja alkalmából, és szurkolótársai ajándékaként végezhette el a kezdődobást. A találkozó második percében Andjela Bulatovic szerzett vezetést csapatunknak, majd az 5. percben 4:1-re vezettünk a teltházas ÉRD Arénában. Jól záró védőfalunk mögött több fantasztikus védést is bemutató Janurik Kinga kapuját tíz minutum alatt kétszer vette be a DKKA, így Klivinyi Kinga szaggatottról szerzett találatával hatgólosra növeltük előnyünket (10:4). A játékrész hajrájában Katarina Krpez Slezak és Kisfaludy Anett növelte találataink számát, így az első harminc perc végeztével 15:9-cel vonulhattunk szünetre. A folytatásban Gridnyeva Szvetlana hárított büntetőt, majd a 42. percben Klivinyi Kinga góljával 20:15 állt az eredményjelzőn. Kisfaludy Anett a saját kilenceséről vette be az emberhátrányban hat mezőnyjátékossal támadó ellenfelünk kapuját, majd Mariama Signaté bejátszását is gólra váltotta válogatott beállónk, így az első felvonás utolsó tíz percének 25:19-es előnnyel vághattunk neki. A mérkőzés utolsó négy találatából hármat is lányaink szereztek, Mireya González Álvarez, Katarina Krpez Slezak és Barján Bianka révén, kialakítva a párharc első mérkőzésének 29:22-es végeredményét. 
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Három nappal a DKKA elleni EHF-Kupa mérkőzés után a bajnokság küzdelmeiben a Budaörs együttesét fogadtuk. A találkozó elején Katarina Krpez Slezak értékesített büntetőjével szereztünk vezetést, majd Mariama Signaté szaggatottról szerzett találata alakította 2:1-re az állást. Az első negyedóra végén döntetlenre álltak a felek (7:7), de ezt követően öt perc alatt Yulia Khavronina kétszer, Mariama Signaté és Gulyás Vanda pedig egyszer-egyszer talált a kapuba (10:7). A játékrész hajrájára fordulva a vendégcsapat akcióból kilenc percen át nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így Szabó Laura hétméteresgóljával a 23. percben 14:8-ra vezettünk, majd a félidő utolsó találatát Yulia Khavronina jegyezte (16:10). A fordulás után Gridnyeva Szvetlana hárított hétméterest, majd a félidő ötödik percében Gulyás Vanda szerezte meg második találatát. A 48. percben Gridnyeva Szvetlana váltotta Janurik Kingát a kapunkban, akinek büntetőből sem tudtak túljárni az eszén, és hat perc alatt mindössze egy gólt kapott (27:18). A hajrában Vajda Luca egy labdaszerzés után növelte tízgólosra előnyünket, majd Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana is duplázott a végjátékban, kialakítva a 33:22-es végeredményt. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a Győri Audi ETO KC együttesével, míg az országos serdülő bajnokságban ÉRD 2-es lányaink a Gárdony-Pázmánd NKSE ellen nyertek idegenben. U13-as csapataink közül ÉRD 2003-as lányaink a Budakalász és ÉRD 2004-es csapatunk ellen is nyertek, míg fiatalabb U13-as együttesünk a Budai Farkasok ellen javítottak. U10-as lányaink a Kóka KSK és az Inárcs-Örkény együttesei ellen is nyerni tudtak. Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a Tempo KSE ellen maradt alul. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. november 11., péntek
 
KSB leány | Győri Audi ETO KC - ÉRD 53:9 (28:3)
 
OSB leány | Gárdony-Pázmánd NKSE - ÉRD 2 11:15 (4:10)
 
2016. november 12., szombat
 
Kisiskolás bajnokság LU10 | Kóka KSK - ÉRD 10:12 (4:5)
Kisiskolás bajnokság LU10 | Inárcs-Örkény KC  - ÉRD 8:10 (4:3)
 
EHF-Kupa | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 29:22 (15:9)
 
2016. november 13., vasárnap
 
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2004 - Budai Farkasok KK 16:13 (8:7)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2003 - Budakalászi SC 24:15 (15:8)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2004 - ÉRD 2003 9:32 (2:17)
 
Budapest Női felnőtt | ÉRD II - Tempo KSE 16:20 (10:8)
 
2016. november 15., kedd
 
K&H női kézilabda liga | ÉRD - Budaörs 34:23 (16:10)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 

Csapatunk az év utolsó hazai bajnokiján 34:23-as győzelmet ért el a Budaörs ellen a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában.

 
Három nappal a DKKA elleni EHF-Kupa mérkőzés után a bajnokság küzdelmeiben a Budaörs együttesét fogadtuk. A találkozó elején Szabó Laura harcolt ki büntetőt, melyet Katarina Krpez Slezak értékesített, majd Mariama Signaté átlövésből alakította 2:1-re az állást. 4:4 után Mariama Signaté újabb átlövésgólja után Fekete Bozsana lerohanásból volt eredményes, mellyel 6:4-re vezettünk. Az első negyedóra végén döntetlenre álltak a felek (7:7), de ezt követően öt perc alatt Yulia Khavronina kétszer, Mariama Signaté és Gulyás Vanda pedig egyszer-egyszer talált a kapuba (10:7). A játékrész hajrájára fordulva a vendégcsapat akcióból kilenc percen át nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így Szabó Laura hétméteresgóljával a 23. percben 14:8-ra vezettünk. Öt minutummal később fiatal beállónk újra büntetőből volt eredményes, majd a félidő utolsó találatát Yulia Khavronina jegyezte (16:10).
 
A fordulás után az első percek gól nélkül teltek, köszönhetően Gridnyeva Szvetlana hárított hétméteresének, majd a félidő ötödik percében Gulyás Vanda szerezte meg második találatát. Ezután Vajda Luca előbb Fekete Bozsanának adott gólpasszt, majd fiatal irányítónk átlövésből vette be a budaörsiek kapuját (19:12). Ellenfelünk a 43. percre négy gólra zárkózott, de Yulia Khavronina, Katarina Krpez Slezak és Gulyás Vanda találataival az utolsó negyedóra kezdetén 22:16-ra vezettünk. A 48. percben Gridnyeva Szvetlana váltotta Janurik Kingát a kapunkban, akinek büntetőből sem tudtak túljárni az eszén, és hat perc alatt mindössze egy gólt kapott (27:18). A hajrában Vajda Luca egy labdaszerzés után növelte tízgólosra előnyünket, majd Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana is duplázott a végjátékban (33:22). 34:23-ra győző lányaink négy nap múlva Dunaújvárosban lépnek pályára az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján, ahol a tét a csoportkörbe kerülés. Hajrá ÉRD! 
A mérkőzés után szurkolói csoportunk szervezésében számos nézőnk plüssjátékokat dobott a pályára, melyeket a mentővel szállított gyerekek vihetnek haza.
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 

ÉRD - Budaörs 34:23 (16:10)

2016/2017 K&H női kézilabda liga 8. forduló

2016.11.15. 18:00

 
 

Csapatunk szombaton az EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász KA ellen lép pályára az ÉRD Arénában, majd négy nappal később a Budaörs együttesét fogadjuk a bajnokság küzdelmeiben. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK!

 
EHF-Kupa 3. selejtezőkör - 1. mérkőzés
ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
 
Időpont: 2016. november 12., szombat 16:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Ruud Geraets (NED), Paul Geraets (NED)
EHF delegátus: Ion Serbu (ROU)
 
Szurkolói információk
 
A találkozóra jegyek már kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK! A mérkőzésre érvényes jegyárak:Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes! DÍJMENTES JEGYEKRészletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
 
K&H női kézilabda liga alapszakasz - 8. forduló
ÉRD - Budaörs
 
Időpont: 2016. november 15., kedd 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton
 
Az utánpótlás mérkőzésekre november 16-án, szerdán kerül sor a Batthyány Tornacsarnokban. Az ifjúsági találkozó 17, a junior mérkőzés 19 órakor kezdődik! 
 
Szurkolói információk
 
A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak: 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. november 11., péntek
 
KSB leány | Audi Aréna Győr (9027 Győr, Kiskút liget)
17:30 Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
OSB leány | Gárdonyi Általános Iskola és Kollégium (2483 Gárdony, Bóné Kálmán utca 14/b)
17:30 Gárdony-Pázmánd NKSE - ÉRD 2
 
2016. november 12., szombat
 
Kisiskolás bajnokság LU10 | Tápiószentmártoni Sportcsarnok (2711 Tápiószentmárton, Bartók Béla út 3.)
09:45 Kóka KSK - ÉRD
12:00 Inárcs-Örkény KC  - ÉRD
 
EHF-Kupa | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
 
2016. november 13., vasárnap
 
U13 Kovács László régió B csoport | Törökbálinti Bálint Márton Ált. Iskola (2045 Törökbálint, Köztársaság tér 8.)
09:00 ÉRD 2004 - Budai Farkasok KK
10:00 ÉRD 2003 - Budakalászi SC
12:00 ÉRD 2004 - ÉRD 2003
 
Budapest Női felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:15 ÉRD II - Tempo KSE
 
2016. november 15., kedd
 
K&H női kézilabda liga | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Budaörs
 
2016. november 16., szerda
 
NB I Ifjúsági | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:00 ÉRD - Budaörs
 
NB I Junior | Batthyány Tornacsarnok, Érd
19:00 ÉRD - Budaörs
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Junior csapatunk a bajnokság hetedik fordulójában nem bírt az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE csapatával, és 32:29-es vereséget szenvedett a Viharsarokban. 
 
A találkozót nem kezdték jól lányaink, hiszen első találatunkat a hetedik percben Reizinger Sára szerezte, melyet három hazai gól előzött meg. Bernát Dorina és Plesztovits Alexa góljaival tartottuk a lépést a hazaiakkal, de 7:5 után ellenfelünk zsinórban négy találatot szerzett (11:5). A játékrész utolsó tíz percére fordulva Wágner Virág és Plesztovits Alexa is eredményes volt, mellyel négy találatra zárkóztunk, de közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz, és a szünetig további két találattal tudta növelni előnyét a Békéscsaba (17:11). A fordulás után Németh Zsófia négy perc alatt két hazai büntetőt is hárított, de Illés Virág és Németh Patrícia góljaira is volt válasza a lila-fehéreknek, így  hatgólos hátrányunkat nem tudtuk csökkenteni (20:14). A mérkőzés utolsó negyed órájára fordulva hét perc alatt két gólt kapott Németh Zsófia, míg lányaink ötször is eredményesek volt ez idő alatt, így a mérkőzés utolsó tíz percére 27:24-es állásnál érkeztünk. A hajrában a mérkőzés végéig maradt a három gólos különbség  a hazaiak javára,  így végül 32:29-es eredménnyel ért véget a találkozó.
A bajnokság hetedik fordulójában együttesünk szoros első félidő után 39:24-es vereséget szenvedett az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE korosztályos csapatától. 
 
A találkozón Landi Gabriella szerezte első találatunkat, majd Király Réka hétméteresből juttatta 1:2-es előnyhöz csapatunkat. A 11. percben Kóka Mariann góljával vezettünk, de ezt négy vendég találat követett, így 9:6-ra alakult az eredmény. A félidő utolsó harmadára fordulva egyenlítettünk, sőt három perccel a játékrész vége előtt Landi Gabriella átlövésgóljával 15:15-nél is egyenlő volt az állás, miközben Merő Dóra hétméterest hárított. A 18:16-os szünetbeli eredmény után a félidő első tizenkét perce alatt Landi Gabriella szerezte egyetlen találatunkat, míg a hazai csapat tízszer volt eredményes. Király Réka akcióból és hétméteresből is bevette a békéscsabai kaput, de a hátrányunkat nem tudtuk csökkenteni (31:19). A hajrában Landi Gabriella átlövésből, Cseke Mariann pedig a szélről volt eredményes a 39:24-es végeredménnyel záruló összecsapáson. 
 
 
 

Támogatóink