Hírek

2023. március 13. 07:50
A 2022-2023-as szezon végén két alapember is távozik Érdről. Fekete Bozsana és Hadfi Gréta is másik csapatban folytatja pályafutását. Mindkettőjüknek további sok sikert kívánunk!
2023. március 12. 11:29
Fontos két pontért utaztunk Kisvárdára a K&H Liga 17. fordulójának mérkőzésén, azonban az összecsapás nem a várakozásaink szerint alakult. Nem kezdtünk jól és később sem sikerült igazán megszorongatni a hazai csapatot, így 35-25-ös vereséget szenvedtünk.
2023. március 10. 09:29
Balátlövő poszton erősít csapatunk. Gerháth Kincső az Alba Fehérvár együttesétől érkezik és az idény végéig kölcsönben folytatja Érden.
2023. március 9. 19:12
A rövid válogatott szünetnek lassan vége, így hétvégén folytatódik a bajnokság. Szombaton 18 órától, a K&H Liga 17. fordulójában Kisvárdán lépnek pályára az érdi lányok.
2023. március 2. 16:18
Pécsi Villő a szezon eleji alapozás közepén sérült meg, majd októberben újabb kényszerpihenőre kellett mennie. Fiatal balszélsőnk azóta szerencsésen túl van a rehabilitáción, a legutóbbi két mérkőzésen már pályára is lépett, sőt a Győr ellen sikerült betalálnia is. Vele beszélgettünk.
2023. február 25. 11:51
A K&H Liga 16. fordulójában a Ferencvárost fogadtuk az Érd Arénában. Már az első félidőben magabiztos előnyt alakított ki a fővárosi együttes, ami a szünet után tovább nőtt. A Fradi végül 41-19-re, magabiztosan nyerte meg a mérkőzést.
2023. február 22. 16:44
Pénteken 18 órától a Győr után a másik, BL-ben is érdekelt csapattal mérkőzünk meg. A K&H Liga 16. fordulójában a Ferencváros érkezik az Érd Arénába.
2023. február 19. 10:19
A NEKA elleni siker után nem várt könnyű feladat lányainkra, hiszen a címvédő Győr otthonában kellett pályára lépniük. Esélyeshez méltóan már az első félidőben magabiztos előnyt alakított ki a házigazda és végül 39-23-ra megnyerte a mérkőzést.
2023. február 17. 10:46
Felnőtt együttesünk a K&H Liga 15. fordulójában a Győri Audi ETO KC otthonába látogat. A címvédő elleni mérkőzésünk szombaton 18 órakor kezdődik az Audi Arénában.
2023. február 12. 00:43
Nagyon fontos sikert aratott felnőtt csapatunk a K&H Liga 14. fordulójában! A kiesési rangadón a mieink több jó teljesítménynek is köszönhetően, nagyot harcolva múlták felül a NEKA együttesét az Érd Arénában!
2023. február 9. 20:03
A bennmaradás szempontjából nagy téttel bíró mérkőzés következik felnőtt csapatunk számára a bajnokságban. Az NB I 14. fordulójában, szombaton 18 órától a NEKA együttesét fogadjuk az Érd Arénában.
2023. február 2. 12:18
A Vácot fogadtuk a K&H Liga 13. fordulójában. A tabella 5. helyén álló együttes már a szünetig tetemes előnyt harcolt ki, amelyet a végéig meg is tartott, így magabiztos 29-21-es győzelmet aratott.
2023. január 31. 12:22
Féltávhoz érkezik a bajnokságban csapatunk, amely a K&H Liga 13. fordulójában a Vácot fogadja. A nemzetközi kupában is érdekelt ellenfelünk már a hetedik meccsét játssza majd januárban.
2023. január 29. 12:19
Az Európa Ligában is érdekelt Siófok otthonában lépett pályára felnőtt csapatunk. A K&H Liga 12. fordulójának mérkőzésén a második félidőt sikerült megnyernie Simics Judit tanítványainak, ennek ellenére magabiztosan, 31-26-ra nyert házigazda.
2023. január 27. 12:09
A K&H Liga 12. fordulójában, szombaton 18 órától a sorozatterhelés alatt játszó Siófok otthonába látogatunk. Csapatunk az előző körben megszerezte első sikerét 2023-ban, így pozitív töltettel utazhatnak a lányok ismételten egy idegenbeli mérkőzésre.
2023. január 21. 07:59
Csapatunk sikerrel vette a békéscsabai túrát a K&H Liga 11. fordulójában és rendkívül szoros csatában el tudtuk hozni a két pontot. A fordulatokkal tarkított mérkőzésen, a félidő után három gólos hátrányból álltak fel a lányok, így Simics Judit győztes meccsen mutatkozott be az NB I-ben.
2023. január 19. 13:38
A K&H Liga 11. fordulójában a közvetlen rivális Békéscsaba otthonába utazik felnőtt csapatunk. Simics Judit egy fontos ki-ki mérkőzésen vezényelheti először játékosait az NB I-ben.
2023. január 18. 19:11
Ahogy beszámoltunk róla Simics Judit lett az Érd felnőtt kézilabdacsapatának vezetőedzője. A korábbi kiváló játékos a múlt héten még a férfi kézilabda-világbajnokságon figyelte a mérkőzéseket, de kedd óta már az Érd Arénában tart edzést. Vele beszélgettünk első benyomásairól és az előtte álló kihívásokról.
2023. január 17. 19:54
Simics Judit lett az Érd női kézilabdacsapatának új vezetőedzője. A szakember célja, hogy kiharcolja a bennmaradást együttesünkkel az NB I-ben!
2023. január 12. 14:30
Végig kiélezett mérkőzést vívtunk 2023 első bajnokiján, de sajnos nem sikerült megnyerni a térségi rangadót. A K&H Liga 10. fordulójában a Budaörs mindkét pontot elvitte az Érd Arénából.
2023. január 12. 09:31
Közös megegyezéssel távozik vezetőedzőnk.
2023. január 10. 14:06
A 2023-as esztendő első hazai bajnoki mérkőzésére készül felnőtt csapatunk. A K&H Liga 10. fordulójában szerdán 18 órától a Budaörs látogat az Érd Arénába.
2022. december 23. 12:23
Csapatunk az MTK ellen zárta a 2022-es esztendőt. Nem kezdődött jól számunkra a találkozó és a mérkőzés elején összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozni a végéig, így vereséggel búcsúzott az Érd Arénától az idei évre felnőtt együttesünk.
2022. december 21. 14:19
Hazai pályán zárjuk a 2022-es esztendőt. A K&H Liga 8. fordulójában csütörtökön 18 órától az MTK-t fogadjuk az Érd Arénában, ahol szeretnénk szépen búcsúztatni az évet.

Támogatóink